- Az operaénekléstől eltávolított, mert azt láttam, hogy ennyit adni egy pályáért én nem tudok. 

 

- Akkor voltam kint, amikor 1 éves volt.

 

- Egyrész úgy éreztem, hogy Ő akkor még nem sokat veszít a távollétemmel. Ma már úgy gondolom, életem egyik legjobb döntése volt. Szakmailag nagyon sokat adott.

 

- Leginkább a profizmusban. Abban, hogy minden este fel kell menni a színpadra és a maximumot nyújtani. Nekem a szakma nem a kisujjamban, sokkal inkább a szívemben van. Persze, valamilyen szinten akkor is lerutinozza az ember az előadást, ha fáradt, vagy ha nem motivált. De én akkor tudom magaménak érezni, produktumként tekinteni rá, ha szívvel-lélekkel benne vagyok. Németországban Nyomorultakat játszottunk. Meg kellett élni estéről estére nagyon komoly érzelmeket. Egészen a halálig. Azzal együtt, hogy én egy érzelmi beállítottságú ember vagyok. Ez sokat segített ezeket a szituációkat megérteni, tartalommal megtölteni, megélni... Az pedig egy hihetetlen profizmust adott az embernek, hogy ezt az egészet miként kell úgy csinálni, hogy a hitele is megmaradjon és a magánéletére az embernek ne nyomja rá a bélyegét.

 

- Ebben is lehet valami. Bár azért sokszor volt arra példa, hogy elolvastam egy szerepet és azt kérdeztem, mi ez, mi közöm hozzá? Aztán abból lett az egyik legjobb, vagy legsikeresebb alakításom.

 

- Ilyen volt például az 56 csepp vér. Egy ideig nem tudtam vele mit kezdeni. De aztán a próbafolyamat során megfordult minden. Persze ilyenkor nagyon nem mindegy az sem, hogy kikkel játszik együtt az ember... Gondolok itt elsősorban Kaszás Attilára...

 

- Egy nagyon érdekes kezdeményezésben vagyok most benne. Lesz egy Elvis show, ami két nagy Elvis rajongó kezdeményezéséből kezd kibontakozni. Egyikükkel nagyon régóta együtt dolgozunk a Made in Hungáriában. Ő egyébként már vagy harminc éve a Fenyő Miklóssal dolgozik. Most pedig egy másik úriemberrel közösen megcsinálták az első rock and roll varieté színházat. Ez annyiban teljesülhet ki, hogy szerveznek egy tíz állomásos turnét, amiből 8 állomás vidéken lesz. Többek között Kecskeméten, Miskolcon, Debrecenben és Győrben, hogy csak néhány példát említsek.

 

- Van, ahol színház, van ahol művelődési ház lesz a helyszín. Nagyságrendileg a színházakat, illetve az annál picit nagyobb helyeket célozták meg, de ugye a bérleti díj a színházakban lényegesen magasabb. Ami egy ilyen önfenntartó projekt esetén nem mellékes szempont.

 

- Nagyon érdekes a dolog ebből a szempontból is. Színészi szerepem is van benne és én kötöm össze a különböző jeleneteket. Vagy talán nem is annyira jelenetekről beszélhetünk, mint inkább Elvis korszakairól. Az ötvenes évektől egészen az 1977-ben bekövetkezett haláláig. Ezeket a korszakokat öleli fel ez a majd két órás műsor, és ezeket kell egymásba fűznöm. Egyfajta konferanszié is vagyok, az egyik pillanatban Ed Sullivan megszemélyesítője máskor ortodox pap. Egyszóval színészileg is nagyon érdekes a feladat és komoly kihívásnak ígérkezik. Szeretem, amikor olyan dolgokkal próbálkozhatok, amivel korábban soha, amikor olyan színt mutathatok meg magamból, amire addig nem adatott alkalom. Másrészt nagyon szeretem az ilyen egyedi kezdeményezéseket, amikből valami kerek, komplex dolog ígérkezik.

 

- Egy eredeti, hamisítatlan rock and roll zenekar játszik majd, a Roll’ Skate Boogie, akik csaknem 20 éve játsszák ezt a műfajt. Mellettük két hazai Elvis imitátort láthat majd a közönség, akik az angliai Európa bajnokságra is kijutottak és itt lesz a tavalyi kontinens viadal győztese, a skót Rob Kingsley is.

 

- Igen, ezért is két hét alatt lemegy a tíz előadás. Na, ennek a történetnek a kapcsán volt egy megbeszélésünk a József Attila Színházban. De ennél többet nem igazán szeretnék elmondani a témáról, amely egyébként önmagában is megérdemel egy beszélgetést. Viszont ahhoz nem én vagyok a tökéletes alany, hiszen mint említettem is, én csak egy szereplő vagyok a történetben és most is csak a lelkesedés beszél belőlem, a szakmai tudás és a teljes körű információ a fő szervezők birtokában van. 

 

- Így igaz. De nagyon jól mondta Léner tanár úr (Léner Péter, a József Attila Színház igazgatója – a szerk.), hogy ez már nem egy előadás. Ez egy szeánsz, amiben engem jobban érdekel, hogy 35 évesen ott ugrálok tizenéves kölyökként a színpadon, mint a nézőket. Engem ez már egy kicsit zavar, őket egyáltalán nem. Ez így megy most már vagy négy-öt éve.

 

- Szeretek. Elsősorban azért, mert szeretem a társulatot. Amit nem szeretek, az az, hogy valamilyen okból ez a színház egy kicsit magára hagyott benyomást kelt bennem. Biztos vannak ennek olyan okai, amikről én nem tudok és amely tények ismeretében kicsit érthetőbb lenne a történet. De ahhoz képes, hogy milyen látogatottsága van a színháznak és milyen színészek játszanak ott elég méltatlanok a körülmények. Amilyen támogatást az intézmény kap, illetve ahogy az épület kinéz, az a rossz vicc kategóriája. Én nem vagyok annak ellenére, hogy az állam okosan szálljon ki olyan intézmények illetve produkciók finanszírozásából, amelyek arra méltatlanok. Igenis vissza kell hozni egy picit annak a felelősségét, hogy ki milyen darabot mutat be és főleg, hogy milyen színvonalon.

- Másrészt, ha egy színházban sorozatosan olyan produkciók futnak, amely mögött olyan multik támogatása van, akiket most nem fogok megnevezni, de akik önmagában elviszik a darabot, akkor ne kapjon ugyanolyan segítséget a színház az államtól, mint azok az intézmények, amelyek kevéssé populáris, zömében vagy kizárólag prózai darabokat játszanak. Hiszen valahol ezeket a darabokat is játszani kell...  És tudjuk, hogy egy prózai darabra fele annyiért lehet egy jegyet eladni, mint egy zenés produkcióra. A legnagyobb baj persze az, hogy ezen a téren is szinte mindent a politika irányít. Ami egy meglehetősen változó közeg, melyben előfordulhat, hogy mindig rossz lóra tesz az ember. De már eleve az is probléma, hogy ilyesmivel kell foglalkozni a helyett, hogy az érdemi szakmai munkával törődhetne a vezetőség. Ebből a szempontból persze nem a József Attila Színház az egyetlen, amely többet, jobbat érdemelne.

 

- Épp ennek kapcsán voltunk ott a minap. Kicsit borús volt az idő, ezért persze nem is láttuk úgy a dolgokat, mint szikrázó napsütésben. De így is, az egésznek az atmoszférája, ahogy az kinézhetne, az maga a nagyvárosi csoda. Ezzel szemben, beszélgettem Szolga Pistivel (a létesítmény műszaki igazgatója – a szerk.), aki mesélte, hogy 1991-ben adták le a tervet, hogy hogyan kellene a színpadot felújítani...

 

- Ezek a laikusként, ugyanakkor józan paraszti ésszel felfoghatatlan dolgok. Vagyis hogy nagyon is érthetőek. Sajnos.

 

- Egy szóba tömörítve a választ: teljesen.

 

- Koncepciójában is. Ezért is adtunk az egész produkciónak is egy új nevet, hogy ne is legyen semmilyen áthallás sem a lemezbemutatóval sem a ráadással. A Miller 2009! egy teljesen új koncert, új helyszínen, új dalokkal. Ez a név jelenik meg mindenhol a promóciós anyagokon is, illetve az, hogy „új koncert”. Ez nem egy kvázi reklám fogás. Egyrészt nagyon sokáig nem koncerteztem egyáltalán. Másrészt saját dolgaimmal korábban soha nem álltam színpadra. Amit említhetünk az utóbbi időkből, az 2005-ben a tíz éves jubileumi Emberek buli volt, ahol értelemszerűen Emberek nóták hangzottak el. De ilyen jellegű, önálló koncertet 2008 előtt nem csináltam soha. Ehhez képest most viszonylag rövid időn belül két műsorral is a színre léptem. Novemberben a MűPában, decemberben a Tháliában. Ezek után, alig több, mint fél év elteltével, tehát belátható időn belül nem lenne semmi értelme ugyanazzal a produkcióval előállni. Még ha a gazdasági helyzetet nem is venném figyelembe, akkor sem lenne sem számomra, sem a nézők számára semmi érdekessége annak, ha eljönnének nagyjából ugyanarra a koncertre. Bármennyire is jól sikerültek azok a bulik, minek jönne el a néző és miért fizetne még egyszer kvázi ugyanazért?