- Igen, így szól a szerződésem. Kettő, plusz egy opcionális harmadik lemezre, nyilván az első két album sikerének függvényében. Én szeretek előre gondolkodni. Az önmegvalósítás elsődleges célja mellett azért ez egy üzlet. Ez egy produkció, egy olyan projekt, aminek akkor van értelme, ha megy felfelé. Ezt nem lehet úgy menedzselni, ha most nem tudom, hogy mit akarok két hónap múlva csinálni, illetve hogy hova szeretném az egészet felfuttatni. Csak egyetlen példa: az nem jó, ha én a Margitszigeten még nem tudom, hogy ősszel lesz-e folytatás, mert akkor elveszítem annak lehetőségét, hogy az őszi turné promózását már júniusba elkezdjem.

 

- Szerintem ezt csak úgy lehet, ha én felügyelem az egészet, ha végül minden egy kézben fut össze. Ez nem azt jelenti persze, hogy én csinálok mindent. Egy nagyon jó barátom készítette például a honlapomat, amire ugyancsak igyekszünk több figyelmet fordítani a jövőben. Egy másik ugyancsak jó barátom csinálta a jármű reklámokon látható grafikákat. Van tehát egy nagyon jó csapat. Én abban hiszek, hogy ha az idők folyamán kölcsönös tisztelet és megbecsülés alapján kiválasztódik egy csapat, egyedül ez lehet alapja egy olyan produkció kifejlődésének, amiből keveset látni a honi palettán. Itt persze nem csak régóta meglévő barátokról lehet szó, hanem, éppen a produkció kapcsán új kapcsolatok is kialakulnak. Vannak olyanok, akikkel e munkafolyamatban ismerkedtem meg és olyan szinten bizonyították a hozzáértésüket, elhivatottságukat és a produkcióba vetett hitüket, hogy az én alapvető hitetlenkedésemet is jelentősen mérsékelték. Ettől kezdve pedig annyira jól működik az egész történet, hogy az szinte egy országmodell is lehetne. Nem az a lényeg, hogy én döntsek önhatalmúlag mindenben. Nyilván nekem van a legnagyobb rálátásom a dolgokra, de az a legfontosabb, hogy olyan emberekkel vegyem  magam körül, akik az egyes részterületekhez nagyon értenek, és akiknek adhatok a véleményére. És tudjam, hogy mely kérdésekben kiknek a véleményét kell kikérnem.

- A döntés joga és persze a felelőssége aztán persze az enyém. A minőség csak akkor megtartható, ha nem hagyom, hogy mások érdektelensége, szakmai tudatlansága, vagy stílustalansága, embertelensége rányomhassa a bélyegét arra, amit én csinálok. Nem véletlen hívom Miller-nek a produkciót. Ennek is van egy üzenete. Ami nem abban áll, hogy Miller Zoltán kiáll és egyedül elkezd énekelni. Oda igenis kell az a 6-7 zenész, aki odaáll mögém, kell AZ a hangmérnök, akivel mi dolgozunk (és mi csak Vele dolgozunk), kell az a fénytechnikus, akivel mi dolgozunk, kell az a személy, aki nekem a grafikai feladatokat elvégzi, aki nekem a weblappal, a videóval, a bejátszásokkal foglalkozik, aki az öltöztetőm, aki a mi három road-unk. Ők mindannyian a produkció szerves részei. Névvel és persze nagy köszönettel irányukba. De az nem kérdés senki számára, hogy az egésznek az élén, egyben az elsődleges termék ebben a projektben én vagyok.

- Én egy olyan típusú ember vagyok, hogy engem ítéljenek meg az alapján, amit csinálok. Tisztában kell lenni azzal, hogy az ember mit csinált, mi van mögötte. És mi nincs. Ez ma Magyarországon már a nagyképűség határát súrolja. Én azt gondolom, ez az egyik legnagyobb baj ezzel az országgal. Az alul-értékelés legalább olyan nagy hiba, mint ha valaki felülértékeli magát. Másrészt ha ma valaki lehajtott fejjel megy be valahova, legyen az egy hivatal vagy egy üzlet, az elveszett ember.

 

- Igen, de legkevésbé a csapat, az emberi oldal. Az embereket nem kell cserélgetnem. Pláne nem azért, mert bejön valaki és azt mondja, hogy 80 ezerért elvállalja azt, amit a másik 200 ezerért. Ha van valami, ami jól működik, akkor azon nem változtatunk. A kommunikációban, a még jobb nívó megteremtésében persze folyamatosan tanulnunk és fejlődnünk kell.

 

- Egy ilyen személyt nem tudnék kiemelni. Sokakból tudnék egy-egy vonást vagy tulajdonságot felemlíteni, inkább irányvonalakat látok, mintsem személyeket. Egyébként ez pont ebben a fázisában az életemnek kimondottan jó. Nem lenne szerencsés, ha lenne egyetlen példakép, mert akkor az egész, amit most csinálok, egyfajta imitációnak látszana. Kvázi nincs példaképem és nagyon sok van. Ezek között ott van természetesen az Édesapám is. Vagy abban, hogy popzenében hogyen kell egy produkciót tökélyre fejleszteni, a csúcsra juttatni, abban a példaképem Ákos. Sok szempontból vele sem tudok azonosulni, de az imént említett szempontból kérdés nélkül Ő a csúcs.
 

- Nagyon hullámzó volt. És nem feltétlen járt együtt a magánéletem és a pályám sikere. Igen gyakran, amikor a pályám felfelé haladt, a magánéletem gödörbe került és amikor a magánéletemben minden csodálatosan alakult, akkor munkámban nem találtam meg az örömömet. Lehet, hogy ez így szinte törvényszerű. Másrészt azt olvastam valahol, hogy azok közül, akik megérik, hogy öregkorukban visszatekinthetnek az életútjukra, szinte csak azok lesznek elégedettek azzal, amit látnak, akik az út során egy kicsit folyamatosan elégedetlenkedtek. Persze nem nagyon, csak a kellő mértékben. Én ebből a szempontból bizakodó vagyok, mert én egy pici elégedetlenséget folyamatosan érzek. Úgy érzem, hogy ez visz folyamatosan előre, hogy valami újat, valami többet kívánjak.

 

- Szerintem most fölszálló ágban vagyok. Már csak azért is ezt mondom, mert – bár azt túlzásnak tartom, hogy minden az agyban dől el -, abban hiszek, hogy nagyon sok mindenben tud segíteni vagy hátráltatni, hogy az ember mire állítja be magát. Most nem is engedhetem meg magamnak, hogy leszálló ágba legyek, vagy hogy ott érezzem magam. Ha nem is színész-szakmailag, de ezzel a produkcióval előadóként mégiscsak életem legnagyobb állomásához érkezem meg.

 

Nagyon sok kérdés maradt még bennem megválaszolatlanul, illetve merültek fel újabbak is a beszélgetés kapcsán, ahogy egyre jobban éreztem megnyílni Miller Zoltánt. De ezúttal ennyit engedélyezett számunkra a sors. A további kérdéseket már csak a júniusi 19-i koncert után fogom tudni feltenni, amikor is megkérdezem Zolit, hogyan érezte magát  a színpadon, milyen magasra repítette az a bizonyos hullám. Viszont ezen a ponton el kellett indulnom a kórházba, hogy nehogy lekéssek egy ennél még fontosabb találkozóról. És éppen időben indultam, mert így végigkísérhettem lányomat egy új világ felé vezető úton és elsőként mondhattam neki: Isten hozott, Pötyi!

 

Ajánljuk! "A dalok főként fehérek, de sokszor feketék." - interjú Miller Zoltánnal

- Balázs András -