Szavazás indul! Ki a legnépszerűbb magyar énekesnő?
Nevezd be a kedvencedet, a „Legnépszerűbb énekesnő” kitűntető címre, amit a zene.hu most először ad majd át annak, akire a legtöbb szavazat érkezik - közöltük felhívásunkban. A jelölés lezárult és hamarosan érkeznek a finalisták!
Ahogy azt már megszokhattátok a legnépszerűbb musical színész szavazás során, most is azt neveztek, akit szeretnétek. Ezt úgy tehetitek meg, ha a fórumunkba beírjátok a nevét annak az énekesnőnek, aki szerintetek a legjobb lehet a hazai zenei életben. Nagyon fontos, hogy mindenképp magyar előadót nevezzetek, mert csak őket tudjuk figyelembe venni.
Az első tizenöt legtöbb jelölést begyűjtő jut a legjobbak közé. Az így létrejött listára lehet majd szavazni a fináléban, ekkor dől el, hogy ki is kapja a Zene.hu "Legnépszerűbb magyar énekesnő" címet.
Sajnos azonban kénytelenek voltunk szigorítani, mert az előző szavazás során sokan túl lelkesek voltak, és egy nickről több szavazat is érkezett, ráadásul sokszor ismételtek is a voksolók. Így ha most ilyen tapasztalatunk, akkor azt a szavazót automatikusan kizártuk, és jelölését semmisnek vettük.
Kedves Bizso, megtaláltam a lapot, remélem a megfelelőt, és a "Szavazz Koncz Zsuzsára!" sorra kattintottam az ő helyezési lapján, amire külön ablakban megjelent a főoldal, tehát semmi visszajelzést nem ad a rendszer, hogy megette a szavazatomat. Még meg is értem, ha több szavazat jön egy IP címről, mert jóhiszeműen is azt hihetem, hogy nem is szavaztam csak egy új ablakot nyitottam meg. Remélem nem így van.
Köszi mégegyszer a segítséget.
Kevés időm van gépközelben, szeretnék minél hamarabb Koncz Zsuzsára szavazni, de sehogysem találom hol lehet ezen a legkevésbé sem szavazóbarát szavazáson ezt megtenni. Se külön ablak, se lista, se jelzés, semmi. Netán ez a hozzászólás számít szavazatnak? Akkor Koncz Zsuzsa! De ha valaki jobban kiismeri itt magát és segítene, megköszönném.