Izgalmas lesz! Három félmeztelen hölgy a Karthagóval, a Sportaréna színpadán
Azelőtt nem volt publikus, de ma már tény, hogy minden koncertet rögzítettek, ami a Parkban elhangzott. Pár napra rá, már a Szabad Európa Rádió Teenager Party műsorában, Cseke László leforgatta az ott készült felvételt. Képzeld el, hamarabb jelent meg Nyugaton, mint idehaza! Aztán kisebb viszontagságok után kislemezre vehettük és fantasztikus mennyiségben fogyott.
- A zenekar előtt a ’80-as évek elején megnyílt az út a külföldön való érvényesülés felé. Mégsem így történt.
- Ez máig komoly szívfájdalmunk! A Requiemet itthon - a MIDEM gálán - meghallotta egy osztrák lemezkiadó cég igazgatója, Franz Warner és nagyon megtetszett neki a felvétel. Kisvártatva újra megjelent Magyarországon és közölte, hogy a Karthago együttest be kívánja nevezni az osztrák Villachi Fesztiválra. Megírtuk az angol nyelvű szöveget, megkértük Máté Pétert, hogy készítse el a nagyzenekari hangszerelést. Ezek után Villachban egyedüli kelet-európai bandaként, a számmal megnyertük az első díjat. A hatás – képzeld el – ugyanaz volt, mint Magyarországon. Két napon belül Ausztria összes hanglemezboltjában kapható volt a lemez. A Teldec kiadó jóvoltából hónapokkal később egy komplett angol nyelvű albumot is megjelentettek a Karthagoval, ami aranylemez lett Ausztriában. Ezzel egy karrier vette volna kezdetét – ha nem Kelet-Európából származott volna a zenekar. Játszottunk Rod Stewart előtt, Kim Wilde előtt – hiába. Innen Magyarországról – köszönhetően a túlburjánzott bürokráciának – lehetetlen volt az érvényesülés Nyugaton. Ők is belefáradtak, meg mi is!
- Az együttes a ’80-as évek közepén - a hazai rock csaknem teljes élvonalával együtt - úgy döntött, hogy beszünteti működését. Aztán később mégis beindult az elefántdübörgés.
- Ugye, ’84 szeptemberében bezárt a Budai Ifjúsági Park. ’85 márciusában a Petőfi Csarnokban a Karthago nyitotta az évadot – nekünk ez egyben a búcsút is jelentette. Tomi, Som Lajossal elment a Senátorba, Kiss Zoli és Gidó Fáraóztak, Kocsándi Miki a 100 Folk Celsiusban dobolt tovább, nekem pedig – ha nem is sokáig – de ott volt a Kenguru. Aztán ’89-ben valamiért bent jártam a Csarnokban, ahol Nagy Ákos, a Pe-Csa egyik vezetője megkérdezte, hogy miért nem csinálunk valami bulit a zenekarral? Aztán találkoztam Gidóval, megbeszéltük hogy a Karthago csak ezekkel a zenészekkel működhet. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Mi azért a négy év szünetben is tartottuk a kapcsolatot, mint már mondtam, sosem távolodtunk el igazán egymástól. Ritkábban lépünk közönség elé, de mindig jó hangulatú bulikat nyomunk, ma is.
- Idén jubileumot ül a Karthago, időközben te is 60 éves lettél. Családi (magánügynek) tekinted, vagy tervezed a zenekar, ill. közönségének bevonását is ennek megünneplésére?
- A kettőt nem keverem össze. Számomra a születésnap az idő múlása, nem pedig egy ünnep. Amúgy is áprilisban töltöttem be a kerek évfordulót, ami egyrészt elmúlt, másrészt nem is vagyok erre büszke különösebben. Arra viszont igen, hogy a zenekar harminc éve együtt van. Óriási dolog, hogy együtt tudtunk maradni, de különösképpen, hogy örömmel muzsikálunk együtt. Más zenekarok úgy maradnak együtt, hogy sokszor évekig nem is találkoznak, csak magán a koncerten. Ezzel szemben mi nyaralni is együtt járunk. Azt tervezzük, hogy idén is Egyiptomba fog utazni az egész zenekar. Nálunk többről van szó: olyan a kapcsolatunk, mint egy jó házasság, vagy egy baráti társaság. Természetesen családra vetítve is igaz, most éppen egy családi Karthagót szervezünk gyerekeinkből.
- Nemrég fejeződtek be az új lemez stúdiómunkái. A közönség számára mikor lesz elérhető?
- Augusztus közepére tervezzük a megjelenést, a lemez az Időtörés címet kapta. Egy kisebb fajta váltást „követtünk el” a zenekarral – keményedtünk. Csökkentettük a billentyűk jelenlétét, Gidó helyette gitározik. Maguk az alapok is keményebben szólalnak meg. Nem akarunk nosztalgia-zenekarrá válni, a régiek mellett megmutatjuk a Karthago mai arcát, jelenét is. Ennek érdekében folyamatosan vezetjük be az új nótákat a köztudatba.
- A Művészetek Palotájában június 18-án egy unplugged koncertre is sor került. Hogy zajlott le az előadás?
- Aki nem volt ott, baromira sajnálhatja! Háromhetes próbával készültünk rá, nem bíztunk semmit a véletlenre. Szokatlan módon, dob nélkül játszottunk. Kocsándi Miki amúgy is remekül gitározik, most megmutathatta mit tud. Így négy akusztikus gitár szólalt meg, Kiss Zoli akusztikus basszusát is beleértve. Gidó egy nagy koncertzongorán (Steinway) játszott. Emellé jött az ötszólamú ének, amit mások nem nagyon tudnak. A harmadik elhangzott szám után - ezt követően mindegyik után - három-négyperces, felállós, a végén tizenöt perces vastapssal jutalmazott minket a közönség. Négy ráadást adtunk. Sokkal jobban hallottuk egymást, mint a rockbulikon, a vokálok is szépen, tisztán szólaltak meg. Nemcsak a közönség, mi is nagyon élveztük, úgyhogy fogunk még ilyen unplugged-bulikat csinálni.
- A nagy megmérettetés viszont szeptember 26-án lesz a Budapest Arénában. Gondolom javában próbáltok…
- Egyelőre a nyári turné zajlik, de hetente egy-két napot így is próbálunk. Gyakoroljuk az új nótákat, a koncerteken kettőt-hármat váltogatva beteszünk a programba. Így teszteljük őket, figyelve a közönség reakcióit. Szeptember 26-án az Arénában nyilván azt a hármat-négyet fogjuk eljátszani, ami a turnén a legjobban bevált.
- Számíthatunk valami meglepetésre, ami most publikus?
- A lemezen van egy új dalunk, amiben gordonka van, ezt szeretnénk előadni az Arénában is. Ehhez keresünk három csinos hölgyet, akik félmeztelenül fognak a színpadon gordonkázni. A cuccok méreteire, monumentalitására jellemző, hogy a színpadon száznegyven ember dolgozik majd. Az előadás három részből áll: egy vadonatúj blokk az új album nótáiból, majd lesz egy unplugged rész, amiről többet most nem árulok el. A harmadik rész pedig a régebbi dolgokról fog szólni. Ezek egymástól elkülönülnek oly módon, hogy mindannyiszor változni fog a színpadkép – természetesen szünetek nélkül. Olyan látványban lesz tehát része a közönségnek, amit eddig a zenekartól nem láthattak.
Harminc éve zeneközelben Kocsándi Miklós, a Karthago dobosa
-Hegedűs István-
[2009.09.23.]