Tokay Péter, a Pixelfilm vezetője ezentúl rendszeresen jelentkezik lapunk hasábjain videoklipeket elemző anyagával. Az írásokban több olyan érdekes részletre felhívja figyelmünket, amit kevesen vennének észre klipnézés közben. Nyitásként a chicagói női énekessel rendelkező Superchick nevű zenekar legújabb Cross The Line kisfilmjéről ir, ami mind zeneileg, mind klipügyileg a mai trendnek megfelelő elvárásokat teljesíti, ötvözve a populáris és rock vonalakat.
A zenekar weblapján úgy nyilatkoztak, hogy a szóban forgó videoklipjüket maguk készítették, és ha ez így van, akkor egy nagy tapsot érdemelnek!
Érdekes látványvilágot hoztak össze
A klip rendezője különben a zenekar egyik tagja volt (de ezt már máshol, más nagysikerű zenekaroknál is megtapasztalhattuk) és egy elég érdekes látványvilágot hoztak össze, ami alapvetően egyáltalán nem lenne érdekes, ha a következők hiányoznának a klipből:
- profi kivitelezés, azaz Red One Cinema kamerára forgattak, feltehetően 2k-s felbontásban, mivel a klip tele van lassításokkal, és az említett kamera a lassításokat 2k-ban kezeli, nem pedig maximális felbontásában, ami 4k. Ennyit a szakmai részéről.
- a videó teljes mértékben nyugati színvonalú, és egy egyszerű stúdióklipről beszélnénk, ha a zenekar tagjai nem ugrálnának folyton az alkotásban, ami - több-kevesebb sikerrel - nekem tetszett. Csak néha kellett hunyorognom a nem túl szépen kivitelezett SFX-ek (speciális effektusok, jelen esetben valós ugrálásokról beszélünk) miatt, de javarészt ez a része is rendben volt a klipnek.
- a nagyon nagy előnye, az pedig egyöntetűen a szerepelni vágyás, szerepelni tudásból fakad. Egy olyan zenekarról beszélünk, akiken teljes mértékben érezhető a lámpaláz hiánya. Sajnos Magyarországon oly kevés videoklip rendelkezik ilyen alapvető, de mindemellett egy klip létfontosságú elemével.
Ezt fel lehet róni a rendezőknek, a körülményeknek, de én szakmabeliként elsősorban a zenészeket dorgálnám meg. Szerepelni mindenki akar, rock sztárságra született a fél ország, de a kamerák előtt ez a nagy lelkesedés és profizmus általában tovaszáll. Nagyon kevés magyar előadónál (stílustól függetlenül) jön át a klip elkészültével az akarás, a maximumra való törekvés, az „anyait-apait” beleadó érzés kifejezése és ennek a kamera előtt történő hiteles bemutatása. A Superchicknél ez szerintem sikerült. Az összes zenész úgy mozog, ugrál, rángatja a húrokat, dobálja a haját, ahogy azt a magyar profik is megirigyelhetnék.
Segítettek a barátok és a rokonok is
Természetesen túlzottan magasztalni sem szeretném se a klipet, se a zenekart, hisz a pozitívumok mellett azért egy elég semmitmondó, és látványvilágban sem egy high quality alkotásról beszélünk (kivéve a professzionális eszközparkot, amivel a videó készült). Inkább úgy fogalmaznék, hogy egy szépen, elképzelés ügyileg nyugodtan és odafigyelve összepakolt alkotásról beszélünk, amit – még egyszer kihangsúlyozva – javarészt a zenekar maga készített el. Persze biztos a kellő szakemberek jelen voltak a forgatáson, mert a zenekar elég nehezen tudta volna magát rögzíteni a totál (ahol mindenki látszik) felvételeknél, illetve egy szál maguk nehezen lettek volna képesek a kötéllel kifeszített jelenetekben akrobatázni.
Külön örülök, hogy név szerint felsorolták a videójuk mellett a segítőket, barátaikat. Itthon is rengeteg klip készül home-made, barátok, haverok, rokonok segítségével és ahogy látjuk, nyugaton is. Nem kell ezt szégyellni!
Természetesen itt jöhet képbe az a keleti érzés, hogy nálunk hasonló költségvetést, mint amiből ez a klip készült – mert kamerát, stúdiót, optikákat, fényeket nekik is kellett bérelniük/szerezniük – nem nagyon engedhet meg magának sok zenekar. Mi próbáljunk abból építkezni, amink van…
Hírek
