"Nem vagyok való egy kocsmába" - interjú az egykori Gidával
– Nem törekszel arra, hogy trendi legyél? Nem alkalmazkodsz a piac igényeihez?
– Én senkihez nem alkalmazkodom, nekem nagyon jó fülem van, mert jó közönség vagyok én is. Fogalmazhatok nyíltabban? A mennyiség a trendi bizonyos nézettség-orientált médiákban. A mennyiség, pont úgy, mint a rossz szexben. A gyorsaság, a felületesség, a pörgés, a felszínesség. Végül mindenki, a néző és a nézett is ott marad kielégületlenül, lelkileg. Aztán csodálkozik a hangulatán és az életén. Meg a nézettség zuhanásán. Ilyen értelemben köszönöm, nem akarok trendi lenni.
– Hobbiként fogod fel ezt a tevékenységet, vagy kenyérkereseti lehetőséget is látsz benne?
– Az ember, amivel igazán szeret foglalkozni, az a legideálisabb munka. Persze, hogy én is nagyon bírnám, ha csak ez megteremtené a következő ötven évre az anyagi bázist. Nem elsődleges szempont. A zenéből én keresek, most egy kicsit más vonalon. Szűcs János kollegámmal reklámzenéket írunk, és ez meghozza azt a hátteret, amire a kreatív ötleteket és az önmegvalósítást ráépíthetjük. Nagyszerűen dolgozunk együtt. Zenélünk is együtt.
– Ezek közül melyik a legismertebb munkád?
– Egy bank. Külföldre dolgozunk. Mivel János évtizedeken át alkotott és zenélt Amerikában, Hollandiában-hogy csak a jelentősebbeket említsem, nekünk itthonról a világ nagyon messzire kinyúlik.
– Mit tettél annak érdekében, hogy a zenéd eljusson minél több emberhez?
– Énekelek, beszélgetek Veled. Sok ismerősöm mondja, hogy így nem lehet, mert kell egy menedzser, egy csapat, kellene a tv-ben lenni. Persze, ez mind nagyon klassz dolog lehet. Egy profi csapat, aki kitalálja, hogy mikor legyél dívás, vagy mostantól dögös? Kinek melyik dalát énekeld el és kivel? Ugyan már. Pontosan tudom, nekem mi áll jól, tudom, hol állok, nem kell engem kitalálni, én már régen kitaláltam magam. A partneri munkát igénylem, a figyelmet igénylem, az alkotó munkához megfelelő helyzeteket igénylem. Mikor ehhez kapok segítséget, nincs csukott ajtó előttem. Csak olyan, ahová nem akarok benyitni. És ilyenek vannak.
– Sokat éltél külföldön. Az ott ért hatások mennyire jelennek meg a dalaidban?
– Abszolút. Ha nem mentem volna külföldre, hanem itt maradok az R-Go és a Manhattan után, lehet hogy én is elkezdem azt az életmódot, ami azzal jár, hogy az ember rövid idő alatt sok helyre el akar jutni. Ezt hívják hakninak, amitől gyorsan kiég az alkotóerő. Ha ezt választottam volna, akkor elestem volna egy óriási iskolától, ami csak akkor sikerülhet, ha az ember elmegy és a nulláról kezd. Hiába túrnéztam éveken át országszerte az akkori R-Goval, táncoltam és vokáloztam több ezer embernek az egykori BS-ben, amikor kikerültem külföldre, senki nem tudta ki vagyok. Nem volt kapcsolatrendszerem és az anyaság miatt teljes vákuum és légüres tér volt. Hosszú idő állt rendelkezésemre, hogy gondolkozzam, álmodozzak későbbi dolgokról, hogy megismerjem magam. Sok ember fut az effajta jó kis magány elől. Nem merik lekapcsolni a rádiót, vagy a zenét, mert a csönddel nem tudnak mit kezdeni. Nekem egyik lételemem a csend.
– A Gida szerepből mit tanultál?
– Azt, hogy mennyire imádok színpadon lenni, mennyire szeretek mozogni ritmusra, hogy mennyire klassz, ha valami jól megszólal. Nem az utcáról kerültem az R-Go-ba. Volt már zenei múltam, a zeneiskolámból, a hangszertanulásból. Amíg mások buliba jártak, én a tánciskolában tréningeztem kőkeményen, a klasszikus balettól kezdve az akrobatikáig. Innen kerültem egyenesen az R-Go-ba Földi Béla tánctanárom által. A ’80-as évek végén még nem voltak megnyitva a határok és jó hangulat volt, az embereknek jó kedvük volt. Angolul tanultam, mert várható volt a határnyitás. Imádtam külföldön kommunikálni, megértettem hogy ugyan olyanok az emberek, mint itthon és mégsem. Láttam, mennyivel tágabb horizonton mozognak. Ezért is mentem el. Ez mind benne van a dalokban. Az a fajta szabadság, amit ott szívtam magamba. És itthon minden korlátozás és korlátoltság tudatos és tudatalatti hárítása. Nem bírom elviselni, mikor azt mondják, hogy „Ezt így nem lehet”, „Ezt így nem szoktuk”.
- Én tudom az ízlés szubjektív, de hogy valamit nem lehet, nem szabad, azzal nem akarok semmit sem kezdeni. Csak úgy tudok dolgozni, ha kitárul a kapu és akkor megérzem, hogy mi az, ami működik. Úgy készült el az első lemez, hogy húsz éve nem énekeltem, na meg zenekarom, sőt, még mikrofonom sem volt, hanem otthonról, tulajdonképpen a konyhából mentem be a stúdióba. Mélyvíz. Az a fajta tiszta, kicsit naívan bátortalan ének megjelenik az első lemezen. És akkor mi van, kérdezem. Ott vagyok én mögöttük. A dalok annál sokkal fontosabbak, jelentőség-teljesebbek, és sokkal gyönyörűbbek, minthogy azon meditáltam volna, hogy legalább harminc haknielőadást meg akarok csinálni egy összeszedett zenekarral a rutinért. Nem. Ez meg lett fordítva. Mondja bárki, hogy „ így nem lehet”! ,) Kaptam kritikákat is, nálatok is, ami tök jó, mert nem volt közömbös a munkám. Más kérdés, hogy beépíthető, vagy szubjektív vélemény-e a kritika. A szubjektíven mindíg kacagok, mert a kritikusról többet árul el, mint a kritizáltról. Szétszedi, kielemezi ritmusszámban, rímben, magyarságában. Emberére talál bennem bárki, aki megint megpróbálna a vonalak közé kényszeríteni, mint az elemiben... ,)
– Szeretnél még koncertezni?
– Igen, de nem vagyok való egy kocsmába. Ugyanis amiről énekelek, az nem három sör és két Jäger mellé való. Hanem sokkal inkább finom borocska mellé. Bársonyos, vörös, száraz mellé. Nem füstös helyekre. Nagyon érdekes dinamika van a közönség és köztem, ez egyfajta erotikus találkozás. És ennek különleges atmoszféra kell. Lehet ez egy Teátrum, vagy egy könyvesház, vagy egy óriás színpad. Most van egy ilyen helyem, az Alexandra Panoráma Terme. Szeretem a könyveket. Imádom a papír illatát, a sercegését, ezért írom papírra a dalszövegeket. Lehet, hogy régimódi vagyok? A koncert-meghívókhoz is régi, tulipános bélyeget választottam. Mert tudom, mennyire más érzés levelet kapni. Mekkora értéke lesz majd ennek. Ha nem mennek tönkre a posták, elképzelhető, hogy egy levél küldése drágább lesz, mint egy laptop megvásárlása. Én az ilyen finom dolgokat szeretem.
– Mit érdemes tudni az Alexandrás fellépésről, ami december közepén lesz?
– Egy akusztikus hangzást próbálunk. Két akusztikus gitárral kísérnek a fiúk, én leszek a harmadik gitáros. Lojzi fog basszusgitározni, Mogyoró Kornél is zenél, és van három nagyszerű vendégem. Mindig rátalálok azokra az emberekre, akik megszenvedték magukat külföldön. Mint Peter Ogi, akinél vendég voltam a Millenárisban, az életmű koncertjén. Ott lesz Lantos Zoltán és Másik János. Nem kell bemutatnom őket sem. Ezek azok a dolgok, ami miatt nem bánom, hogy nem vagyok jelen olyan formában a médiában, ami látszólagos sikerekkel kábít. Mert az én színpadomon jelen lesznek olyan emberek, akik nekem nagyon fontosak, mindenkinek értékesek, akik muzsikáját, szövegeit elvarázsolva hallgatjuk.
Fotó: Berky Péter
- Bíró Zsolt - Havassy Anna Katalin -
[2009.12.12.]
Hírek
