Ez volt a sláger egykor 45. - 1972-ben milliók hallgatták a dalt
Kovács Kati sláger volt már összeállításunkban, most íme egy újabb remekmű.
Nagy népszerűségnek örvendő sorozatunkban a múlt nagy slágereit keressük elő és mutatjuk meg. Kalandozzatok velünk az időben és ismerjétek meg, milyenek voltak az igazi nagy slágerek egykor. BanDJ ismét nem volt rest és megérkezett az aktuális retro csemegével. A remek lemezlovasnak ezúttal Kovács Kati – Add már Uram az esőt dalra esett a választása.
Díváink közül a leghosszabb ideje a pályán lévő, ma is aktív énekesnőnk Kovács Kati. Rekedtes, ugyanakkor egyedülállóan erőteljes hangja több generációt varázsolt már el. A Liszt Ferenc-díjas művésznő 1962-ben tűnt fel a Ki mit tud?-on, ahonnan azzal tanácsolták el, hogy itt énekelni kell, nem ordítani. Ő azonban nem adta fel és 1965-ben újra elindult a megmérettetésen, amit meg is nyert. Ezzel álomba illő sikerszéria indult útjára: Táncdalfesztivál győzelem, „év hangja”, „év színésznője” díjak, Angliában (!) az „Év Sztárja” díj. Németországban a legnépszerűbb külföldi énekesnőnek, a tekintélyes zenei szaklapban, a Melody Makerben az év énekesnőjének választották, az elismerések sora pedig végtelen.
Nem csoda hát, ha úgy érezzük: sokkal szegényebbek lennénk a „Nem leszek a játékszered”, az „Úgy szeretném meg hálálni”, vagy a „Találkozás egy régi szerelemmel” dalok, de még inkább Kovács Kati csodálatos hangja nélkül.
A művésznőt szerencsém volt hallani a Sportaréna tavalyi Táncdalfesztiválján, ahol hangja úgy csengett, mint 40 évvel ezelőtt! Ott az első, ’66-os Táncdalfesztivál-győztes dalt, a „Nem leszek a játékszered”-et énekelte, valamint egy olyan slágert, amely megelőzte a korát. Az 1972-es Táncdalfesztiválon nyert ez a dal, és bár a rádiók nem játsszák sűrűn, mit sem veszített értékéből, eredetiségéből. Az idén még Christina Aguilera is hozzányúlt zenei alapjaihoz. A felvétel nem más, mint az „Add már, Uram, az esőt”. Ez felcsendül a funk alapú BanDJ Minimix 8-on is.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.