"Akinek sikerül fent maradnia, az sztár" - interjú a Rocktenors-szal és az Apollo23-mal 

Kemény próbálkozásba vágtam a fejszémet, ugyanis közös interjút készítettem a Rocktenors-szal és az Apollo23-mal, ami valljuk be, első pillantásra egy igazi kihívás lehet, hiszen egyik csapattól sem áll távol a humor és a viccelődés. Ez pedig természetesen többszöröződik és hatványozódik, ha ezt a hat fiút összeengedjük egy interjú keretein belül. 

Természetesen nem hazudtolták meg magukat, voltak poénok is, de emellett nagyon komolyan válaszoltak minden kérdésemre. A téma nem más volt, mint a rockhét, illetve a rajongókhoz való viszonyulás, valamint azt is megtudhatjuk ebből az anyagból, vajon mitől lesz sztár valaki.

Mielőtt azonban rátérnénk magára az interjúra, tegyünk egy kis kitekintést a groupiek irányába, akikről szó esett a beszélgetés kapcsán.

Az egész a '60-as években kezdődött, és úgy söpört végig az egész világon, mint valami pusztító vírus, vagy járvány. A legtöbb nőt sikeresen elérte és megfertőzte, és tulajdonképpen a rockbandák állandó kiegészítőivé váltak. Voltak olyanok, akik a zenészek közelébe férkőzve majdnem akkora hírnevet szereztek, mint imádatuk tárgyai, sőt, sokan közülük múzsává váltak, inspirálták a művészeket, együtt utaztak velük, ahogyan azt Pamela Des Barres is tette. Az ő trófeái között ott van Jimmy Page, Mick Jagger, Keith Moon, Jim Morrison, vagy akár Waylon Jennings, Don Johnson. Kérdés, hogy ezek az illetők bánják-e, avagy büszkék arra, hogy Pamela a kalandjait három könyvben is részletezte. A hölgy később az E! Network újságírója lett.

A hetvenes évekre a groupiek szerves részeivé váltak a „szex, drogok és rock'n roll” életstílusnak. A legtöbb esetben a lányok nem azért tapadtak a zenészekre, mert jól néztek ki, sármosak voltak, vagy épp a magas C-jük bűvölte el őket. A legtöbben csak egy kis szeletet szerettek volna kapni a csillogásból, hiszen azt, aki a színpadon állt, valami mágikus dolog lengte körbe.

A '90-es évekre azonban minden megváltozott. Egy magára valamit is adó zenész már nem ivott alkoholt koncert közben, elmaradtak az éjszakai tivornyázások, és rohant haza a feleségéhez, a családjához, így a groupie életstílus is másfajta értelmet kapott ezáltal.

Manapság főleg klubokban, vagy az interneten zajlanak ezek az esetek, sőt, nagyon sokáig üzemelt is egy weboldal, ahol az ezt a fajta életmódot űző hölgyek megosztották társaikkal tapasztalataikat: épp kit sikerült becserkészni, melyik testőrön keresztül lehet eljutni az adott illetőhöz, mit kell vinni a menedzsernek, hogy az imádott bálvány öltözőjébe csak tíz percre beengedje őket.

Három kategóriára lehet egyébként osztani ezeket a nőket: az elsőbe azok tartoznak, akik csak távolról imádják és szeretik a kedvencüket. Koncerten maximum egy aláírást, egy közös fotót kérnek, és valami kis ajándékot visznek. A második csoportba tartoznak azok, akik jóval tovább merészkednek, és akár saját magukat is tálcán kínálják.

A harmadik csoportban vannak szerencsére a legkevesebben: ez ötvözi az előző kettő tulajdonságait, azonban itt már orvosi esetekkel is találkozhatunk. Gondoljunk csak John Lennon gyilkosára többek között.

Nos, a kis történeti lecke után kalandozzunk vissza az X-Faktor versenyzőihez, és lássuk, ők hogyan viszonyulnak ehhez a dologhoz.

A hét témája nem más lesz most, mint a rock, ami azért a Rocktenors-hoz valamivel közelebb áll, mint az Apollo23-hoz. De mielőtt ezt pedzegetnénk, beszéljünk kicsit arról, hogyan is készültök fiúk erre az adásra.

Varjú René: Próbáltunk minél több időt tölteni Zoliékkal, így készülgetünk igazából, próbálunk tanulni tőlük, tanácsot kérünk.

Kumich Tomi: Egyébként egy tévedés, hogy hozzánk nem áll közel a rock.

Varjú René: Amúgy segítjük egymást mindenben, ha pop hét lesz, akkor ők jönnek majd hozzánk.

És akkor tanítasz majd nekik tánclépéseket is. (nevetés)

Mező Zoli: Ez egyébként valóban egy tévedés, mert mi Tomikával zúztunk azért együtt.

Kumich Tomi: Én nagyon szeretem a rockzenét.

Melyik vonal az, ami közelebb áll hozzád? A lágyabb, mint mondjuk a The Calling, vagy szóba jöhet akár egy Metallica vagy Godsmack szám is?

Kumich Tomi: A Metallica-nak is nagyon kedvelem néhány számát. Ez a populárisabb rock teljesen az én stílusom. Igazából a keményebből is...például ha azt veszed, a régebbi Nickelbacknek is elég kemény számai is vannak. Meg ott van a Foo Fighters...

Pretender tőlük például, ami keményebb.

Kumich Tomi: Igen. Az egy picit olyan zúzda szám, és nagyon szeretem. Vagy ott van egy másik nagy kedvenc, a 30 seconds to Mars.

Nánássy Tibi: Szóval mondhatjuk Tomiról, hogy rocker.

Akkor ebből kiindulva megfordult olyan a fejetekben, hogy eszközöltök egy rövid időre esetleg tagcserét? Mondjuk Tomi átmegy a Rocktenors-ba és addig Márk meg az Apollo23-ban helyettesíti.

Nánássy Tibi: Viccelsz? Ez már meg van beszélve. (nevetés)

Nálatok Zoli mire lehet számítani? Visszatértek az ősrockhoz, mondjuk egy jó kis Scorpions? Vagy esetleg bevállaltok mondjuk egy Nirvana számot?

Mező Zoli: Nehezebb ennél a helyzet, hogy most csak úgy simán rá tudjunk bökni, hogy na, akkor most ezt fogjuk előadni, mert oda kell figyelni a szólamokra is. Van nagyon sok zúzós szám, de figyelembe kell venni azt, hogy hárman vagyunk, és nem minden dal hangzik jól úgy, ha beosztjuk szólamokra. Ezt mi már tapasztaltuk magunk között egyébként. Most szombaton egy igazi rock'n roll nótával fogunk színpadra lépni, mást erről nem nagyon mondhatok, de természetesen maradunk a rocknál, egy igazi rock'n roll dal lesz, amit nagyon sokan szeretnek.

Ha már rock hét, és rock kultusz, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ezeknek az együtteseknek van egy hatalmas rajongótáboruk is, ami nem csak férfiakból áll, hanem természetesen nőkből is. Nem másokról van szó, mint a groupiekról, akik az adott bandát elkísérték majdnem minden koncertre, az énekesek közelébe férkőztek csak egy aláírástért, vagy esetleg másért is. És akkor ebből következően adja magát az a kérdés, hogy ti mennyire tudjátok kezelni a rajongóitokat? A hivatalos oldalaitokon is látszódik, hogy rengeteg hölgyrajongó van, akik mindenféle üzenettel bombáznak úgymond titeket. Mennyire kezelhető ez?

Mező Zoli: Én azt gondolom, hogy nagyon kedvesek és nagyon aranyosak, és ha az ember normálisan viszonyul hozzájuk, akkor nincsen probléma. Mi mindig próbálunk a legkedvesebbek lenni, hisz közvetlenek vagyunk. Velünk hál' istennek az még nem fordult elő, hogy valaki túlságosan belemászott volna az auránkba. Most próbáltam finoman megfogalmazni bizonyos túlkapásokat, amik ilyen esetben meg szoktak történni. Vannak lányok egyébként, akik visszajárnak hozzánk hetente többször is a Corvin-sétányra, ajándékokat hoznak. Ők nagyon kedvesek, és én azt gondolom, hogy ezt meg kell hálálnunk azzal, hogy kedvesek vagyunk velük. Végül is mégiscsak ők azok, akikért csináljuk ezt az egészet többek között.

Szerintetek mi az, ami még a normális rajongás kategóriájába tartozik, és mi az, amit már fanatizmusnak lehet nevezni?

Nánássy Tibi: Hát az, hogy várnak minket, fotót és aláírást kérnek, ajándékot hoznak, beszélgetünk velük, ez teljesen normális, ezzel semmi gond nincsen. De az, mikor éppenséggel már annyi üzenetet küldenek nekünk, és már a telefonszámunkat szeretnék megtudni...nekem már volt ilyen. Meg volt olyan is, akinek igyekeztem ugyan mindennap válaszolni, mert folyamatosan írt, volt, hogy napi kétszer, háromszor is. Kérdezett, én is kérdezgettem, ez még oké, de már túlzásba esett az illető. Az X-Faktor miatt nagyon elfoglaltak vagyunk, dolgozunk, hiszen nekünk most ez a munkánk, hogy hétről hétre jól teljesítsünk, és persze igyekszünk foglalkozni a rajongókkal...de mikor nem válaszolok vissza valakinek, és jön a következő üzenet, hogy: „jajj, most megbántottalak?”

Kumich Tomi: Például ami teljesen normális, az az, hogy hoznak nekünk sütit, meg egyéb különböző dolgokat.

Varjú René: Igen, ez a süti egy jó hozzáállás. (nevetés)

Kumich Tomi: És most szeretném is üzenni a rajongóknak, hogy ez a követendő példa. Ez a jó hozzáállás. (nevet)

Akkor ne csodálkozzál, ha legközelebb valaki egy kamionnyi süteménnyel érkezik majd a Corvin-sétányra. (nevetés)

Varjú René: Akkor én azt üzenném, hogy én sós szájú vagyok, úgyhogy nem csak az édességre van itt igény.

Mező Zoli: Én imádom a képviselőfánkot és a muffint.

Kumich Tomi: A pizzát is szeretjük.

Mező Zoli: Igen, azt is imádjuk. (nevetés) 

Lájk, ha tetszett az interjú.

[2011.10.29.]