Az Eurovíziós Dalverseny első elődöntőjében, február 2-án kerül képernyőre a Mrs. Columbo.
A különleges összetételű zenekar (Galambos Dorina – ének, Sárközy Fanni – zongora, Hudák Zsófi – nagybőgő) pop dalokat dolgoz át „Mrs. Columbo” stílusba, egyfajta átjárást kínálva a könnyűzenei műfajok között.
Könnyed, vidám, bohókás, mégis igényes, játékos és kreatív, hiszen a jazz világából indul ki, ám teszi ezt ismerős dallamokon keresztül, hogy kapaszkodót kínáljon a laikus fül számára is, mindezt magas fokon képzett, ismert és elismert zenészek előadásában. A színpadról harmónia, jókedv, összetartozás sugárzik. Szeretik egymást, szeretnek együtt muzsikálni. A koncerteken állandó vendégként közreműködik Kovács Norbert dobos.
Csatlakozz, ha érdekel az Eurovíziós dalverseny
A csapat fennállása óta a lányok számos hazai és külföldi klubban, zenei és borfesztiválon ejtették ámulatba a jazz és más könnyűzenei műfajok rajongóit. Első lemezük "re-make up" címmel 2012. februárjában jelent meg a Magneoton gondozásában.
A tavalyi év második felétől már nem "csak" átdolgozások, de saját szerzemények is készülnek a zenekar háza táján, és rögtön a második saját nóta be is került az Eurovíziós Top 30-ba - az előadást a február 2-i adásban láthatjuk. A dal hűen tükrözi a zenekar világlátását, hiszen arról szól, hogy tanuld meg az életben értékelni az apró örömöket, őrizd meg gyermekkori önmagad felnőttként is, és ne felejts el játszani, hisz nincs annál fontosabb, mint tudni örülni az életnek. A zenét a lányok és Norbi közösen írták, először angolul született meg a szövege, melyet Dorina jegyez, aztán a Dalverseny idei követelményeinek eleget téve készült el a magyar verzió is, melynek szövege Fecske András István nevéhez fűződik.
A Mrs. Columbo nagyon boldog, hogy annak ellenére került be ebbe a versenybe, hogy nem egy pop zenekar. A lányok remek lehetőségnek tekinti ezt arra, hogy megmutassák a jazz napos oldalát ezzel az igazán bájos, szerethető dallal.
Aztán ha úgy hozza az élet, hogy a közönséget is magával ragadja a Dal, akkor Malmö-ben örömmel mutatják majd meg, hogy Magyarország nem csak sírva vígad, vannak itt szép számmal vidám, életigenlő emberek!
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.