˝Nálam minden belül születik˝ - interjú Kovács Benjáminnal

Óriási siker a Pécsi Nemzeti Színház színpadán. Szeptember 30-án mutatta be Pécsi Balett Száll a kakukk fészkére  című  balett adaptációját Ken Kesey és Dale Wassermen műve nyomán. A produkció fiatal zeneszerzője, Kovács Benjámin. Vele beszélgettünk.

– Mi késztet ma arra egy zeneszerzőt, hogy a balett műfajában alkosson, szerinted mit képes kifejezni ez a művészeti forma?
– Már több ízben említettem azt, hogy érdekel a műfaji sokszínűség, szeretek több műfajban alkotni, legyen az opera, balett, musical. A késztetés mindig belső, nálam minden belül születik. Nem is volnék igazi zeneszerző, ha elutasítanék bármilyen jellegű zenei műfajt, melyeknek megvannak a korlátjai, sajátosságai. A zenés színház pedig az otthonom, ebben érzem magam a legjobban.

– Hogyan lesz valakiből Magyarországon színházi zeneszerző?
– Ezt nem tudom sajnos. El lehet menni tanulni egyetemre zeneszerzést, alkalmazott zeneszerzést, próba-szerencse. Én ezt effektíve nem tanultam, úgyhogy nem tudom. Arról tudok beszélni, hogyan kell álmodni, és mindez miképpen valósul meg. Rengeteget álmodtam, rengeteget dolgoztam, képeztem magamat, sok-sok időt töltöttem el színházaknál, így ha az ember közel kerül a tűzhöz, akkor megégeti magát. Én megégettem magamat, így lettem azzá, aki vagyok.

– Mennyiben játszott szerepet a mostani életedben a Budapesti Operettszínháznál eltöltött időszak?
– A mostaniban? Nem túlzás, ha azt mondom, hogy mindenben. Hiszen én ott tanultam meg mi az a zenés színház, mi az az zenekari árok, mik a zenekari állások, kottatár, a karmester valódi funkciója, mi az a partitura...stb. Az én zenei pályám nem volt felépített, mint a többieknél. Áldás volt és átok. Sokat tanultam, sokat csalódtam. Az hogy vizuálisan gondolkodom a színházról és minden lejegyzett hang vagy szólam mögé már az alkotófolyamatot látom, a próbákat és magát az előadást, azt tényleg a Nagymező utcai műhelynek köszönhetem.

– Mit jelent számodra személyesen a film, a regény?
– Örültem, amikor szóltak, hogy ezt a regényt állítják színpadra, ugyanis ismerem mind a filmet, mind a regényt. Jack Nicholson a kedvenc hollywood-i színészem, ez az egyik kedvenc filmem. Sokkal egyszerűbb volt így a munka, mert volt mögötte gondolatom, személyes koncepcióm. Szeretek olyan dologgal foglalkozni, amiről van alapvetően valami képem, valami ideám. Így volt ez a Kakukk esetében is. Mikor önindításból választok művet, akkor is az motoszkál bennem, hogy valami olyan irodalom legyen az adaptáció fókusza, amit jól ismerek. Ez bennem egy drive. Így tudok zeneszerzőként hatékonyan dolgozni.

– Alkalmazott vagy komolyzene?
– Mondhatnám, hogy nem szeretem a skatulyákat, de hazudnék. Alkalmazott zenével foglalkozom, ugyanakkor a fogalmi tisztázás érdekében, semmivel sem komolytalanabb, mint az effektíve klasszikus értelemben vett komolyzene. Természetesen én is klasszikusokon nőttem fel, vannak kedvenceim, hallgatom is őket, de a kortárs zenét én kizárólag az alkalmazott művészeti területeken tudom csak elképzelni. Ez pedig a zenés színház.

– Zeneszerzőnek lenni magányos hivatás. Mennyire tudsz belefolyni egy próbafolyamatba?
– Valóban magányos. A zeneszerző mindig egy ilyen távoli, ismeretlen, idegen lény a színházi közegben, aki egyszer csak megjelenik egy-egy próbán és elkezd rendezkedni. Imádom a színházat, de szeretem azt is ha békén hagynak. A Kakukk próbáin pont annyira folytam bele a történetbe, amennyire az helytálló. Nem rólam szól az egész, így én csak teljesítem a dolog rám eső részét. Persze bárki mondhatná, hogy nincsen balett zene nélkül. Igen, ahogyan nincsen balett koreográfia és táncosok nélkül sem. A zenés színház összetett, mindenkinek megvan a maga feladata, abszolút inspirál a közös munka. Mi ezt a történetet hárman tettük össze, hárman varázsoltuk színpadra, Vidákovics Szláven a rendező, Vincze Balázs a koreográfus és én, mint zeneszerző. Ez így egységes, azt gondolom.

– Mennyire kaptál szabad kezet a készülő műveddel kapcsolatban, illetve mennyire volt konkrét elképzelése az alkotóknak arról, milyen legyen a zenekari anyag hangulata?
– Előre írt szinopszis alapján kellett dolgoznom, így az tényleg rám volt bízva, hogy milyen stílus, műfaj, hangszerelés és ritmus világ foglaljon helyet az éppen aktuális jelenetben. Tehát nem fogok hazudni, ha azt mondom, hogy korrekt módon kaptam szabadkezet. Így természetesen hatékonyan, gyorsan és minőségben is kidolgozottan tudtam helytállni a stáb előtt.

– Ütköztél-e nehézségekbe a munkafolyamat során?
– Voltak nehézségek. Főleg a keverést illetően. Nem élőzenekarral dolgoztunk, így a hangmérnöki munka nagy része is rám hárult. Voltak vágások, betoldások, kiveszett hangok és képek, de azt gondolom, hogy ezeket sikerült áthidalni. Inkább gyomor és idegmunka volt. Mindig nagyon izgultam és féltem attól, hogy nem tetszik, majd amit csináltam, gondoltam. Nos, ilyen nem történt. Rám lett bízva minden zenei egység, a munkámmal elégedettek voltak, mind a közönség mind az alkotók, ez a premieren is kiderült. Nagyon sok szeretetet és érdemet kaptam, ez egy pályakezdőnek hatalmas lehetőség, úgyhogy mindent köszönök, hálás vagyok a pécsieknek. 

– Pécs város közel hozzád?
– Pécs a kedvenc városom. Nem titkolt szándékom, hogy ide szeretnék költözni. Pár éven belül ez remélem valóra is fog válni. Inspirál a város, feltölt, elkápráztat. Boldogság hogy éppen a Pécsi Balettnek írhattam zenét.

– Péterffy Máté –

[2016.10.16.]