Ez a Skorpió nem csíp, de 35 éve dübörög - Interjú Szűcs Antal Gáborral

Ismét egy nagyszerű gitáros. Olyannyira, hogy szinte valamennyi hazai szupergroup felvette tagjai közé. A mára már „latin muzsikussá” szelídült egykori hard-rock zenész, a Skorpió három korszakából kettőt is a zenekar kötelékében töltött, és jelenleg is tölt. Papp Gyula és Tátrai Tibor után, Szűcs Antal Gábor is elmondja, hogyan emlékszik vissza az elmúlt 35 évre.

- Két nagy „beat/rock-robbanásnak” is a részese voltál. 1971-ben az LGT-be tartó Barta Tamás helyét vetted át a Hungáriában, majd két évvel később újra váltottál, az alakuló Skorpió kedvéért.
- Sokan emlékeznek arra, hogy még a Hungária előtt a Szivárvány együttesben gitároztam, amellyel olyan korai hard-rock klasszikusokat nyomtunk, mint a Led Zeppelin, a Black Sabbath, vagy a Deep Purple. Már nem emlékszem, hogy hogyan, de innen kerültem a Hungáriába. Barta akkor már az LGT-ben gitározott. Pár bulit játszottam a régi tagokkal, aztán valahogy szétesett a banda. Fenyővel újra kezdtük az egészet. Csatlakozott hozzánk a dobos Fekete Gábor, testvére Gyula, és az akkor leszerelt basszusgitáros, Klein László „Cila”. Játszottunk Deep Purple-t, Uriah Heepet, Led Zeppelint, Beatles-t, de saját nótákat is. A Láng Művelődési Házban állandó klubot tartottunk fenn, saját újságot nyomattunk, és turnéztunk a Szovjetúnióban. Nagyon jól éreztem magam a bandában. Fenyő Mikit még ma is nagyon szeretem; tisztelem benne azt, hogy mindig képes a megújulásra, minden zenei dologban otthon tud lenni.

- Aztán Fenyő kitalálta, hogy Kékes Zoli személyében kétgitáros felállásban játsszunk. Fekete Gabi addigra kiszállt, helyette több dobossal is próbálkoztunk. Éppen kapóra jött Frenreisz Karcsi invitálása, úgyhogy a szovjet turné végeztével már az újonnan alakult Skorpióval próbáltam. Szinte pillanatok alatt összeraktunk egy koncertműsort és elkezdtünk játszani. Elkészítettük első nagylemezünket, a „Rohanást”, mely a maga idejében korszakalkotó műnek számított. Minden idők rekordját megdöntve, egy-két nap alatt rögzítettük az anyagot a stúdióban. Ezzel szemben a Kelj fel c. harmadik után, utolsó lemezünk a Gyere velem, már egy elfáradt zenekar képét mutatta, ezért is kellett feloszlanunk.

- Hat évvel később, a tulajdonképpeni Frenreisz nélküli Skorpióból, Vikidál Gyula és Németh Alajos csatlakozásával, újabb robbanás (újabb szupergrupp) következett életedben: ezúttal a Dinamit.
- A Dinamitról sem tudok semmi rosszat mondani. Ránk fogták, hogy államilag támogatott rockzenekar vagyunk; miért? Mi mindannyian már bizonyítottunk más bandákban: Mi, Papp Gyulával és Németh Gáborral a Skorpióban, Lojzi a Miniben; Vikidál Gyula pedig előtte a P.Mobilban is fantasztikusan énekelt. Erdősnek, akinek jó orra volt az üzlethez, pontosan tudta, hogy mire ad nekünk lehetőséget.

- Az a két lemez, amit felvettünk, nagyon jól összeszedett, ütős anyag; ma is megállja a helyét. Országszerte jó hangulatú látványos bulikat nyomtunk, sokezres közönség előtt. Persze beindult az „árulózás”, ami szegény Vikidál Gyulának szólt; sokan nem tudták megemészteni, hogy otthagyta a Mobilt. Többek között ez is oda vezetett, hogy ’82-ben befejeztük a Dinamitot.

- Hogyan érezted magad a Nagy Feróval, és a Németh-testvérekkel (Alajos és Gábor) alapított ős-Bikini kissé futurisztikus rock miliőjében?
- Bár rövid ideig – mindössze egy évig voltam velük -, de nagyon jól! Egészen addig a magaménak vallok minden produkciót, amíg jól érzem magam benne: szeretem maximumot nyújtani. Baromi jó műsorral álltunk a közönség elé. Első albumunk amolyan „dili-lemeznek” fogható fel, eléggé alternatív stílusban készítettük el. Erre az LP-re jó pár zenét írtam, Feró pedig a szövegeket. Volt is vitája Erdőssel, de belátta, hogy két sor átírásán nem múlhat egy lemez megjelenése.

- Amúgy meg egy csomó dolgot utólag belemagyaráztak, amin mi lepődtünk meg a legjobban. Emlékszem, mikor egyik nótánk verzéjéhez sehogy sem találtunk refrént, aztán valami egészen oda nem illő marhasággal oldottuk meg a problémát. Később, aztán erről is kitalálták az „eszmei mondanivalót” – pedig tényleg semmi köze nem volt semmilyen komoly témához! Szóval jó kis műsorprogramot állítottunk össze, de a közönség követelésére a régi Ricse-nótákat kellett játszani. Ebből aztán nem kértem, mert mi nem ezért próbáltunk, írtuk az új dalokat, hogy végül ne játszhassuk őket.

- Mihez kezdtél utána?
- Utána? Már másnap elmentem a húgommal (Szűcs Judit – a szerk.) a Szovjetúnióba. A mindenkori zenekarok közötti szünetekben, egy alkalmi zenésztársulás kíséretében, Jutkával turnéztunk a világban.

- 1985-től, a régi-új tagokkal és Pálvölgyi Géza billentyűssel újra dübörgött a Skorpió. Rock-történelmi tény, hogy ez az időszak olyannyira nem kedvezett a kemény műfajnak, hogy képviselői egymás után, sorra tették le a „lantot”. A harmadik Skorpió mire számított?
- Egy klasszikust (Shuszter Lórántot) idézve: „A rock örök és elpusztíthatatlan!” Mi ehhez értettünk, tehát ezt csináltuk. A Skorpió 1973 óta létező, mindig is sikeres zenekarként működött. Több mint tíz éves múlttal a hátunk mögött, bátran bele mertünk vágni új tagokkal a harmadik szakaszba. Frenreisz Karesz már többször bizonyította menedzseri képességeit, most sem kellett csalódnunk benne.
Az előző, trió felállásból maradt a Tyotyó (Papp Tamás dobos –a szerk.), Tibusz (Tátrai Tibor gitáros – a szerk.) kiszállt, Karesz pedig engem hívott a helyére gitározni. Még csatlakozott hozzánk Pálvölgyi Géza billentyűs, így összeállt a régi-új négyesfogat.

- Felvettük az új lemezt, az „Azt beszéli már az egész várost”. Most is beindultak a koncertprogramok, de már nem turnéztunk annyit, mint régebben. Annak ellenére, hogy a zenei közízlés változott, a Skorpió felszínen tudott maradni a maga sajátos muzsikájával. Nálunk a zene sohasem a nehéz dallamokról, vagy veretes szövegekről szólt: az igazi erőt a hangszerszólók képviselték, hiszen bármelyik formációról legyen szó, mindig is kiváló zenészek alkották a csapatot.

- Újrainduláskor az „Azt beszéli már az egész város” c. nagylemezzel jelentkeztetek, amit a zenekar 20 éves jubileumára készített „A Show megy tovább” album követett. A köztes 8 év – ebből a szempontból, és kissé szokatlanul – igencsak csöndesnek mondható. Miért?
- Ezt igazán nem tudom megmondani. Talán sokat is játszottunk külföldön, talán nem akartunk a megelőző időszakok hibájába esni az évenkénti lemezkiadásokkal. Annyi tapasztalattal már rendelkeztünk, hogy a gyorsan, sebtében összerakott albumok általában a minőség rovására mentek. Nem lett volna értelme csak azért lemezt csinálni, hogy a számukat szaporítsuk.

- A ’93-as év jubileumi koncertje fantasztikus sikert hozott az akkori BS-ben. Viszont a már említett vadonatúj CD- ről sokan azt sem tudták, hogy egyáltalán létezik. Kevés lett volna a promóció?
- Az biztos, hogy a kereskedelmi rádiók nemhogy Skorpiót, de magyar felvételeket sem nagyon játszottak abban az időben. Rockzenéről meg egyenesen szó sem lehetett. Így aztán elképzelhetőnek tartom, hogy – leszámítva a kitartó rajongókat - tényleg sokan nem tudhattak az album létezéséről.

- A zenekar Tátrai Tibusszal kiegészülve ma is él, viszont ritkán látható. Manapság nem lenne igény a Skorpió muzsikájára?
- Mint Skorpió, nem szűntünk meg, nem búcsúztunk el. Ritkábban lépünk közönség elé, mindenkinek vannak más egyéb zenei-, és nem zenei elfoglaltságai. Viszont fellépéseink mindig örömünnepet jelentenek úgy a közönség számára, mint nekünk.
Legutóbb a Szigetfesztivál mínusz 1. napján léptünk színpadra, Török Ádámmal, Vikidál Gyulával, Takáts Tamással, Jamesszel, azaz Karácsony Jánossal, valamint Ferenczy Gyurival. Sikerült egy pár nótával föleleveníteni a rockzene hőskorát.

- Az ezredforduló óta létezik a Latin duó. Szűcs Antal Gábor és Pomázi Zoltán Creol kettőse után egyenes út vezetett a Tátrai Tiborral való szorosabb együttműködéshez?
- Úgy emlékszem, hogy húgommal Cipruson nyaraltunk, ahol éppen a Bojtorján zenélt. Legközelebbi találkozásunkkor meghívtak; odakint kiderült, hogy nem gitáron, hanem buzukin kell játszani. Hazatérve, a Bojtorján együttesben a countryval köteleztem el magam. Ráadásul, nem akárhogyan; akik eddig ezt stílust művelték, nem mondható, hogy szakmailag a helyzet magaslatán lettek volna. Azzal, hogy több, és más jellegű gitárhangzást vittem bele, sikerült minőségi változást elérni ebben a műfajban.

- Ebből aztán Pomázi Zolival együtt kialakult a Creol latin kettőse. Nagyon nehéz az akusztikus műfaj, nincs torzító, nincsenek effektek, az szól, amit pengetsz. Örülök, hogy kipróbáltam, ugyanis valahol mindig érdekelt az akusztikus gitározás. Aztán Tibusszal folytatódott a történet. A latinos muzsikát ráadásul szeretik is a népek, hiszen ritmusos, dallamos, hangulatos; ezen kívül nincs korhatárhoz kötve. Azt azért meg kell, hogy jegyezzem: ez a mi latinunk; sashalmi, józsefvárosi és most már angyalföldi latin; az eredetihez csak ritmusában, és hangulatában van köze.

- A Skorpió három felvonása közül kettőnek aktív részese voltál. Hogyan emlékszel vissza azokra az évekre?
- Az együttes mindig is rengeteget dolgozott, évi 360-400 koncertet nyomtunk: turnéztunk Németországban, Lengyelország szinte második hazánknak számított. Karesz és én, az ottani TV élő adásában lengyelül adtunk interjúkat. Nem hiszem, hogy lett volna Magyarországon még egy banda, amelyik ennyi időt töltött volna külföldön. Karesz, mint már említettem – nagyon jó szervező, igazi nemzetközi figura. Arról nem beszélve, hogy sok pénzt fektetett a zenekarba. Kiutazott Londonba, saját pénzén vett a zenekarnak felszerelést.

- A rengeteg, szervezés ügyben lebonyolított telefonról nem is beszélve. E tételek költsége, nyilvánvaló, hogy értékarányosan levonásra került a mindenkori tagok gázsijából. Egyébként, ha belegondolsz, egy zenekarban a kapcsolat nem csak a zenélésről, hanem a barátságról is szól. Ha nincs barátság, nincs hangulat. Ha nincs hangulat, a zenélés sem megy. A Skorpiót mindig is összetartotta a barátság, ami a mai napig is maximálisan megvan közöttünk. Utólag visszagondolva: semmit sem csinálnék másképp, és semmit nem bántam meg.

- Hegedűs István -

[2008.09.18.]