Chris Rea gitáros varázslata az Arénában, meglepetésekkel

Már a színpad díszletéből látszott, hogy miről fog szólni az este, és pontosan azt is kaptuk, amit vártunk: egy olyan egyszemélyes showt, ami a gitárról és a gazdájáról, azaz Chris Reáról szólt.

Pontos kezdés, három különböző rész

A koncert pontosan kezdődött 19.30-kor, ez volt az első meglepetés. A másik: a műsor első szettje a The Delmonts nevű formáció megidézése volt. Ez a zenekar az ’50-es évek egyik instrumentális gitárzenét játszó csapata volt, a rock’n’roll előfutárai. Ebben a részben Rea nem énekelt, viszont természetesen annál többet gitározott.

A hangzás is ezt a korszakot idézte, a mai technikai viszonyokhoz igazítva. Ennek a résznek az utolsó számában hallhattunk egy igen szépen felépített basszusgitár szólót is. Mondjuk az egész koncerten nagyjából ennyi mozgásteret kapott a zenekar – ezt nem piszkálódásként írom.

A második rész: The Hofner Bluenotes

A jól felépített koncert ezután átalakult - mint a The Delmonts - a The hofner Bluenotes előtti tisztelgéssé. Rea új lemezének is ez a koncepciója, a gitárzenéből átvált a bluesra. Ez volt az a rész, amikor a díszlet tulajdonképpen értelmet nyert. Az egész koncert a gitár köré lett felépítve. A kísérő zenekar itt tényleg „csak” kísért, a főszerep Reáé volt.

A színpadon fellógatva olyan gitárkollekció volt látható, amit minden zenész megirigyelne. Mindenféle Gibsonok, Rickanbackerek és Fenderek lógtak a háttérben. Betegsége után látszott Chris Reán, hogy nagyon élvezi a zenélést, mégha a közönséggel egyáltalán nem is kommunikált. Beszélt helyette a zenéje. Annyira tisztán érthetőek a szövegei, hogy nem is volt szüksége semmilyen sallangra. A gitárhangzás pedig egyszerűen tökéletes volt.

A harmadik szett: a slágerek

Szintén meglepett, hogy az Aréna ülős része majdnem tele volt, és a küzdőtéren is sokan voltak. Meglepett, mert nem számítottunk arra, hogy 2008-ban ennyi embert érdekel ez a fajta zene. Jó volt látni, hogy a közönség átlagéletkora jóval 30 felett volt. Jöttek a slágerek, a Julia, az On The Beach, a Looking For The Summer, és természetesen a The Road To Hell is.

A közönség és a zenekar is élvezte a koncertet. Majdnem két órát játszottak, ami figyelembe véve a zenészek korát, elég tiszteletreméltó. Volt még három ráadás, majd vége lett a bulinak. Ritkán van olyan koncert, ahonnan ¾ tízre otthon vagyunk, de ez olyan volt. Mégsincs bennem hiányérzet, mert amit hallottunk, az nagyon jó volt.

Jó volt látni egy olyan zenészt a színpadon, aki azért csinált magának egy kiadót, hogy ne kelljen a nagyoknak megfelelnie, és azt játszhassa, amit szeret. Abszolút nem a pénzért, hanem magáért a zenéért játszik még, orvosai határozott kérése ellenére.

Köszönjük a kellemes estét és innen is Boldog Születésnapot Kívánunk a Művész Úrnak (az ugyanis ma van)!!!

-Aretuska-

[2008.03.04.]