Százezrek álmainak tárgya: a titokzatos Abigél - képekben

Újabb kortárs magyar darab a Budapesti Operettszínház repertoárján.

Hagyományos és természetéből fakadó célkitűzései - mint halhatatlan klasszikusok színpadra állítása és az operett műfajának életben tartása - mellett a Budapesti Operettszínház alkotó közössége évekkel ezelőtt egy újabb zászlót is kitűzött a kultúra Nagymező utcai fellegvárának bástyájára. E lobogó mögé sorakoztak fel mindazok, akik az említett törekvések mellett kortárs magyar művészek alkotásainak színpadra állításáért fáradoznak. E munka újabb gyümölcse volt a Tháliában március 27-én - immáron hagyományosan a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében - tartott ősbemutató.

Csaknem napra pontosan két évvel az után, hogy a Menyasszonytánc című klezmer musical világpremierjén tapsolhatott (nem mellékesen - állva) a közönség. Nem kivételes, hogy az Operettszínház művészei a Nagymező utca páros oldalára helyezzék át székhelyüket. Hosszú évekre visszamenőleg szép számmal említhetnénk a Thália Színházzal karöltve sikerre vitt előadásaikat. Az viszont, hogy hónapokkal az ősbemutató előtt már többször is arról álmodjam, milyen is lesz majd "AZ" az este, és feszültség teljes várakozás uralkodjon el rajtam, most először, a Szabó Magda regényéből készült musical, az Abigél kapcsán fordult elő.

Hanyas vagy?

Túlzás lenne hittel vallanom, hogy bensőséges kapcsolatomat a művel annak a ténynek tulajdonítom, miszerint fogantatásunk nagyjából azonos időszakra, az 1970-es évre esik. Ennél fontosabb momentum volt kapcsolatunkban egy négyestés kalandom Abigéllel. Ezt akkor éltem át, amikor talán első ízben engedélyezték szüleim, hogy a macival történt szimultán fogmosást követően még visszakuporodjak a TV készülék elé. Így láthattam a Zsurzs Éva rendezésében 1978-ban készült filmet. Amit persze gyermekként aligha érthettem teljes mélységében, de ahhoz mindenképp elegendő volt az élmény, hogy az olvasás készségszintű elsajátításában a film alapjául szolgáló regénynek is szerepet tulajdonítsak.

Ezzel együtt abban csak marginális szerepem volt, hogy a Nagy Könyv című játék (verseny?, olvasást népszerűsítő kampány?, szórakoztató műsor?) azt az eredményt hozta, miszerint a magyar irodalom népszerűségi illetve ismertségi versenyében az Abigélt mindenképp dobogós hely illeti meg. Bizonyosra vehető, hogy ez az eredmény leginkább a mi generációnk szavazatainak volt köszönhető. Hiszen mi voltunk az elsők, akiknek felcseperedését, emberré válását, jellemének alakulását Szabó Magda gondolatai is segíthették. Ha hagytuk.

Kétség és ábránd

Az előbbiek alapján érthető, hogy többet jelentett számomra nagyszerű hírnél, amikor megtudtam, pontosan mi is az a magyar darab, amelynek musical bemutatójára az Operettszínház gárdája készül. Egy pillanatig sem lehetett vitatni a létjogosultságát annak, hogy a művet a TV-film, a DVD, a hangoskönyv elkészítése után a manapság oly népszerű műfajon, a musicalen keresztül is megpróbálják közelebb vinni a közönséghez. Talán az is szerepet játszhatott az írónő döntésében, amikor eredeti álláspontját felülbírálva mégiscsak Somogyi Szilárd gondjaira bízta lányát, hogy a zenés színház is hatékony eszköz lehet újabb generációkat szelíden rábírni, hogy megajándékozzák magukat egy könyv elolvasásával.

Azzal együtt, hogy az Abigélt az Isten (illetve az Ő közbenjárására Szabó Magda) is arra teremtette, hogy egyszer musical legyen belőle, nem volt könnyű dolga a feladatra szövetkező stábnak. A darabban minden megvan, amitől egy musical nemcsak szórakoztató, de tartalmas is lehet (drámaiság és költőiség, derű és ború, szerelem és halál, tanulságok és hitvallások és persze az egyszerűségükben is nagyszerű karakterek). Ugyanakkor nagyjából három órába sűríteni mindazt a cselekményt és átültetni a mondanivalót, amit a regény nyújt olvasóinak nem kis feladat. Egészen a bemutató estéjéig nagy volt bennem a kétség, hogy ez milyen mélységig sikerülhet. Ugyanakkor mindvégig arról ábrándoztam, hogy a két évvel ezelőtti Menyasszonytánc bemutatójához legalábbis hasonló élményben lesz részem. Nem csalatkoztam.

Látvány és technika

Mivel is kezdődhetne a darab (a keretes szerkezetet biztosító intro után), ha nem Mimó néni uzsonnájával. Ami ugyan nem kap olyan hangsúlyt, mint a regény egyéb adaptálásaiban, mindenesetre az alap hangulatot megadja az estéhez és hagyja, hogy a késve érkező nézők is kényelmesen elhelyezkedhessenek a darabban, térben és időben egyaránt. Apropó tér és idő. A negyvennél is több jelenet és majd tucatnyi helyszín, a némi túlzással folyamatosan forgásban lévő színpad olyan dinamikát párosítanak a cselekmények egyébként is krimiszerűen izgalmas láncolatának, hogy a néző egy percre sem tud unatkozni.

[2008.04.04.]