A négyütemű rock & roll motor - A V'Moto-Rock története VI

Négy kitűnő rock muzsikus sorsszerű találkozásának, 12 évi együttműködésének eredménye: 7 nagylemez, 3 és fél kislemez, számtalan hazai és külföldi koncert, és nem utolsó sorban – a közönségsiker. Bár szakmai életpályájuk nem mutat töretlen diadalmenetet, utólag visszatekintve, mégis megállapítható, hogy fontos és maradandó értéket alkotva járultak hozzá a magyar rockzene egyetemes történelméhez. Az 1977-ben alakult V’Moto-Rock történetét több részben próbáltuk rekonstruálni - és most értünk a végére.

VI.rész: Összegzés

A VMR munkásságát összegezve, bátran kijelenthető: a négy zenész külön-külön is tehetséges, kiváló hangszeres muzsikus. Demjén Ferenc (Rózsi) elsősorban különleges adottságokkal megáldott, zseniális énekes, jó érzékű basszusgitáros, és remek szövegíró. Jó néhány dalt is komponált, ám ezek közül kevés lett befutó.

A bandán belül a zeneszerzés inkább Lerch István (Pisti) privilégiuma volt. Az összes nagy VMR sláger az ő nevéhez fűződik, ezek közül is inkább a lírai szerzemények váltak igazi közönségkedvenccé. Emeletes méretű billentyű arzenált tartott fenn, melynek alapját egy M 100-as Hammond-orgona képezte. Mindezt Korg és Moog szintetizátorokkal egészítette ki, valamint a ’80-as évek közepétől, computer programok is helyet kaptak a rendszerben. A monumentális hangszerparkhoz nagymértékben hozzájárult Lerch Pisti magas szintű billentyűs képzettsége és virtuóz játéka. Nem véletlen, hogy Keith Emerson volt a példaképe! Hab a tortán, hogy énekesként is nagyszerűen helytállt.

Pár dal erejéig Menyhárt (Menyus) János gitáros is bemutatkozott zeneszerzőként. Már a zenekarban – de később Rózsi szólómunkáinál is – érezhető az irányú törekvése, hogy gitársoundja egyedi, másoktól élesen megkülönböztethető legyen. A blues éppúgy „kezére áll”, mint a súlyosabb gitárszólók, melyeket igazán a koncerteken tudott kamatoztatni.

Herpai Sándornál keresve sem találhattak volna alkalmasabb dobost. Hihetetlen tempóérzéke, pontossága kitűnő alapokat biztosított mind a stúdióban, mind az élő megszólalásnál. Mivel a banda nem igazán bontakozott ki a hardrock irányában, így a zenész fegyvertárában, bizonyos tartalékok rejtve maradtak. (Bár évekkel később a P.Mobil dobszékén ülve alkalma nyílt bizonyítani azt, amit eddig is tudtunk). Arról nem beszélve, hogy ez a kitűnő szakember a ’80-as évek közepétől fokozatosan, előbb elektromos dobra, később dobprogramokra lett kárhoztatva. (v.ö.: Michelangelo széklábakat farag. :) )

Az 1989-es megszűnés óta, Demjén Rózsi 50. születésnapja alkalmából a V’Moto-Rock, a BS-ben idézte meg először a régi szép időket. 2001-ben a Kongresszusi Központban, Lerch Pisti meghívását elfogadva - négy szám erejéig – ismét mind a négy zenész színpadra lépett. Legutóbb Rőzse születésnapi Aréna buliján jött létre a „nagy találkozás”, ahol egy nóta hangzott el az erre az alkalomra összeverbuvált zenekar előadásában. Talán nem szükséges bizonygatnom, hogy az összes, eddigi reuniont mekkora ováció kísérte! Ezzel tulajdonképpen megtört a „Jégszív”.

Folytatásban pedig 2008. december 30-án, az eddig megszokott Demjén Ferenc szólókoncert helyett, a V’Moto-Rock négyfős legénysége fogja bizonyítani a Budapest Sportaréna közönségének, hogy a négyütemű rock & roll motor, közel húsz év után sem szorul generálozásra.

Olvass tovább: A V'Moto-Rock története sorozat összes része

Hegedűs István

[2008.06.14.]