A varázslatos Return To Forever az Arénában - képekben

2008. július 5. Ez a dátum jelentőséggel bír, mert 20.10-kor beültünk az időgépbe, és visszamentünk 25 évvel korábbra. Az Arénában Chick Corea lépett fel a legendás Return To Forever nevű együttesével.

Az élmény valami romantikus elvágyódás beteljesüléseként dobta le az agyunkról az ékszíjat – de az enyémről feltétlen. Kontrollált extázis - ha van ilyen - feszengett a levegőben. Mindenki érezte, hogy most olyasmi következik mely utópisztikusnak hangzott volna, mielőtt a hír először napvilágot látott, hogy Ők újra együtt fognak játszani.

A férfi banda, ahogy Leny – dobok – fogalmazott. Hihetetlen. Újra együtt, és így mi is láthatjuk őket élőben egy színpadon, ahogy régen mikor még gyerekek voltunk és akkor ezért lemaradtunk erről az élményről. Hiszen még éppen csak tudatunkra ébredtünk sokan, mikor ők már világsztárok voltak – nem beszélünk itt a keleti régióról, ahol nem sok futhatott a hasonlóakból és még a zenének ez a fajtája is dekadensnek, és sok minden másnak volt nyilvánítva, és csak azok ismerhették a nyugaton történő kulturális folyamatokat, akik esetleg rokonok vagy valamilyen közvetlen összeköttetés útján tájékozottabbak voltak mint az átlag – szóval így és számos egyéb okokból kifolyóan lemaradtunk arról az élményről, hogy akkor ismerjük meg a fúziós jazz-t és nagyságait mikor azok elindultak útjukon.

Varázslatos idők

Azokban a varázslatos időkben tették le a modern jazz alapjait, amikor Amerikában és a nyugati világ más részein változások mentek végbe, és Ők voltak azon néhány meghatározó személyiségek között, akiknek a neve összeforr a jazz megújulásával és gyökeres átalakulásával. Miles, Joe Zawinul, John Mclaughlin, Chick, Wayne Shorter, a szinte még gyerek Al, Stanley, de nem is sorolom tovább.

Az RTF – úgy együtt – volt az egyik társaság, akik Chick Corea gondolati fősodrán meghatározták egy új jazz-nemzedék zenei ízlését, akik olyan mély nyomot, vagyis inkább sziklakemény hatalmas alapokat hagytak maguk után, melyre ráépült egy zenei látásmód, új korszakot nyitva a jazz történelemkönyveiben. Aztán egyenként is haladtak tovább az alkotói pályán mindig új mérföldköveket letéve. Egyszóval ikonok. Igazi ikonok játszottak ismét együtt, az Aréna színpadán végre először.

Azért is nagyszerű ez, mert Ők olyan csillagok, akik a maguk útját járják. Igaz, néha előfordul, hogy összetalálkoznak és egyikük-másikuk időről időre kicseréli zenei gondolatait egymással úgy is, hogy együtt játszanak különböző projektekben, hogy így újabb és újabb zenéket hozzanak létre, de ez az esemény mégiscsak más. Az egyéni hitvallásuk pont a fúzióban rejlik, hogy minél több érdekes formációban és nagy tehetségekkel játszanak együtt, hogy így hozhassanak létre friss dolgokat, hogy így fejlődjenek.

Hiszen ebben a műfajban az a varázslatos, hogy a különböző nagyságok egymást inspirálják a találkozásaikkal és ezzel a töltéssel születnek meg az új gondolatok. Az állandóság itt inkább csak a nagyságot jellemzi – az mindig állandó –, és nem a formációkat.

Nos, ezért különleges, hogy megint úgy vannak együtt, ahogy 25 évvel ezelőtt. Ez benne a varázslatos, hiszen nagyon ritka jelenség az ilyen, annyira, hogy hirtelen egy hasonló sem jut eszembe. Egy mégiscsak volt, de annak az eredetije jóval későbbre, és az újra találkozás sokkal korábbra datálódik mint az RTF esetében, azaz ott nem telt el ennyi idő az újraalakulásig. Igaz, az a formáció is a legnagyobb mérföldkövek közé tartozott, mely örökre megváltoztatta a gitározásról alkotott elképzeléseket.

Stílust teremtett

Stílust és követőket teremtett, valószínűleg örökre fényes és túlszárnyalhatatlan jelentőségűen bevésve magát az ezúttal a témából adódóan sokat emlegetett történelemkönyvekbe. Természetesen a Gitár trio-ról van szó. (Al-John-Paco) visszatérve tehát ez nem csak egy összetalálkozás, mint például Al és Stanley, Jean Luc Ponty-val a Right of Stringsben, ahol Ők ketten már játszottak ismét együtt és más alkalmakkor is. Ez a mostani találkozás így, maga a legenda újból.

Aki ismerte őket korábbról, a lemezekről vagy esetleg olyan szerencsés volt, hogy 25 éve élőben látta őket, befogadta és magáénak érezte a zenét amit tőlük kapott, egészen biztos, hogy érti mindezeket, és nyilván azoknak a fiataloknak is van beleérző képessége, akik esetleg éppen csak az utóbbi időben, vagy most találkoztak velük először.

A megelevenedett történelmi koncerten – mely ebben a műfajban felért azzal, mintha újra összeállt volna annak idején a Beatles – az akkori darabok kerültek színpadra. Majdnem pont úgy, ahogy a keletkezésük idején, csupán nüansznyi különbségekkel, és mai gondolatvilágot tükröző részletekkel. Ez egyébként is elkerülhetetlen, mert ennyi idő elteltével rengeteget formálódik az ember és ezek a változások mind önkéntelenül is megjelennek a zenében.

Új lehetőségként ott lehettünk most először. Csodálatos élmény volt. Most Európában vannak még egy ideig, hogy az itteni rajongókat is megajándékozzák az élménnyel, majd utoljára megjelennek még az USA Atlanti-óceáni partjainál, és két turnézáró koncerttel New York-ban.
Legszívesebben odamennék, hogy mégegyszer részese lehessek ennek a történelmi fejezetnek.

	A koncert képei

- endre -

[2008.07.16.]