Az egykor félénk David Hasselhoff ma 57 éves - nézd meg a megaslágerét
David Michael Hasselhoff ma 57 éves. Az amerikai színész, énekes és dalszövegíró, aki leginkább a Knight Rider és Baywatch című sorozatai alapján ismert.
A sztár 1952. július 17.-én született Baltimoore-ban, egy ötgyermekes középosztálybeli család második gyermekeként. Édesapja - Joseph - munkája miatt a család szinte évente költözött más városba, ezért David számtalan iskolában megfordult.
Elkezdett színi tanodába járni és szorgalmasan tanult énekelni és táncolni. A kis David New York-ról, a Broadway-ről és musical szerepekről álmodott, mert az egyébként szégyenlős kisfiú igazán csak a színpadon volt képes feloldódni, ahol kezdettől fogva elemében érezte magát.
A folyamatos költözés és iskolaváltás miatti stresszben az egyetlen biztos pont az iskolai színjátszó körök léte volt. Egyedül a színpadon érezte jól magát, de mint gyermekszínész mindenhol sikert is aratott. Már hétévesen, egy gyerekmusical bemutatóján kijelentette "ezt akarom csinálni", 1973-ban, Hasselhoff szerepet kapott a The Young and Restless című sorozatban és ezzel sorsa egyszer s mindenkorra megpecsételődött. A Broadway-ről és a musical-ekről le kellett ugyan mondania, de nem adta fel az álmát, hogy egyszer popsztár legyen belőle. A The Young and Restless-t, hamarosan újabb sorozat, a Knight Rider követte.
Hasselhoff először 1982-ben öltötte magára Michael Knight szerepét az NBC sikersorozatában. Ennek köszönhetően megkapta a legnépszerűbb színésznek kijáró People's Choice Award-ot, s hála a sorozat tengerentúli népszerűségének, beutazta Európát. Németországban találkozott a neves zeneszerzővel és könnyűzenei producerrel Jack White-al. Az 1985-ös Night Rocker című albumával debütált, miközben folytatta színészi karrierjét, majd. Jack-kel együttműködésükből született az 1989-es Looking for Freedom című sláger
Részletek a Knight Riderből
A dalt Németországban már-már himnuszként játszották és az album arany és tripla platina lett. Három hónapig a toplisták élén sikerült maradnia. Hasselhoff a mai napig aktívan dolgozik zenei karrierjén és eddig már kilenc lemezt adott ki, ám a Looking for Freedom 1989-es sikerét, azóta sem volt képes megismételni.
Valószínűleg az volt a pályája csúcspontja, amikor a Berlini Fal előtt 500,000 néző előtt énekelte a Looking For Freedomot. A sláger videoklipje, melyben a Knight Riderből számtalan werk jelenetet, eredeti és vágatlan autós ugrásokat láthatunk.
Íme a klip!