A népszerű zenész, kiváló szaxofonos, a Hungária és a Dolly Roll együttes egykori tagja, Szaxi Maxi tortáján 58 szál gyertya lobog. Ebből az alkalomból köszönti őt a Zene.hu!
Ünnepelni mindig nagyon jó dolog. Hozzátartozik a mindennapjainkhoz, hogy akit közel érzünk magunkhoz, azt valamilyen formában megajándékozzuk életének jeles napjain. Számos évfordulót és eseményt jelölhetünk ki arra, hogy felköszöntsük azokat, akiket úgy érezzük fel kell. Mi sem teszünk ezentúl másként, lehetőségeinkhez mérten továbbra is igyekszünk mindenkiről pár sorban megemlékezni, akiről tudjuk, hogy éppen aznap fújja el a gyertyáit a születésnapi tortán.
Jazz tanszakról a Hungáriába
Szaxi Maxi, – aki a keresztségben a Fekete Gyula Brúnó nevet kapta –1951. augusztus 26-án született Budapesten. 14 évesen már a One Generation elnevezésű zenekarban játszott. Később jelentkezett a Zeneművészeti Szakiskola Jazz tanszakára, ahová felvételt nyert. Tizenkét éven keresztül a hihetetlen népszerűségnek örvendő Hungária együttes tagja volt, ahol olyan slágerek fűződnek az ő nevéhez, mint a Randi Andi, a Twist Troli, a Neonparádé és számos nagyszerű felvétel.
Wind szörny és Csodálatos Kámaszutra
Miután a zseniális hatosfogat feloszlott, Maxi az újonnan alakuló Dolly Roll együttes tagja lett, ahol társai Dolly, Novai Gábor, Kékes Zoltán, Flipper Öcsi és Zsoldos Dedy volt. A siker itt sem kerülte el, ugyancsak fantasztikus slágerek előadója volt. Az ő jellegzetes hangján szólalt meg a Wind szörny, csendült fel a Csodálatos Kámaszutra vagy éppen a Maria Makaroni. Az együttesben nemcsak a szaxofonosi teendőket látta el, hanem több hangszeren is muzsikált, ezzel is hozzájárulva a csapat felfelé ívelő karrierjéhez.
Hűség a rock and roll-hoz
S bár a Dolly Rollból 1990-ben kilépett, a zenétől természetesen nem szakadt el. Két évvel később megalapította a Maximusic Bt.-t, amelynek ügyvezetői posztját ő tölti be. Énekes-zongoristaként bejárta szinte az egész világot, míg itthon zenekarával a Maxi Music Band-del szórakoztatta a számára mindig is oly’ kedves közönséget. S mikor a Hungária egy évre ismét leporolta a régi jakókat, Szaxi Maxi ismét „hungáriás” vérbeli rock and roll nótákat énekelt: Malvin, Ördögi Rock’n Roll.
Önálló lemezei is megjelentek, amelyek a Maximix opus 1, a Rock and Roll randevú, a Sztárok az életért, Ami jó az jó címeket kapták. A nagysikerű „ős-Dolly Roll” koncerten és Dolly Jubileumi koncertjén legnagyobb slágereit énekelte, nagy sikerrel.
Egy ilyen remek karrier ismertetése után mi mást is kívánhatna lapunk Szaxi Maxinak 58. születésnapja alkalmából, mint azt:
Isten éltesse nagyon sokáig Szaxi Maxit, erőben, egészségben szerettei, rajongói és a szakma örömére!
A Csillag születik egyik lehetséges meglepetésért klikk IDE! Magyar zenészek, ahogyan eddig ritkán láthattad őket - a fotókat ITT találod. A Zene.hu legizgalmasabb híreit ITT találod.
Hallgasd meg a Kísért a múlt című Maxi slágert!
– Havassy Anna Katalin –
[2009.08.26.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.