Presser Gábor: "Kissé teátrális dolgokra is készülök"

Már a hazai rock alapkőletételénél ott hagyta névjegyét. Szerzői munkásságát - az Omega, a Locomotív GT, valamint saját szólóalbumai mellett - más élvonalbeli énekesek lemezei is őrzik. Bár a fantasztikus zeneszerző-billentyűs-énekes 2009. január 24-én csillogtatja majd meg pályafutása – vélhetően legszebb - gyöngyszemeit a Budapest Aréna falai között; mégis az idei év hármas jubileuma (is) szolgált apropóul 1 beszélgetésre Presser Gáborral.

- 1968-ban - mielőtt még az Omega teljesjogú tagja lettél -, a Scampolóval két dal került rögzítésre a Magyar Rádióban – az egyik a Ne írjon fel rendőr bácsi című beat-sláger.
- Ez a felvétel volt az ára annak, hogy a Scampoló bejusson a Rádióba. Egy kicsit infantilis nótáról van szó, ami nem gondolom, hogy sláger lett. Kezdők voltunk, lépni akartunk. Abban az időben sokak számára elérhetetlennek tűnt, hogy rádiófelvételt készítsen; a Scampoló előtt – ezzel az S. Nagy szöveggel, – viszont megnyílt a lehetőség.

- Aztán jött az Omega a Trombitás Frédivel, majd egy újabb előrelépés - a 10.000 lépés.
- Jó lenne, ha ilyen egyszerű lett volna. A januári Aréna koncert miatt sok olyan régi lemezt kaptam elő, amit talán évtizedek óta nem hallgattam. Az első három Omega album közül nem csak a második, a 10.000 lépés - amit egyébként imádok -, tartalmaz progresszív zenéket; az elsőn is van, nem is egy - mint pl. a Rettenetes emberek. Persze az útkeresés jellemezte ezt a lemezt. Másfelől, ha éppen nem is cenzúrának hívták, de nagyon komoly szűrőkön kellett átjutni. Az első zsilip az ún. Sanzonbizottság volt. Laux Józsi zseniális ötletére S. Nagyot kértük fel szövegírónak, ő bejáratott embernek számított. Az ő nevével átcsúszott egy-két dal a bizottságon…

- Ha ez megvolt, jött a Rádió, vagy a Hanglemezgyár belső zsűrije. Ha a Rádióba bejutottál és elkészülhetett a „mű”, jó esetben „zésítették” a felvételt, ami azt jelentette, hogy bekerült a „lejátszható” kategóriába. Ettől még egyáltalán nem biztos, hogy adásba tették. A lemezstúdióban eleinte nem mozogtunk szakértőként, hiába voltak közöttünk mérnökök. Így a korai felvételeink nem ütötték meg azt a hangzási színvonalat, ami elvárható volt. Nem minden hangmérnök vette jó néven, ha okoskodtunk, volt, aki sértésnek fogta föl, hogy ilyesmi zenével kell foglalkoznia. Mielőtt tehát sommás ítéleteket hoznánk bizonyos dalok „nehézségi fokát” illetően, ezeket a dolgokat nem árt megismerni, helyre tenni!

- Dusánnal közös művetek a Padlás című musical, mai napig tartó töretlen sikere, majd az első „igazinak” mondott (Electromantic utáni) Csak dalok szólólemezed platina fokozata bebizonyította, hogy az LGT után is van élet Presser Gábor számára. Ugyanakkor az ezt követő szólóalbumokról nem mondható el a zajos siker. Ez valamiféle összefüggésben lehet a hazai rock állapotával?
- Mindannyian tudjuk, hogy sikerült tönkretenni az egész magyar zenei piacot. Ha ez egyáltalán piacnak nevezhető. A négy szólólemezem, szépen tükrözi az aktuális helyzetet, állapotokat. Hiába lett mindegyik arany, meg platina; azt a példányszámot, amiért ma aranylemezt kapunk, évekkel ezelőtt szégyelltük volna. Az hogy egy adott lemez mennyire jelenik a médiában, az nem feltétlenül a siker fokmérője. Sem művészileg, sem az eladott példányszámot illetőleg.

De én még nem panaszkodhatom. Úgy látom, hogy az én generációm régi dolgait jó néhány rádió játssza. Az újakat nem. A fiatalok zenéjét kevés adó tűzi műsorra. De hát a kereskedelmi adók a saját pénzüket viszik vásárra, ebbe senki nem szólhat bele; az általános médiahelyzetet pedig nem érdemes kielemezni.

- 1973-ban –, tehát épp 35 éve – a Vígszínházban megtörtént az első hazai rock-musical, a Képzelt riport… bemutatása. Erről a jubileumról nem sokat lehetett hallani a médiákban.
- Én nem fogok küzdeni azért, hogy egy 35 éves darabnak, jubileumnak, legyen valamiféle méltatása. Úgy gondolom, hogy a Képzelt riport nem szorul arra, hogy a Vígszínház kuncsorogjon utólagos elismerésért. Ezen a darab már messze túllépett. Tudomásul kell venni, hogy a média a legnagyobb úr a mi világunkban; de azt is tudomásul kell venni, hogy a média is csak azzal foglakozik, amiről tudomása van.

- Az elmúlt 40 év zeneszerzői és előadói munkássága nyilvánvalóan arra predesztinálna, hogy többet szerepelj a színpadokon. Jobban szeretsz a háttérben maradni, vagy netán úgy érzed, hogy a „kevesebb néha több”?
- Csináltam egy sorozatot a Vígszínházban, ami vidéken is bemutatásra került – Dalok a színházból. Most éppen a januári Aréna miatt szünetel. Egy kicsit arról szól, hogy milyen is egy színházi zeneszerző élete? Illetve magáról a Vígszínházról, a mi 36 éves kapcsolatunkról. A 100 előadásból itt, kb. 80-90 szer játszottam el, a maradék 10-et, 20-at pedig vidéken. Azért ez nem kevés, főleg hogy egyedül játszom a kétórás előadást. Elég sokszor adok egy személyes, zongorás koncerteket is. Persze, ha meg tudnám tenni, hogy CD-vel a zsebemben, rövid 3-4-5 dalos fellépéseket vállalnék, akkor sokkal többet fordulnék én is elő. Mivel csak koncertszerűen szeretek föllépni, ehhez elég nehéz a körülményeket megteremteni, úgymond kiharcolni. Ha nincsenek meg a feltételek, inkább nem vállalom.

- Az Arénában nem lesz ilyen probléma! Hogyan készülsz a januári megmérettetésre?
- Nagyon komolyan. Sokat próbálunk, és szigorúan veszem. Nagy a csapat, nem könnyű összefogni 14 muzsikust. Rajtam kívül ugyanis ennyi zenész lesz az alapbandában. Készülök fejben is, rengeteg vázlatot írok. Próbálom a műsort dramaturgiájában is felépíteni. Ezzel most nagyjából készen is vagyok. Számításaim szerint, közel három órába belefér a koncert anyaga.

Jó néhány „jelenet” a látványra helyezi a hangsúlyt, kissé teátrális, „színházias” dolgokra is készülök, sőt egyes dalokhoz rövidfilm bejátszásokat készítünk elő. Mindez rengeteg háttérmunkával jár, amit a közönség talán észre sem vesz. Ő már a kész produkciót látja. Januárig még játszunk is, utána megkezdődnek a próbák azokkal a közreműködőkkel, akik eddig nem kerültek sorra. Lesz olyan dal, amit egyedül adok elő, de tudni kell, hogy a fellépők száma 1-től 50-ig terjed.

- Mennyire kaphat a közönség keresztmetszetet a termékeny Presser-pályafutás különböző állomásaiból?
- Eléggé visszamegyek az időben; talán omegás dal lesz a legrégebbi a sok közül. Nem törekszem átfogó képet adni a pályafutásom különböző állomásairól, hiszen úgy sem tudnék. Nem nagyon szeretném a „leg”-ek koncertjeként lejátszani. Úgy gondolom, hogy a közönség állóképessége éppen úgy véges, mint az enyém, vagy mint a muzsikusoké. Megpróbálok nem összefoglaló -, nem életmű előadást csinálni, minden különösebb apropó, vagy ideológia, történelmi visszatekintés nélkül. Egy nagyon jó rockkoncertet szeretnék!

- A harmadik kerek évforduló meglehetősen személyes jellegű. Pályatársaiddal ellentétben, szándékosan nem ünnepelted „nyilvánosan”, tehát koncerttel, a 60. születésnapodat?
- Próbáltam elkerülni. Barátok, művészek, küldtek leveleket, nagyon sok csodálatos, bolond dolgot kaptam. Messze a vélt és valós érdemeim fölött lettem megünnepelve. Anno az 50.-re csináltak nekem egy meglepetés bulit, amin tényleg meglepődtem. Na ezt adtam vissza a Somló 60. születésnapjára! Fantasztikusan sikerült. Féltem, hogy az én 60.-omra is kitalálnak valami hasonlót (főleg a Somló miatt!), de szerencsére nyugi volt. A végén, nálam az erkélyen spontán kialakult egy kis zsúr, 10-12 emberrel. Nem volt megszervezve, de eljöttek az „elgétések”, az amadindások.
 
- Egyetlen „hivatalos” ünnepséget tartottunk közösen Borlai Gergővel, akivel egy napon születtem, csak pont 30 év van közöttünk. Zártkörűen, négyesben, meglehetősen csendesen intéztük el. Emlékezetes, finom ebéd volt. Ha valaki úgy érzi, hogy a születésnapot nyilvánosan, vagy koncerttel szeretné ünnepelni, csinálja úgy; ha zártkörben, akkor pedig csinálja amúgy. Ebbe nem lehet beleszólni, sem tanácsot adni. Én a születésnapomat magánügyként kezelem, a januári koncertem pedig marad 1 koncert.

-Hegedűs István-

[2009.01.21.]