Dögös csajok Gáspár Laci új klipjében - kész a Megtalállak, pontozd
A Megtalállak című lassú, érzelmes dalhoz forgatott kisfilmben az elmúlt nyár emlékei elevenednek meg.
Gáspár Laci Siófokot választotta legújabb klipjének helyszínéül, amelyet, a Megtalállak című, lírai dalához forgatott.
A vadonatúj, slágergyanús szám szövegét Gém Zoltán írta, a zeneszerzõ pedig az a Kiss Gábor volt, akinek nevéhez a nagysikerû Kikötõk címû Gáspár Laci - Szekeres Adrien duett is fűzõdik.
Az énekes nem először dolgozott együtt a rendezővel, vagyis Indiánnal és csapatával, ami a már összeszokott stáb munkáját nagyban megkönnyítette.
Szerepet kaptak a rajongók
A lassú, érzelmes dalhoz forgatott videóban az elmúlt nyár emlékei elevenednek meg, amelyben a romantikus képek mellett, a balatoni bulik hangulatát is felidézik.
A videóban különleges technikával készített képsorokat láthatunk, hiszen a jeleneteket gyorsítva vették fel, amelyeket az utómunkánál lassítottak vissza.
A felvételeken Laci barátnője, Reni is feltűnik, aki egyébként a munkálatok során végig jelen volt, és mindenben segítette a párját. A törődésre szükség is volt, hiszen Laci magas lázzal érkezett a Balaton partjára.
Az énekes gyermekkora óta nem volt ennyire beteg, ám ez a végeredményen egyáltalán nem látszik.
A klip külön érdekessége, hogy azok szerencsés rajongók is szerepet kaptak a videóban, akik az énekes hivatalos honlapján található kiírás alapján elküldték a jelentkezésüket. A visszajelzések szerint a statiszták is nagyon jól érezték magukat, ezért már többen jelezték, hogy legközelebbi forgatáson is szívesen részt vennének.
Laci dala október végéig ingyen tölthető le, ehhez csuán regisztrálnod kell a zenész hivatalos oldalán.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.