"Hunyd le a szemed, nézz szét belül!" Év- és önértékelő beszélgetés Lukács Lacival

Amikor a Tankcsapda frontemberével, Lukács Lacival megbeszélt találkozóra készültem, egy dologban voltam biztos. Nem fogom kilencvenhatodikként én is megkérdezni Őt, hogy mi a Tankcsapda titka, mi az a kohéziós erő, amely ilyen hosszú ideje egyben tartja, működteti és hazai viszonylatban utolérhetetlen népszerűségre ítéli a csapatot. Aki tehát csupán erre a kérdésre szeretne választ kapni, az hiába olvassa el az alábbi írást. Vagy mégsem?

- Két hónap telt el az új stúdióalbumotok, a Minden jót megjelenése óta. Milyenek az eddigi visszajelzések?
- A várakozásoknak megfelelő. Ami alatt azt értem, hogy tudtuk már jó előre, hogy ez egy olyan lemez, ami első nekifutásra néhány emberben egy sor kérdőjelet hagy maga után. Sokak számára szokatlan volt a hangzása, a hangulata vagy esetleg azok a fajta hangszerelési megoldások, amiket korábban nem alkalmaztunk. Vannak a lemezen olyan típusú dalok, amiket korábban nem csináltunk. Nyilvánvaló volt, hogy lesznek olyan emberek, akiknek a számára ez egy überf*sza lemez lesz és azt mondják, hogy ennyire nagyot még sose alkottunk, de ugyanígy akadnak majd bőven, akik értetlenkedve fogják kérdezni, hogy ez meg micsoda? Mindemellett én magam abban is biztos voltam – és egyre inkább kezd beigazolódni az előfeltevésem -, hogy ahogy telik az idő és egyre jobban megismerik az emberek a lemezt, kezdik egyre jobban értékelni. De amint mondtam, azt gondoltam előre, hogy a megjelenése ilyen megosztó lesz. Hozzáteszem, a Tankcsapda történetében nem ez az első ilyen album. Sőt. Volt már ennél megosztóbb lemezünk is: 1997-ben a Connector 567 olyan volt, hogy az emberek egyik része azt mondta, hogy géniuszok vagyunk és ez jó értelemben véve mindennek a teteje. A másik fele a közönségnek pedig azt kérdezte, hogy ezt a sz*rt hogy lehetett kiadni Tankcsapda név alatt, és egyáltalán mi ez? Azóta eltelt 12 év és mára az az egyik, ha nem „A” kultikus lemezünk. 

- Magam is azt tapasztaltam, hogy ennek az albumnak kell egy kis érési idő. Mint annak a bornak, ami nem feltétlen az első nyelet elfogyasztásakor nyújtja a legnagyobb íz-élményt.
- Mondhatnám úgy is, hogy az idő előrehaladtával kezdik egyre jobban megérteni a lemezt, de ez így egy kissé nagyképűen hangzana. Mintha arra utalnék, hogy valami soha nem hallott dolgot csináltunk volna. De itt természetesen nem erről van szó.

- Az album üzenetének, mondanivalójának az ilyetén megértéséről, befogadásáról van itt szó, vagy sokkal inkább arról, hogy a Tankcsapda 20 éves történelmében hova helyezhető el ez a lemez?
- Sokkal inkább az utóbbi. Aki valaha is megértette a Tankcsapda mondanivalóját, az ezt a lemezt is érti. Nem találtuk fel a spanyol viaszt sem zenei értelemben, sem a szöveg tekintetében. Csupán arról van szó, hogy sokak számára a Tankcsapda eleddig egy jól körülhatárolható rock zenekar volt, aki jól definiálható karakterű számokat játszott. Ha egy picit próbálunk kilépni ezekből a keretekből, az az első pillanatra az ismeretlenség bizonytalanságát jelenti sokak számára. Márpedig próbálgatjuk magunkat, hiszen itt egy alkotó csapatról beszélünk. Mi nem lemezeket gyártunk, azaz nem adunk ki évente 12 számot, ami egyébként ugyanolyan, mint az előzőek, csak más a címük. Igyekszünk invenciózus, élettel és lélekkel teli dalokat alkotni, amik időnként megkívánnak más kifejezési eszközöket zenében és szövegben egyaránt.

- Ez azt jelenti, hogy tudatosan kísérleteztek, vagy mindez egy természetes fejlődési folyamat eredménye?
- Mindkettőben van igazság. Reményeim, sőt meggyőződésem szerint van egyfajta természetes fejlődési folyamat abban, ahogy a zenei eszköztárunk bővül, ahogy mi magunk is igyekszünk a hangszereinkben egyre jobban megtalálni, vagy másképp is kifejezni magunkat – más ritmusokkal, új hangzásokkal vagy hangszerelési megoldásokkal. Másrészt az is igaz, hogy időről időre felszínre tör bennünk egy olyan vágy, ami azt mondatja velünk, hogy merjünk kísérletezni. Ne próbáljunk meg megfelelni, csak nekünk hármunknak. Aztán persze bízunk benne, hogy ha hármunknak tetszik valami, akkor másoknak is tetszeni fog. Amire természetesen nincs garancia. De akkor sem történt semmi. Az viszont garantált, hogy nem tudunk és nem akarunk mások elvárásai szerint zenét csinálni. Ha ilyen típusú zenekar lennénk, akkor elmennénk minden pénteken és szombaton a helyi presszóba és eljátszanánk a Coco Jumbo-t. Visszatérve a lemez fogadtatására, abban biztos vagyok, hogy mire tavasszal a kifejezetten e lemez bemutatására szánt koncert sorozat elkezdődik, addigra ezt a lemezt is mindenki kívülről fogja fújni. A nézőtéren is.

- A Minden jót album rengeteg visszautalást tartalmaz korábbi lemezekre. Elsősorban szövegben, kisebb mértékben zenében. Vannak ezek között egyértelműek és vannak sokkal árnyaltabbak, finomabban is. Az által lett kicsit más ez a lemez, mint a többi album, mert egyfajta összefoglalásként az elmúlt húsz évről szól, vagy önmagában a kísérletezés okán, amiben ezek a visszautalások is szerepet kaptak?
 - Én inkább az utóbbit gondolom. Az ilyetén, ahogy Te fogalmaztál, visszautalgatások akkor is megjelennének ezekben a dalokban, ha ezt a lemezt tavaly előtt, vagy két év múlva adnánk ki. Az más kérdés hogy ez a húsz éves jubileum ráadásul egy külön platformot, egy jó felületet adott minderre, hogy ha valamikor, akkor most éljünk ezekkel az eszközökkel.

- Tehát egyébként is megjelennének, csak nem feltétlen ilyen koncentráltan és ilyen számossággal?
- Igen-igen. Itt van például az Új nap vár című szám, amely elég egyértelműen utal a Gyűrd össze a lepedőt című nótára. Sokak számára egyértelmű, hogy az most a huszadik év kapcsán készült visszaemlékezés. Ezzel szemben meg kell, hogy mondjam, azok a sorok, miszerint „a hüvelykujjam rég nem mutat az égre, a csizmámról is lekopott már a por” hat évvel ezelőtt íródtak. Csak éppen most kerültek lemezre, most állt össze egy ilyen dal. Ezért mondom, hogy sokkal inkább a kísérletezésre való hajlam az, amely egy ilyen lemezt is képes eredményezni a Tankcsapda műhelyéből, mintsem az, hogy megpróbáljuk magunkat valamilyen formában összefoglalni. Arról nem is beszélve, hogy mi ezzel a húsz évvel leginkább nem is magunkért, hanem a közönség miatt foglalkozunk ilyen kiemelten. Mi tavaly 19 évesek voltunk, jövőre 21 évesek leszünk. Az sem kisebb dolog. Csak a 19-et és a 21-et általában nem szokták úgy megünnepelni.

- Mindent sikerült megvalósítani azon terveitek közül, amelyek a huszadik év megünneplésére volt hivatott?
- Nagyjából és egészében igen! De az is igaz, hogy ha ebbe az évbe mindent bele próbáltunk volna szuszakolni a felmerült ötleteinkből, akkor belepusztultunk volna a dologba. Távolról sem volt annyi időnk és energiánk, mint amennyi ötletünk és elképzelésünk.

- A jubileumi év kuriózumai közé tartozott az is, hogy a kezdeti, punkosabb korszakotokat visszaidéző, klubhangulatú koncerteket adtatok. A közönséget akartátok meglepni, vagy magatokat akartátok megajándékozni a más számaitokhoz képest kevésbé slágerszerű, zömében inkább fajsúlyos nóták felelevenítésével?
- Régóta tervezgettünk egy olyan klubturnét, amelyen kimondottan csak az első négy lemezünkről játszunk dalokat. Egyrészt a huszadik jubileumi év egy jó apropót jelentett a megvalósításra. Másrészt pedig kíváncsiak voltunk arra, hogy a közönségnek az a rétege, aki a zenekart az utóbbi 8-10 évben ismerte meg, olyan slágereken keresztül, mint a Mennyország Tourist, az Ez az a ház, vagy az Örökké tart, hogyan viszonyul egy olyan turnéhoz, ahol ezek a számok egyáltalán nem hangzanak el egyetlen este sem.

- És hogyan viszonyultak?
- Egyértelműen jól. Persze ebben azért olyan nagy zsákbamacska nem volt, hiszen pontosan tudtuk, hogy a közönség nagy része szeretne egy ilyen turnét. Ebben az értelemben egyáltalán nem volt rizikó a vállalkozásban.

- Volt valamilyen alap koncepciótok az év programjának tervezésekor?
- Mindenképpen koncepciózus volt, hogy az évet kezdjük egy olyan koncertsorozattal, amely azt mutatja meg, milyen volt az együttes életének kezdeti időszaka. A nyári fesztiválokon azokból a „nagy” számokból állítottuk össze a programot, amelyektől igazán „híressé vált” a Tankcsapda. A csúcs eseményen, a Sziget koncerten mindezt kiegészítettük a magyar viszonylatban elképzelhető valamennyi pirotechnikai és látványelemmel.

Az interjú folytatódik klikk a következő oldalra.

[2009.12.20.]