Ez volt a sláger egykor 11. - 1973-ban milliók hallgatták a dalt
Nagy népszerűségnek örvendő új sorozatunkban a múlt nagy slágereit keressük elő és mutatjuk meg. Kalandozzatok velünk az időben és ismerjétek meg, milyenek voltak az igazi nagy slágerek egykor. A remek lemezlovas BanDJ ismét nem volt rest és megérkezett az aktuális retro csemegével.
Zenés időutazásunkban olyan egyéniséghez érkeztünk, aki véleményem szerint megkerülhetetlen a hazai könnyűzenében. Szécsi Pál megjelenésének, hangjának, dalainak köszönhetően méltán vált fogalommá.
A rendkívül tehetséges énekes pályája kacskaringósan indult: kezdetben több helyen segédmunkásként, majd manökenként dolgozott, míg megnyerő mozgása és jóképű fazonja mellett fel nem fedezték sármos énekhangját. Innen kezdve nem volt megállás a csúcsig.
1967-ben amatőr fesztivált nyert, majd ugyanebben az évben a nagy Táncdalfesztivál szenzációja lett. Tagja lett a Magyar Rádió Tánczenei Stúdiójának és szinte futószalagon énekelte a népszerűbbnél népszerűbb slágereket.
Túlzás nélkül mondhatjuk: akkoriban az egész ország a lábai előtt hevert. Érzelmes stílusa nemcsak lírai vagy szomorkás hangulatú, de vidámabb dalaiban is visszaköszön.
Akárcsak mai retro slágerünkben: a Carolina – egy nemzetközi sláger, amely szövegének magyar változatát maga Szécsi Pál írta – 1973-ban perdítette táncra először a hallgatókat és azóta is számtalanszor énekeltük már. Nem véletlen, hogy a BanDJ Retro Collection első Minimixének is ez a kezdő dala!
Ez volt a sláger egykor rovatunk összes részéért klikk IDE.
[2010.03.13.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.