Ez volt a sláger egykor 13. - 1977-ben milliók hallgatták a dalt
Nagy népszerűségnek örvendő új sorozatunkban a múlt nagy slágereit keressük elő és mutatjuk meg. Kalandozzatok velünk az időben és ismerjétek meg, milyenek voltak az igazi nagy slágerek egykor. A remek lemezlovas BanDJ ismét nem volt rest és megérkezett az aktuális retro csemegével.
Amikor egy dal megszületik, azt hiszem senki nem tudja megmondani, mennyire lesz időtálló, mennyire lesz örök.
Mai retro slágerünk kiállta az idők próbáját, mitöbb, igazi himnusszá vált! Egy nemzet énekelte-énekli úton útfélen, nagy rendezvényeken, de a tábortűz mellett is.
„Várj, míg felkel majd a Nap”. Már a cím hallatán elindulnak bennünk az érzések. A dalt a V’Moto-Rock együttesnek köszönhetjük, amelyet Demjén Ferenc alapított 1977-ben Lerch Istvánnal, Menyhárt Jánossal és Herpai Sándorral.
A csapat 11 évig ontotta magából a dallamos rockzene gyöngyszemeit, Demjén Ferenc (és sok dalban Lerch István) hangja pedig a lírai szerzeményekkel nemcsak a rockereket hódította meg.
Kiváló dalokat felvonultató 1980-as lemezük legismertebb slágere a Lerch-Demjén szerzőpáros nevéhez fűződő „Várj, míg felkel majd a Nap”. A dal legnagyobb kedvenceim közé tartozik, így nem volt kérdés, rákerüljön-e a romantikus BanDJ Bónusz Minimix-re.
E veretes művet sokan feldolgozták és énekelték már akár duóban is, mint Keresztes Ildikó és Tabán István, vagy igazán megható előadásban Törőcsik Mari és Garas Dezső.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.