Kiderült! Rajongókkal nézi a pénteki fociderbyt a BNF
A BNF zenekar arra gondolt, hogy az egyik izgalmas VB mérkőzést a rajongókkal együtt nézi meg.
- Nagyon sokat köszönhetünk Nekik(a rajongóknak), mert naponta chatelünk a honlapunkon, és rengeteg biztatást kapunk Tőlük, ráadásul, a szavazataik alapján nyertünk 2 hete a VIVA Cometen. Nem szeretnénk azon előadók közé tartozni, akik csak koncerteken találkoznak a nézőkkel, rajongókkal - nyilatkozta Frank
– A legközelebbi közönségtalálkozó (ami egy kis koncerttel lesz egybekötve) szeptemberben lesz, ezért is fontos, hogy kb. 2 havonta találkozhassunk, beszélgethessünk a rajongóinkkal. Ráadásul mi is kíváncsiak vagyunk rájuk, hiszen azt látjuk, egyre nagyobb a táborunk. Sok lányt megismertünk, de szeretnénk, ha az újak is megismernének minket! – tette hozzá Bat.
Nick elmondása szerint a VIVA Comet óta szépen nőtt a www.bnfmusic.hu látogatottsága, és ez annak is köszönhető, hogy a srácok oldala lett az ország egyik leginteraktívabb, és leggyorsabban frissülő zenekari portálja. Szinte naponta található rajta új kép, vagy friss videó.
Egy kis közvélemény kutatás után kiderült, a rajongók a Westend tetőteraszán szeretnék közösen megnézni az egyik meccset a Bat-tal, Nick-el, és Frank-el. Sokan ígérték, hogy hoznak házi készítésű sütit!
Reméljük sokan lesznek most pénteken este 20.00 órakor a Westend tetőteraszán a közös BNF VB szurkoláson!
Aki nem tud eljönni, az vígaszként megnézheti a Magyarország-Mongólia VB döntőt a BNF előadásában!!
Külön örömhír a rajongóknak és a srácoknak is, hogy az új dalt, a Bűnöst a Neo FM is műsorára tűzte!
- Havassy -
[2010.06.30.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.