Másodszor is megvalósult egy kivételes vállalkozás az Arénában

Korábban is írtunk már a Billentyűsök Éjszakája 2-ről, most azonban egy más szemszögből adunk hírt az eseményről.

Megismétlődött a varázslat, másodszor is eltelt egy este a billentyűk bűvöletében. Az Arénában 6+1 billentyűs nagyság mutatott olyat, ami világszinten egyedülálló.

Önmagában a színpadkép is impozáns volt a rengeteg – összesen 44 (!), köztük a méltóságteljes Hammond-orgona – szintetizátorral, nem beszélve a sztárvendégek hasonlóan nagystílű névsoráról. A 2008-as Billentyűsök Éjszakájához hasonlóan most is hosszában volt felezve az Aréna, s hasonló mértékben is telt meg: nagyjából félig-háromnegyedig töltődött fel az ülő-, illetve az állórész is.

A fél nyolcra tervezett kezdésből csúszás lett, így valamivel nyolc óra után léptek színpadra a már ismerős intró dallamaira az est főszereplői. A színpad hátsó részének közepén helyezkedett el Szentmihályi Gábor (Michel) dobfelszerelése, vele egy sorban, tőle jobbra és balra a 3-3 billentyűs mester: Jankai Béla, Gidófalvy Attila, Pálvölgyi Géza, valamint Závodi Gábor, Berkes Gábor és Benkő László. Segítségükre volt még Madarász Gábor (Madi) szólógitáron, illetve Zsoldos Tamás basszusgitáron.

Sikerek és társak

A billentyűsök vendégei jellemzően pályafutásuk nagy sikereiben közreműködő társaik voltak, főként énekesek. Olyan nagy nevek váltották egymást a színpadon ismert és kedvelt klasszikusokkal, mint Vörös István (Tele van a város szerelemmel), Takáts Tamás (Apáink útján; Elrejtettél a szívedben), Bársony Attila (Sírnék), Miller Zoltán (Tábortűz, Süt a nap), Pohl Mihály (Vándor), Charlie (New York, New York, Hajnali szél), Varga Miklós (Európa). Kiki, azaz Patkó Béla egy vadonatúj Első Emelet-számot énekelt el (Ez a Te napod!), illetve Frenreisz Károly kezdte meg az allstars záródallá alakuló „Azt beszéli már az egész város”-t. Az egyetlen hölgy Rúzsa Magdi volt, s becsülettel megállta a helyét.

A már említett +1 billentyűs szintén vendégnek számított. Lerch István is kitűnően ötvözte blokkjában a „slágert” a „komollyal”, dobos társának Herpai Sándort hívta. Saját szerzeménye után az Emerson, Lake & Palmer együttes „Tarkus” című darabjának elejét adták elő, majd a Tűzvarázsló és az Angyallány után zárásként egy pörgős klasszikussal (szintén az ELP által is feldolgozott és Hoedownnak keresztelt, de eredetileg Copland-darabbal) búcsúzott a közönségtől.

A középpontban: Benkő László!

A koncert vége felé került a középpontba Benkő László, akinek vendége szintén dobos, mégpedig Debreczeni Ferenc volt. Az Omega-dalok vokális részeit Demeter György tolmácsolta, ráadásnak pedig a Tízezer lépés hangzott el.

Mivel a majdnem 3 órás koncert tulajdonképpen 6+1 alfejezetre oszlott, s mivel a billentyűsök eléggé eltérő stílusokat képviselnek, kifejezetten színes előadás kerekedett ki a másodszor is megvalósult nagyszabású kezdeményezésből. Színes volt abban az értelemben is, hogy a számokhoz illeszkedő, szemkápráztató lézerfények és látványos pirotechnikai elemek is fokozták az élményt. Ezen kívül, minden billentyűs mögött volt kivetítő, így ténylegesen látni lehetett, hogy pl. épp melyikük szólózik.

A fekete-fehér billentyűk varázslatos világa sokakat elkápráztatott ezen az estén is, de az is igaz, hogy bőven voltak még üres helyek. Reméljük, a későbbiekben még többeket vonz majd – hogy hagyománnyá válhasson ez a kivételes vállalkozás.

Olvasd el a másik beszámolót is az eseményről!

– Fejes Anna –
 

[2010.04.29.]