Egy rakás bájos esetlenség - Képekben és videóval Tabáni István lemezbemutató koncertje
Eljött Tabáni István (egyik) nagy napja: első lemezbemutató koncertje volt a Syma Csarnokban. A Csillag Születik című műsor 2009-es nyertese alig fél év alatt kiadta bemutatkozó albumát, mely igen gyorsan be is aranyozódott. A korongon Máté Péter, Demjén Ferenc, vagy Presser Gábor szerzeményei mellett a címadó Ments meg! Tabáni saját szerzeménye.
A koncert valamivel fél kilenc előtt kezdődött, s az est főszereplője rendhagyó módon, az ülőhelyek közötti lépcsősorról lejőve, majd a tánctéren átsétálva ért fel a színpadra, miközben a Kinőtt a szárnyunk c. Demjén-számot énekelte. A kivetítőn gyermekkori képei voltak láthatóak. A színpadra érés, és lelkes üdvözlőtaps után így szólt a közönséghez: „ez életem egyik legszebb napja, köszönöm, hogy itt vagytok nekem”. Már ekkor megvolt az első bedobálás a színpadra – valamilyen nem teljesen érthető megfontolásból egy rágcsálnivalót hajított egy rajongó István lábai elé. Tabáni illedelmesen megköszönte, s úgy döntött, „majd ha megéhezik, bedobja menet közben…”
Tabáni őszintén kifejezte, mennyire nem könnyű a színpadon létezni: meleg is van, a fények is vakítanak, szomjas is lesz az ember. Hamarosan meg is szabadult zakójától, s odakészített vize is jól fogyott. Pózoktól mentes nyíltságával, őszinte zavarával lopta be magát az emberek szívébe, s úgy látszik, ezeken a tulajdonságain nem tud változtatni (talán még a nyilvánosság, a sztárság szédítő hatása sem).
A koncert első részét lassúbb, lírai számok tették ki, az albumán is hallhatóakon kívül édesanyját az Úgy szeretném meghálálni című, Kovács Kati előadásában ismertté vált dallal köszöntötte, mely után, érthető módon, el is érzékenyült kissé. Ezután a technika segítségével duettben elénekelte Máté Péterrel a legendás énekes Hosszú még az út című számát.
Képekben az előadás - klikk a fotóra
Míg Tabáni „kényelmesebb”, az est második, pörgősebb feléhez jobban illő farmert és zakót öltött, a két vokalista hölgy is megmutathatta, mit tud. Először a Treat her like a lady című Celine Dion-Diana King szerzeményt hallhattuk, majd a Proud Mary hangzott el (mely eredetileg a Creedence Clearwater Revival szerzeménye, de talán Tina Turner előadásában többen ismerik).
A tempóváltással együtt magyarról angolra cserélődött a számok egy része is, a Queen-nótákon kívül (Don’t stop me now, Bohemian Rhapsody, Crazy little thing called Love) volt még George Michael Faith-je, és az Eye of the tiger a Survivor nevű együttestől. LGT (Embertelen dal), Bikini (Olcsó vigasz), és Edda (Ördögi kör) dalok után a Doobie Brothers Long train running-ja közben Tabáni bemutatta a zenekart is.
Szűnni nem akaró taps után az első ráadásban újra felhangzott a Ments meg!, majd Máté Péter Ez majdnem szerelem volt című dala. A végső zárás Chuck Berry Johnny B. Goode-ja volt.
Tabáni István nem először bizonyította kiemelkedő vokális képességeit, s most már zeneszerzőként is bemutatkozott. Színpadi rutinja ugyan még egyértelműen nincs meg, összekötésnek szánt mondatai is enyhén komikusnak hatnak, s talán a közönség reakcióival, bekiabálásaival sem tud mindig mit kezdeni, de éppen ez a bájos esetlenség az, ami szerethető személyiségének alapja.
Kívánjuk neki, ne fogyjon ki az ihletből, s reméljük, hamarosan még több saját szerzeménnyel bővíti palettáját.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.