Minden az Osztállyal kezdődött - Keressük a legnépszerűbb Magna Cum Laude kedvenceket
Tizenegy éve alakult a Magna Cum Laude együttes és azóta a funk-rock zene hazai képviselőinek népszerűsége szépen növekszik. Járják az országot, évi többszáz fellépésük van, dalaikat a kereskedelmi rádiók és a zenetévé is előszeretettel játsszák. Lapunk most arra vállalkozott, hogy olvasóinkkal közösen megkeresi az öt legnagyobb népszerűségnek örvendő Magna slágert.
A zenésznek minden dal kedves, így ők nehezen tudnak választani. A Magna Cum Laude tagjai is így vannak ezzel. A csapat egy évtizede van a pályán és mi úgy éreztük eljött az ideje, hogy a legnagyobb sikernek örvendő dalaikból kiválasszuk a legeket.
Az esélyesek közé bekerültek a klipes muzsikák, de azokat sem hagyjuk ki a jelöltek közül amelyekből kisfilm ugyan nem készült, de a publikum nagy szeretettel hallgatja.Segítségképpen hétről-hétre felelevenítjük a muzsikákat és segítséget nyújtunk a választáshoz.
A zenekar 2003-ban jelentette meg első albumát Hangolj át címmel. Az album 12 száma közül először az Osztály című számukból lett kislemez. A dalhoz klipet is forgattak, amely igen népszerű lett a magyar zenei televíziókban. Ez nem is vonhatott mást maga után, csak egy nagy koncertturnét számos klubba, megfűszerezve az ország legnagyobb fesztiváljaival és néhány meglepetés koncerttel.
"Ez az osztály.
Ahol utazik a másodosztály,
Ahol mulatozik harmadosztály.
Vendéglátó-egységben az erő."
Melyik a kedvenc Magna slágered? Voksolj a videó után.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.