A legtöbbet játszott filmzenék 1. - a remekmű 1993 óta tuti nyerő
Nyári Károly eddig " csupán" fellépésein lepte meg a közönségét filmekben felcsendülő zenével, most azonban a kiváló zongorista vállalta, hogy hétvégéről-hétvégére ajánl lapunk olvasóinak egy-egy filmes csemegét. Jó szórakozást kívnunk.
A 2010. szeptember 22-én megrendezésre kerülő koncert eddigi pályafutásom legfontosabb állomása. Attól kezdve, hogy kisgyermekként megtettem az első lépéseket a zongora és a világot jelentő deszkák felé, mindig vágytam rá, hogy egyszer elénekeljem a magyar könnyűzene legnagyobb legendáinak halhatatlan slágereit.
Neves előadók, művészek, hangszerelők adják művészetüket ehhez a koncerthez, hogy ezek a legendás slágerek, mintegy nemzeti kincsként „magyar standard” számokként megszólalhassanak.
A zenei összeállításból nem hiányozhatnak majd a magyar filmzenék sem,melyek megszólaltatásához a zenei élet legkiválóbb előadóit vendégművészként hívtam meg erre az estére.
1993. a magyar filmzene szempontjából is igen fontos évnek számít.
Dés és Bereményi nagyot alkotott
A Sose halunk meg! egy 1993-ban bemutatott színes, magyar játékfilm Koltai Róbert rendezésében, mely a modern magyar filmgyártás egyik legnépszerűbb és legsikeresebb alkotása.
A film főcímdala, a Nagy utazás – Dés László és Bereményi Géza dala, Presser Gábor előadásában – a legtöbbet játszott magyar fimzenévé vált.
A Nagy utazás nem csak a közönség,hanem a szakma elismerését is kivívta. Elnyerte a Filmkritikusok, a Mahasz Aranyzsiráf és az Artisjus-Huszka Jenő díj-Az év zeneszerzője kategóriában adható díját is.
Dés Lászlóval a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban ismerkedtem meg. A jazz-ben szerzett tudását a popzenében is kamatoztatja, igényesebbé téve a könnyedebb műfajt.
Fő hangszere a szoprán szaxofon, érzékeny "szubjektív hangja", improvizációs dallamvezetése összetéveszthetetlenné teszi játékát. Dés László azon kevesek egyike, akiket a szakma, a kritikusok és a közönség is egyaránt magasra értékel. És egyáltalán nem ok nélkül.
A szeptemberi nagykoncert végleges zenei anyaga még nem alakult ki teljesen, egy azonban egészen biztos, a Nagy utazás dallamai felcsendülnek a MÜPA koncettermében,remélem a közönség nagy örömére.
[2010.08.15.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.