Brilliánsra sikerült a kecskeméti Nyomorultak - fotókkal

A kecskeméti Katona József Színház nem kis feladatra vállalkozott, mikor műsorára tűzte a Victor Hugo regényéből készült musicalt. Az alkotógárda azonban brilliánsan oldotta meg a feladatot.

A történet a XIX. század első felében játszódik, Franciaországban. A testvére gyermekének kenyeret lopó, emiatt fegyházra ítélt Jean Valjean történetét meséli el a musical, közel 3 órában.

A fegyencként is büszke Valjean már a fegyházban összetűzésbe kerül a börtönparancsnok Javerttel, konfliktusuk az egész művet végigkíséri: a törvénynek bármi áron érvényt szerző felügyelő, és az emberségből rossz útra tért fegyenc élete újra és újra keresztezi egymást.

Valjean egy püspök jó szívének köszönhetően szakít a bűnnel és múltjával, és bár ezzel ismét törvényt sért, új néven kezd sikeres új életet. Így kerül útjába Fantine, a leányanya, aki halálos ágyán rá bízza gyermekét. Valjean úgy érzi, ezt a feladatot kapta Istentől, és miközben ismét menekülnie kell (hogy megmentsen egy ártatlant, leleplezi magát), megkeresi és felneveli Cosette-et.

Évekkel később Párizsban a diákok által szervezett harc barikádjain találkozik ismét Javert és Valjean. Valjean azért siet oda, hogy nevelt lánya szerelmére vigyázzon a harcok során, Javert pedig beépült a felkelők közé, de felismerték, és foglyul ejtették. Szabadságát a gyűlölt Valjeannak köszönheti, aki elengedi.

A tragédia elkerülhetetlen...

Cosette szerelme, Marius megsebesül, de Valjean megmenti. Menekülésük közben útjukat állja Javert, aki először életében nem tartja magát a törvény betűjéhez és elengedi a gyűlölt férfit, hogy Marius életét megmenthesse. Ezután, teljesen elvesztve önbecsülését, a Szajnába veti magát.

Valjean a lassan gyógyuló Mariusra bízza titkát, és hogy a fiatalok boldogságát ne veszélyeztesse, eltűnik szem elöl.

Az utolsó képsorok a már halálán levő Jean Valjeant mutatják, aki boldogan hal meg, miután Marius és Cosette megtalálja és elbúcsúzik tőle.
Kentaur díszletei engem mindig lenyűgöznek, most sem volt másképp: a kecskeméti színház viszonylag kis színpadán képes elénk varázsolni a nyüzsgő Párizs utcáit, csatornáit, a külső és belső terek gyors váltásaival, a sötét, komor tónusú díszlet különböző megvilágításaival dinamikus, mozgalmas színpadképet hoz létre. Nagyon tetszik a múlt és jelen, a valóság és az emlékek, ábrándok térbeli szétválása is.

RományiI Nóra jelmezei szintén tökéletesen illeszkednek mind a történethez, mind a díszlethez.

Korcsmáros György munkája nem lehetett könnyű a nagyszámú szereplőgárdával, de nagyszerű munkát végzett: mindenki tudta a dolgát, és meglepően kiforrott előadást láthattam, alig egy héttel a premier után.

A szereplők...

Egyházi Géza alakította Jean Valjeant – minden hang a helyén volt, bár tudomásom szerint nem volt 100 százalékosan egészséges, gyönyörűen szóltak a magas hangok is. Elejétől végéig magával ragadott a játéka is, bebizonyította, hogy ő nemcsak énekes, hanem énekes-színész. Átéltem a dühét, a szégyenét, az őrlődését, és a végén a megbékélését – bizony, én is a szipogók közé tartoztam…

 

Vincze Gábor Péterhez nekem még nem volt szerencsém, de örülök, hogy láthattam: egy igazi kemény, katonás Javert keltett életre –baritonja tökéletesen illik ehhez -, akit bosszúja hajt, aki nem alkuszik meg, mégis önnön gyengesége kergeti halálba.

Molnár Ági Fantine-jában a gyermekéért mindent, még a büszkeségét is feláldozó anyát láthatjuk, a hangjával is játszott, dühös volt, ellágyuló, aggódó – mikor mire volt szükség.

Kellemes csalódás volt Puskás Péter, akinek a hangja szépen zengett – bár a mély hangokkal küzdött még egy kicsit az Üres szék üres asztalban – és nagyon jól játszott: tétova szerelmest, hazaszeretettől fűtött, lelkes diákot, bajtársait gyászoló férfit.

Réthy Zsazsa játéka sokszínű, Eponine-ja egy vagány lány, akinek gyengesége csak néha mutatkozik meg. Hol ábrándosan énekel, ha szerelmére, Mariusra gondol, hol kétségbeesetten, ha a viszonzatlan szerelem jut eszébe, a halálakor pedig egy ellágyuló, boldogan haldokló nőt hallunk.

Aki számomra a musicales hangzásból „kilógott”, az Zavaros Eszter. Egyébként egy kedves, bájos, szeretnivaló Cosette-et kelt életre.

A fogadós házaspárt alakító Fejes Szandra és Pál Attila játékától többet vártam.

Makrai Pál, mint püspök nemes volt és előkelő, öröm volt látni.

A zenekar fantasztikus, a hangosítás kifogástalan, egy mozgalmas, látványos előadást láthattam, nagyszerű színészi teljesítményekkel. Bár a játékidő elég hosszú, egy percig sem unatkoztam, sehol nem éreztem vontatottnak, és a nézőtéren bizony többen, többször szipogtak… Méltán kapott az előadás állótapsot!

Gratulálok az előadás valamennyi alkotójának és részvevőjének, és aki még nem látta, ne hagyja ki Kecskeméten a Nyomorultakat!

– BKA –

[2010.10.05.]