Uccsó nap a Szigeten

Vajon miért rakták a legdurvább zenéket az utolsó napra? Death és black metal, valamint a Prodigy által fémjelzett drum and bass volt az idei Sziget zárónapi programja. Egyik sem volt ülős koncert.

A kérdésre valószínűleg biztonsági okokban kereshetjük a választ. Egy igazi hörgős death metál klub koncert végére jobb estben a földről kaparja össze magát az ember. Ellentétben itt a Szigeten, utolsó nap már mindenki fáradt és csak a lazára vett pogóra és fejrázásra futja. Ennek ellenére persze élvezhetőek voltak a bandák és megúsztuk épp bőrrel!

A Blood Rainbow kora délutáni metál matinéjára, az időpont ellenére megtelt a színpad előtti tér. Igaz, hogy kis színpadról van szó, de így is dicsértre méltó a hangtechnikai felszerelése. Nem úgy, mint a mellette lévő Hammer színpad, habár késő estére valamelyest jobb, de lehet hogy ez csak az üdítő sör fogyasztásának köszönhető. A négykor nyitó sátor előtt, az üvegajtókon keresztül, mint halakat az akváriumban néztük a Casket Garden hangolását. Némi késéssel be is léphettünk a deszka padlózatú metál rezervátumba. A nyitóbandaként játszó Casket szokásához híven energetikus koncertet nyomott, habár Isti (énekes) konferálása néha eléggé idegesítő, főleg amikor már ötödször küldi el a közönséget melegebb éghajlatra. Na, de a hazai black metál színtér egy színfoltja a Sear Bliss érezhetően minőségi zenével szolgálta ki a látogatókat. Ezzel persze nem az előtte játszókat akarom minősíteni, csak pusztán mindenkinek szeretném felhívni a figyelmét a zenekarra! Nincs túl sok black formáció, mely harsonával is kiegészülve juttatja a pokoli sikolyokat a közönség fülébe és ráadásul profi módon. A hazai death metal egyik alap bandája a Christian Epidemic, sajnos mostanában, már főleg a legutóbbi albumuk dalaiból válogatja koncertjük gerincét. Azért sajnos, mert kiveszett belőle az Eltörölt világon még meglévő dallamvilág. Az Ensiferumról, csak annyi, hogy nagyon jó zenét játszanak, legalább is cdéről élvezetes őket hallgatni, de élőben akaratlanul is a Finntrollra emlékeztetnek. Főleg a színpadi megjelenésükről mondható ez el, de a zenéjük is hasonló, csak kicsit heavysebb ízű.

Egyenlőre, ennyi elég is volt rock durvább válfajából, és irányzékunkat Prodigy felé vettük. Már negyed órával kezdés előtt megmoccanni alig lehetett a Nagyszínpad környékén. Enyhén szólva sokan voltak, ezt legjobban az tanúsítja, hogy a színpadhoz legközelebb eső ital kimérő helyen már elfogyott maláta lé. Némi csúszással - mely inkább csak a szokásos „Húzzuk a népet!” volt - kezdetét vette a drum’n’bass őrület! Talán a dj-nek volt a legnehezebb dolga, minden bizonnyal nem volt túl könnyű körbejárnia, és rohangálnia a féllakásnyi méretű dj pult környékén. Miután kellőképpen kipörögtük és ugráltuk magunkat, levezetésképpen Elven Holdat hallgattunk a Megatánc pop színpadon. (De, hogy mi köze az Elven Holdnak, a megatánchoz?, arra a mai napig nem jöttem rá. Még a pophoz csak, csak akad…) Majd már tényleg zárásképpen, farkassá változva, telihold éjjelén, falkába verődve énekeltük a legnagyobb Akela dalokat!

Varjú Dávid

[2006.08.17.]