Elszántan kotorászott a zsebében, majd mikor a „bélás” kezébe került, Gábor megindult a balatoni étterem sarkában villogó masina felé. Beszórta a meglelt két forintost (alias „bélást”), kiválasztotta a dalt és a következő pillanatban a zenegépből megszólalt a Kacsatánc...
Kezdjük elölről ezt a véletlenekkel tűzdelt, nosztalgiázó történetet! Gábor 1982-ben szüleivel a Balatonnál, az egészségügyi dolgozók szakszervezetének frissen épült szállodájában nyaralt. A vacsora után szinte mindennapi szokása volt az akkor hétéves fiúnak, hogy zsebében néhány kétforintossal a helyiség sarkában lévő zenegéphez vonuljon. Koppant a „bélás” a masinában és a Neoton máris üvöltötte a kiválasztott Sandokant vagy a legendás páros, Záray Márta és Vámosi János jóvoltából a Kacsatánc pergő dallamára „gimnasztikázhatott” alkalmi haverjaival.
Bulik a lomtárban
Mondhatnánk erre, hogy na és! De ha másfél évtizedet előreugrunk az időben, akkor úgy 1997 táján érdekes fordulatot produkált – ahogy mondani szokás – az élet. Gábor, akkor már huszon-egynéhány éves fiatalemberként néhány barátjával dolgozott a „magyar tenger”-nél. Ugyanabban a szállodában akadt munkájuk, ahol gyermekként végiggépezte a nyarat. Mikor valamiért az épület pincéjében kutattak, szinte hihetetlen,de ott árválkodott a hajdan zenemasina. A hátuljában, a dugi helyen még találtak régi ketteseket is. Aztán ahogy annak idején, beleszórták, és persze hogy szólt a dal. Utána minden este odajártak bulizni.
A felfedező csapat tagja volt – bátyjával együtt – Zoltán is. Ő először az alagsort betöltő eszméletlen, fogvacogtató hideget említette, amivel miután beizzították a masinát, maligánokkal pedig felmelegítették magukat, már senki sem törődött. Lomtárnak használták azt a helyiséget,de a kis csapat ott olyan bulikat csapott, hogy ihaj. Tomboltak, miközben a Sprint a Postakocsit, a Skorpió, Frenreisz a Dédapámat énekelte, vagy éppen Amy Stewart diszkós dallamai dübörögtek. Olykor-olykor viccből Záray–Vámosira és Aradszkyra is dobtak ketteseket, mert ízlésükszerint „annyira szörnyű számok voltak, hogy szinte márjók”. Két évig laktak abban a balatoni hotelben, azalatt teljesen feltérképezték a teret. Mivel a pincében műhely is volt, az egyik munkapad például olykor alkalmi bárpultként szolgált, a zenegép elé pedig táncparkettet varázsoltak. Az ottani haverjaiknak megtiszteltetés volt, ha lejöhettek. Ilyenkor kezükbe nyomtak egy kettest és mindenki választhatott.
Ó, a zenegép
Folytassuk történetünket egy újabb fordulattal! A Balatonnál egykor szép napokat látott, harminc-egypár éves, a Német Demokratikus Köztársaságban, ismertebb nevén az NDK-ban gyártott, „Sziluett” névre hallgató masina ugyanis hamarosan Győrben szórakoztatta a baráti társaságot. Hogy került a legendás zenegép a folyók városába? A fiúk addig-addig könyörögtek a balatoni tulajnak, hogy ő látva, mennyire ragaszkodnak hozzá, mennyire „része tomboló fiatal koruknak”, felügyeletükre bízta a zenedobozt. Néhány apró javítást végeztek rajta, és ugyanúgy szólt az a százhatvan dal, ami benne volt, mint annak idején. Mindig akadt néhány „bélás”, amivel be lehetett izzítani és a
kis bakelitokról felcsendült Szécsi Páltól a Kósza szél, Korda Györgytől az első és igazi Mamma, Marija. De népszerűek voltak az Aradszky-, Komár- vagy az éppen akkor még vagy már pergő Hungária-, Dinamit-, Edda- és ZiZi Labor-számok is. Kicsit sercegett, de visszaadta azt az érzést, amiben gyermekként a fiúknak részük lehetett.
Álljunk meg egy szóra, és kicsit pillantsunk bele a korszak, a hetvenes-nyolcvanas évek pop-rock krónikájába. Adódik a poén, hiszen 1977-ben az akkor nagyon népszerű Generál együttes produkált egy lemezt, rajta egy dalt. Mindkettő címe ugyan az: Zenegép. „Ó, a zenegép”, énekelte annak idején mindenütt a kicsit már akkor is „rekedtes” Horváth Károly (ma Charlie) olyan zenészek társaságában, akiknek neve ma már fogalom és zenetörténelem. Hogy néhányat említsünk: Révész Sándor (később Piramis), Karácsony János (később LGT), Novai Gábor (ma Nova Kultúrzenekar) és Tátrai Tibor (Latin Duó). Tinédzserparti a SZER-en.
Időzzünk még kicsit a legendáknál! A B. Tóth-féle Poptarisznya elődje a Kossuth adón hetente egyszer jelentkező Tánczenei koktél volt, ami a korabeli három „T”-ből, a „tiltott”-ból, „támogatott”-ból és a „tűrt”-ből az utóbbiba tartozott. Az akkor, talán éppen Aczél elvtárs által „imperialista kultúrmocsok”-nak minősített nyugati könnyűzenét – Beatles és Rolling Stones nélkül – igyekezett „szocialista fogyasztás”-ra alkalmassá tenni Komjáthy György. Mindhiába, hiszen sercegve, néha kérdőjeles zavarócsendekkel, de Cseke László(alias Ekecs Géza) válogatásában és ajánlásával mégis töretlenül hallgatható volt, és a Szabad Európa Rádión (SZER) adott időben szólt a Tinédzser parti, szólt a Beatles és a Rolling Stones.
Hírek
