Koncz Zsuzsa egy estére ismét elvarázsolta a közönséget.

Győrben is szólt a dal.

Lesznek még szép napjaink. Bizony, hogy lesznek. Szép estéink meg pláne! Erről a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ közönsége is meggyőződhetett a múlt héten: Koncz Zsuzsa őszi turnéja keretében egy estére elvarázsolta őket, azt nyújtotta, amit tőle megszokhattunk: tiszta, jellegzetes hangja betöltötte az impozáns színháztermet, dalain keresztül közel engedte magához a lelkes publikumot. A koncerten lapunk is jelen volt, és meggyőződhettünk arról, miért is lett Koncz Zuzsa neve fogalom hazánkban.

Ahogy Magyarország egész területén, úgy Győrben és környékén is számos Koncz Zsuzsa rajongó él. Mi sem bizonyította ezt jobban, minthogy az este hét órára meghirdetett kezdésre zsúfolásig megtelt a BBMMK színházterme. A közönség összetétele vegyes volt: a nyugdíjasoktól a fiatal párokig megtalálható volt itt minden korosztály. Többen virágcsokorral, vagy egy-egy szál virággal érkeztek. A legtöbbjüknek sárga rózsa volt a kezében, mint kiderült: nem véletlenül. Na, de erre térjünk vissza később.

Jöjj kedvesem

Amikor a függöny felgördült, a négy zenész már a helyén volt és felcsendült a kezdő nóta, a „Jöjj kedvesem”. A művésznőnek egyelőre még csak a hangja töltötte be a termet, a színpadon továbbra is ott árválkodott a mikrofon. Remek érzékről tett tanúbizonyságot az, hogy Koncz Zsuzsa az egyik oldalsó ajtón lépett be, mindjárt a közönsége közvetlen közelében. Kirobbanó tapsvihar jelezte: népszerűségi mutatója ezen az estén az egekig szökött. Amikor pedig a színpadra ért, rögtön meg is énekeltette az őt éltet közönséget, akik bebizonyították: nem véletlenül tévedtek ide: „…meglátod, rendbe jönnek majd a dolgaink, lesznek még szép napjaink…” Akik ott, akkor a koncert elején elénekelték ezt a pár sort, azt hiszem el is hitték, hogy minden gondjuk megoldódik. Legalábbis a mosolyokból ezt lehetett kiolvasni. Miután az énekesnő szóban is köszöntötte a jelenlévőket, azt is megtudhattuk, hogy a közelmúltban a barátai megszámolták és több mint félezer felvétele gyűlt összes az évek során. Ezek közül nagyon nehéz kiválasztani azokat, amelyek felelevenítik a múltat, bemutatják a jelent és mindenki számára ismerősen csengnek; de azért minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy aki eljött, az jól érezze magát. Ebben nem is lehetett kételkedni.

Egy percre sem hagyta lankadni a közönség figyelmét, akik együtt éltek az előadással, minden apróbb gesztust is kitörő tapssal fogadtak. Azok kedvéért pedig, akik hajlamosak „rossz kedvűen ébredni” felzúgott az alkalmi vokál is: Zsuzsa, mint egy gondos énektanár még el is próbáltatta a kívánt sort, így hibátlanul zengett a „van, van, van még”.

Ízelítő a verslemezről

Ez követően ízelítőt kaphattunk a népszerű és elismert művésznő áprilisban megjelent, negyedik verslemezéről. Az album címe: „Egyszerű ez…”, amely válogatás a magyar irodalom klasszikusaiból, és a kortárs magyar költők verseiből is. Szívhez szólóak, elgondolkodtatóak, pontos, színvonalas és egyedi zenei kísérettel. Ami nem is csoda, hiszen Koncz Zsuzsa ismét remek zenészekkel, zeneszerzőkkel dolgozott együtt. Az egyik ilyen dalban elmondott vers zenéjét a kísérő zenekar vezetője és billentyűse, Závodi Gábor írta; míg Heltai Jenő költeményéhez Cipő, azaz Bódi László írta a zenét.

A továbbiakban történelmi visszatekintést is átélhettünk, a „Százéves pályaudvar” című dal sokakban nosztalgikus, ugyanakkor tragikus emlékeket is ébreszthetett. Búcsú, elmúlás, szenvedés, mind-mind benne van ebben a felvételben. Ám a búcsú nem marad nyom nélkül, hiszen:„a szívemet örökre itt hagyom…”

Felcsendült a nagy népszerűségnek örvendő „Mama, kérlek…”című sláger is, amelyet a publikum meghatódva és átéléssel fogadott. Különösen az édesanyák között aratott osztatlan sikert, bár a szövege sokkal fájdalmasabb, mint sokan érzik – ilyen véleményeket is lehetett hallani.

Mindenki a koncertről beszélt

Tíz dal elhangzása után a zenekar tartott egy kis szünetet, amely alatt a közönség is szusszanhatott egyet és felfrissíthette magát a büfé kínálta finomságokból. Nehéz lett volna olyan embert találni, aki kezében pezsgőspohárral. nem a koncertről és Koncz Zsuzsáról, hanem az előző esti válogatott focimeccsről beszélt. A szünet végét jelző hangra mindenki visszatért a színházterembe, hogy újra átadja magát a hang, a szövegek és a zene varázslatának.

Az előadóművész és zenekara pedig ott folytatta, ahol alig pár perce abbahagyta. Az első dal után meggyőződhettünk arról is, hogy Zsuzsának nem csak a hangja, hanem a humora is remek. Megemlítette, hogy reméli hagyott elég időt arra, hogy jól kibeszélhessék őt. Ezt követően „ellátogattunk” a legendás Józsefvárosba, ahol Kárpátiék lányának életét követhettük figyelemmel. Ahogy sorról-sorra felhangzott a dal, szinte láthatóvá vált a történet: lelki szemeink előtt lepergett a két szerelmes történetéte, hogy azután Amerikába is elkísérhessük a magyar lányt. Bepillanthattunk a disszidensek életébe: igaz, megvan mindenük, de mikor senki nem látja őket, bizony-bizony eldúdolják a régi dalokat. Az énekesnő külön kiemelte, hogy ő mindig csodálta és tisztelte azokat, akik mindent hátrahagyva egy idegen országban a nulláról újra tudták kezdeni az életüket. Hozzátette azonban azt is: meglátása szerint ma már lehet, hogy sokkal nagyobb kalandvágy kell ahhoz, hogy valaki itthon maradjon.

A világot is megfordították

Később a világot is megfordítottuk, hiszen „ki tudja féken tartani a visszatérő álmokat”? Álmodni pedig mindig szabad, sőt kell is, hiszen míg álmok vannak, addig előrelépés is. Ki tudja, egyszer talán tényleg megfordul a világ… Ha pedig mégsem, akkor még mindig bízhatunk abban, hogy „Ahogy lesz, úgy lesz”. Ez a fatalista dalocska kiválóan alkalmas arra, hogy együtt énekelje előadó és közönsége, hiszen dallamos, könnyen érhető, és ami talán a legfontosabb: mindenki számára elképzelhető szituációkat elevenít meg. Az élet pedig tényleg ilyen kiszámíthatatlan, sokszor kell hagyatkoznunk a „bárhogy lesz, úgy lesz” elvére.

Megidéztük a jól ismert lányt is, aki nem adta el magát könnyelműen az öreg királynak, inkább elhagyta otthonát, az álmainak élt tovább. Ismét egy olyan nóta, amelynek refrénjét még az is ismeri, aki nem Koncz Zsuzsa rajongó. Fújta is az egész nézőtér…

Számos nagyszerű felvételt következett még a sorban, sorrendet tartani vagy mindet felsorolni szinte képtelenség. A művésznő áttekintést adott pályája eddigi legfontosabb állomásait és bemutatta jelenét is. A koncert végén megköszönte minden közreműködő és támogató segítségét, akik nélkül az este nem jöhetett volna létre. Megtudtuk, hogy a négytagú zenekar már hosszú évek óta kíséri, kérésükre külön elhangzott egy kevésbé ismert dal is. Meghallgathattuk még a „Ha én rózsa volnék” című felvételt, amelynek gyönyörű szövegét, – különösen az utolsó versszaknál – ismét együtt énekelte a lelkes győri közönség. A mögöttem ülő hölgy többször is megjegyezte, miközben vélhetően vörösre tapsolta tenyereit: „Le a kalappal!”.

Előkerült a sárga rózsa is

Zárásként a „sárga rózsa” is előkerült, és ekkor kaptak főszerepet a virágcsokrok. Akik pedig átnyújtották, és részt vettek a koncerten, talán maguk is átérezték a következőt: „el ne hidd azt, bárki mondja, hogy ez jó így, el ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít…” S ha már megváltozni nem tudunk, – még vezényszóra sem – azért néha, jó elhinni, hogy lesznek még szép napjaink. Ha Koncz Zsuzsán múlik, akkor szép estéink meg egészen biztosan…

Havassy Anna Katalin

[2006.11.26.]