A hazai könnyűzenei élet színvonala katasztrofális?

Mondta Pribojszki Mátyás szájharmonikás, énekes a Hir6.hu-nak, majd hozzátette: - Egy magamfajta muzsikus nem is tud kizárólag a zenélésből megélni. Mégis nagyon sok élmény, közöttük nagyon sok jó élmény ért az elmúlt időszakban.

− Sokáig Békéscsabán éltél, itt játszottál. Néhány éve Budapestre költöztél. Mostanában kevesebbet lehet rólad tudni.
− A Városházi Estéken tavaly is, és tavalyelőtt is felléptem együttesemmel, a Pribojszki Mátyás Banddal. Az idén is meghívtak, és szívesen jövök, mert még ma is úgy érzem, hogy Békéscsabára hazajövök. Ha itt játsszunk, akkor az ismerősök és a barátok előtt muzsikálunk. Ez azért nem teljesen ugyanaz, mint idegen közönség előtt fellépni. Most Fodor Józsi találta ki, hogy Peter Lipával lépjünk fel. Tetszett az elképzelés.

− Járod a világot, sok zenei eseményen megfordulsz. Erről mit tudhatunk?
− Éppen most jöttem haza Írországból, ahol egy hatalmas fesztiválon a (Blues an the Bay) léptem fel az olasz-amerikai gitárossal, Enrico Crivellaróval. Fantasztikus srác Los Angelesből, és hozta magával ennek a városnak a zenei világát.

− Hogyan kell elképzelni egy ilyen fesztivált?
− Nagyjából úgy, hogy tizenhat kocsmában egyszerre lépnek fel a meghívott zenekarok, száz-százötven ember előtt. Úgy alakítják a programot, hogy a fellépők is meg tudják nézni egymást. Negyedik alkalommal hívtak meg erre az írországi fesztiválra. A közönséget minden évben megszavaztatják a szervezők, hogy kit invitáljanak meg jövőre. Ez a visszaigazolás (ha nevezhetjük ezt annak) talán jelent valamit. Hozzátéve, hogy azért egy fesztiválban az is a jó, hogy évről-évre cserélődnek a fellépői.

− Nem olyan régen Franciaországban is jártál…
− Igen, Normandiában voltam egy szájharmonika fesztiválon. A fényképem szerepelt ennek a fesztiválnak a plakátján, ami nekem nagyon furcsa volt. Azért is, mert olyan szintű zenészek szerepeltek a meghívottak között, hogy utánuk egyszerűen szégyelltem felmenni a színpadra. Annyival jobbak nálam. Mindenkit meghallgattam, tudom, hogy még nagyon sokat kell tanulnom, hogy még sokkal többet kell nyújtanom annál, mint amit most tudok. Ugyancsak nemrégiben léptem fel Padovában, itt egy közép-európai bluesfesztiválnak voltam a vendége.

− Mennyire vagy jelen, mennyire van jelen együttesed, a Pribojszki Mátyás Band a magyar könnyűzenei életben?
− Sok klub működik idehaza, ezekben rendszeresen fellépünk, ám a nyár nem nekünk kedvez, mert ilyenkor azok a szórakozóhelyek, amelyek zenei klubokat működtetnek, kiköltöznek a teraszokra. Ez alapvetően Budapesten alakul így, és a környékbeli lakók miatt a teraszokon már nincs élőzene. Nekünk a szezon már csak ezért is ősszel kezdődik. Azért azt is észre lehet venni, hogy a kilencvenes évekhez képest visszaesett a klubélet Magyarországon.

− Nem a pénztárcádra vagyok kíváncsi, csupán arra, hogy blueszenészként meg lehet élni idehaza úgy, hogy mást nem végez az ember.
− Nem. Nem csak nekem nem sikerült. Éppen azt látom, hogy az igényes zenét művelők körében ez elég általános. Hangszer-kereskedelemmel foglalkozom, tankönyvet írtam a szájharmonikázásról. Próbálkozom ezzel-azzal.

− Korábban több interjúdban kifakadtál a hazai könnyűzene színvonala miatt. Változott valami ezen a téren?
− A színvonal katasztrofális, tisztelet a kivételeknek. Az utóbbi tíz évben a magyar popzene sok mindenről szólt, csak nem a zenéről. Szerintem a mai fiatalok már − legyen ez bármekkora képzavar: vállalom − nem is a fülükkel hallgatják a zenét. Nekik a jó szám a jó klippel egyenlő. Sajnos eljutottunk oda, hogy amennyiben nincs klipped, akkor nem vagy senki a zenei életben. Bulvárosodás megy végbe a zenében. Ez ellen aligha lehet tenni. Mi néhány száz, jobb esetben néhány ezer embernek játsszunk. De nem is akarunk többnek. A mi feladatunk ennek a rétegnek a kiszolgálása.

− Azért közben akadnak szép pillanatok is.
− Persze, persze. Az nagyon jó érzés, hogy a KFT meghívott a Művészetek Palotájában tartott koncertjére, mint fellépő zenész barátot. Laár András úgy szólított színpadra, hogy köszönti a világ legjobb szájharmonikását. Ez akkor is jól esik, ha nem igaz. Emellett most jelent meg a Pribojszki Mátyás Band első koncert DVD-je, ez már kapható is. Korábban egy Cd-t adtunk ki.

− Fel sem tételezem, hogy lemezkiadón keresztül láttak volna napvilágot ezek a lemezek.
− Hát igen. A lemezkiadókkal az a legnagyobb baj, hogy miután kiadták a lemezt, nem gondozzák. E nélkül pedig nem lehet értékesíteni. Így aztán magunk adjuk ki a lemezeket, és saját terjesztőnkön keresztül igyekszünk eljuttatni a közönségünkhöz.

− Mi a helyzet most veled?
− Képzeld, találtam egy csomó új hangot a szájharmonikán. Rengeteg inspirációt kaptam az utóbbi időben. Olyan zenészekkel dolgoztam együtt, vagy csak hallgattam őket, akik olyasmit hoztak ki belőlem, amiről magam sem gondoltam, hogy bennem szunnyad. Sok mindent újra kell tanulnom. Hiába vagyok túl ezerötszáz koncerten. Új zenei irányokba tájékozódom, olyanok felé, aminek még nincs neve, amit még nem lehet kategorizálni.
Bod Péter

[2007.07.11.]