Kun (Kunos) Péter

Gitáros.

1967. október 29-én Pusztaszabolcson született Kun (Kunos) Péter a magyar rockzene egyik felejthetetlen alakja. Édesapjától, aki szintén zenész volt, amellett, hogy zenei vénáját, Istenadta tehetségét örökölhette, ráadásul már fiatalon sokat tanult. Mire elérte a hároméves kort már ő is aktív részese volt édesapja zajos próbáinak: sorba rakta a mesekönyveit, s fakanállal a kezében dobosként csatlakozott a felnőttekhez. Ekkoriban már édesapját is kezdte kioktatni: "Apuci ez nem jó, hamisz" mondattal tette helyre a hamisan éneklő édesapját. Tehát fiatalkorától kezdve a zene töltötte ki minden idejének egy részét, s ahogy idősödött egyre inkább kezdett kiforni benne az a vágy, hogy zenélni akar.

1976-ban Százhalombattára költöztek. Negyedikes korában iratták be szülei a gordonkaiskolába. Eleinte szorgalmasan járt a cselló órákra, de egyszer kimaradt: ugyanis a focit választotta a zeneóra helyett. 12 évesen kapott egy dobgitárt, s ettől kezdve két hangszeren tanult egyszerre, ami nem volt jó ötlet, mivel a csellónak más a kéztartása, mint a gitáré. Döntenie kellett: mikor egyik osztálytársa kölcsönadta neki a Deep Purple japán koncertlemezét, leesett az álla Blackmore gitárjátékától. A csellót abbahagyta, s innentől kezdve csak a gitárral foglalkozott. Münchenben vették meg az első maga által elképzelt gitárt. (B. C. Rich márkájú gitárról van szó.) A korai években még édesapjával együtt zenélt bálokon.

1984-ben alakult meg első zenekara: a Triton. Barkányi Zsolt (basszusgitár), Tobola Csaba (dob) és Csarnoki Antal (gitár) társaságában gitározott és énekelt, ami különösen figyelemreméltó, hogy a rocksajtó figyelmét is sikerült felhívniuk magukra. Elsősorban Százhalombatta környékén koncerteztek. Koncertprogramjukat – a heavy metal jegyében – más zenekarok számai mellett saját szerzemények adták, idővel az utóbbiak kerültek előtérbe. Utóbbiak, melyeket együtt hangszereltek, zeneileg és tartalmilag is magas színvonalú alkotások voltak. 1

986. augusztusában Kun Peti bevonult katonának, ez pedig – az akkor már viszonylag népszerű zenekar – feloszlását is jelentette.

1988. februárjában – katonai szolgálatának leteltével – a Magazin, a későbbi híres-hírhedt Sing-Sing elődjének gitárosa lett. Ezt az időszakot a folyamatos tagcserék jellemezték, a zenekar nem is volt hosszú életű, ennek ellenére néhány „örök klasszikus” szerzemény köthető hozzájuk. Ilyen volt például a Sírni csak a győztesnek szabad, a Nehéz lehet hősnek lenni… A Magazin – tagcserék során – rövidesen át is adta a terepet a Sing-Singnek, ahonnan Kun Péter rövidesen a Kenguruba igazolt át. A Kenguru énekese Dobi Sándor, a basszusgitárosa Boros Csaba volt. Borost idővel Andrics László váltotta fel, majd Tobola Csaba is átigazolt ide, Dobi Sándor pedig – a zenekaron belüli problémák miatt – elhagyta a zenekart. Kiválásával végeredményben ki is alakult az új Triton zenekar.

1990-ben a Tritonnal felvettek egy demo-felvételt, ami az egyik szaklapban a hónap demója lett, ráadásul az újság egy kétoldalas posztert is közölt róluk. Ősszel – profi karrierjének nyitányaként – az átalakuló Pokolgép gitárosa lett. Ennek a periódusnak – Kunos szemszögéből – leglényegesebb mozzanata az, hogy vele készítette a Gép a Győzd le a gonoszt c. számukat, aminek demo verzióján Kunos gitárjátéka hallható. Mivel a zenekar visszatérő lemezét írta, így csak néhány koncertet adtak ezzel a felállással, a legjelentősebb talán az 1990. évi Metál-Karácsony volt.

1991 áprilisában, miközben Kunos első nagylemezére készült, Pataky Attila megkereste és hívta gitárosnak az – átalakulás alatt álló – Eddába. Egy intenzív három hetes próbaidőszak után, május 1-jén a PECSÁ-ban lépett először színpadra az EDDA tagjaként és az együttesnek haláláig tagja is volt. Pataky Attila (ének), Gömöry Zsolt (billentyű), Donászy Tibor (dob), Kicska László (basszusgitár) zenésztársaként, rövid pályafutása alatt szinte mindent elért, amit elérhetett. Három nagylemez (EDDA 13, Az EDDA két arca, Elveszett illúziók); szakmai elismertség; sok száz koncert; eljutott a zenekarral Amerikába, egy lelkes rajongótábor szerette és tisztelte Őt … s mindezek ellenére megmaradt olyannak amilyen volt: csendes és közvetlen, aki nem szállt el a sikereitől, ráadásul azok, akkoriban kezdtek megnyílni előtte!

„Mindig jókedvű, vidám volt. Intelligens srác, aki nemcsak kiváló zenész, hanem kellemes beszélgetőpartner, jó haver, ritka jelenség a rockzenészek között” – emlékezett vissza rá Cselőtei László.

1993. július 10-én, a harmadik agárdi EDDA-tábor egyik hajnalán motorbalesetben elhunyt.

[2007.03.14.]