Snétberger Ferenc

1957-ben a magyarországi Salgótarjánban született Snétberger Ferenc, 1988 óta a németországi Berlinben él.

A szinti/roma gyökerekkel rendelkező művész fiatal korában roma gitáron játszott, tizenévesként klasszikus gitárt tanult, később pedig a Budapesti Bartók Béla Konzervatórium jazzgitár szakára járt. A brazil és a spanyol gitártechnikát is adaptálta saját játékára.

A tangó szenvedélyességét, az indiai zenét, valamint Egberto Gismondi, Jim Hall és Johann Sebastian Bach iránti csodálatát magával hordozó Snétberger a kortárs gitárzene igazán jellegzetes figurájává, a zenei stílusokat egymással ötvöző, ritka virtuóz mestereinek egyikévé vált. Improvizációs fantáziájának és a tökéletes klasszikus technikának a kombinációjával, kíséret nélkül előadott szólódarabjaival általában csodálattal adózik Spanyolországnak és Dél-Amerikának.

Nem is volt kétséges, hogy kit kérjenek fel a néhai Charlie Byrd helyettesítésére a legendás Great Guitars (Nagyszerű Gitárok) együttesben. Snétberger a Budapesti Zeneművészeti Akadémia ünnepelt vendége, s gyakran jelenik meg etno-jellegű zenei környezetben.

Egy egész sor albumot készített, s fellépett Magyarországon, Jugoszláviában, Görögországban, Norvégiában, Finnországban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában, Németországban, Indiában, Japánban és más országokban is. Ezen kívül szerepelt különféle rádiós és televíziós produkciókban, valamint szólistaként több nagyzenekarban is (pl. Ernie Wilkins).

Együtt játszott Didier Lockwooddal, Anthony Jacksonnal, Bobby McFerrinnel, James Moodyval, David Freidmannel, Dhafer Yousseffel és Pat Methenyvel is. Szülővárosának díszpolgárává választották 2002-ben, s két évvel később megkapta a Magyar Érdemrendet is. 2005-ben Liszt Ferenc díjjal tüntették ki Budapesten.

In Memory Of My People (Népem emlékére) a címe Snétberger Ferenc gitárra és nagyzenekarra írt első kompozíciójának. A mű annak eredményeként született 1995-ben, hogy egy Izraelben élő zeneszerző felkérte a világ klasszikus zenészeit, hogy komponáljanak zenét a Holokauszt 50. évfordulójára. Saját népe, a roma és a szinti nép emlékének dedikálta szerzeményét.

Snétberger koncertje, amelyet a roma hagyomány megindító dallamai inspiráltak, egyértelmű kinyilatkoztatás az emberi szenvedéssel kapcsolatban. A művész arra is meghívást kapott, hogy magyarországi és németországi kamarazenekarokkal együtt adja elő koncertjét. A Pralipe, a roma mozgószínház számára, valamint több filmhez is írt zenét. 2005-ben két dokumentumfilm is készülőben volt a művész életéről és munkásságáról.

2004-ben Snétberger Ferenc új triót alapított a basszus hangszerek legendás norvég mesterével, Arild Andersennel és az olaszországi születésű, dobokon és ütőhangszereken játszó Paolo Vinacciával. A három zenész természetes könnyedséggel kombinálja a legkiválóbb válogatott műveket, a technikai tudást, az improvizációs energiát és a zenei fantáziát.

A „pán-európai inspirációk háromszögeként, a misztikusság és az életöröm, az álomszerű megoldások és az örömzene, valamint a transz és a tánc ötvözeteként” jellemzett trió igen hamar híres együttessé nőtte ki magát. Zenéjük, amelyben a modern jazz és a world beat hatásoktól kezdve a finom elektronikus hangokon át a vibráló líraiságig minden megtalálható, ellenállhatatlan varázserejével szinte elvarázsolja a hallgatót.

Snétberger a nemzetközi zenei élet számos nagysága mellett 2005.-ben fellép Bobby McFerrin-nel közösen, 2007. januárjában a New York-i ENSZ Palotában az általa írt és előadott „ In Memory for my people” című kamarazenekari gitár darabbal nyitják meg a Roma Holokauszt emléknapot.

[2005.07.20.]