Mikor nem írok verset: nem vagyok – írta Petri György, költőként, ahogy a színész sem színész, ha nem játszik épp, csak úgy, mint a csellista, ki hangszere nélkül csupán a sarokban fészkelődő ujjpercegés. Legyen már egy este, ahol Petri is van, meg az összes többi nő, nem csak Mari, van egy élő színész, s hangra pendül a csellista is. Legyen egy este, ahol az ember is nézővé válhat, ülhet és figyelhet egy asztalnál, annak két oldalán, és mindezt azért, hogy eljussunk az est végére, mikor elmondhatjuk, hogy volt egy este, ahol Petri is volt. Pál András és Rozs Tamás párbeszédében szólal meg Petri ezen az estén, színész és zenész közös játékában.