Woodstock 40 éve - érdekes sztorikat meséltek magyar zenészek, szakértők az évszázad bulijáról
Bródy János , az Illés és a Fonográf együttes egykori tagja, szövegírója, azóta is sikeres előadóművész, szerző: Az akkori viszonyok miatt csak 2-3 hónap késéssel figyeltem fel arra, hogy jelentős esemény történt, s ebben megerősített, az a film, amit egy évvel később egy zártkörű filmgyári bemutatón láthattam a fesztiválról. Crosby, Stills & Nash mellett Jimi Hendrix tett rám mély benyomást, de szerettem Joan Baez és Arlo Guthrie fellépését is. Woodstock mérföldkő volt a rockzene és a fesztiválok történetében és jelentőségét a későbbi események is igazolták. Nekem Bob Dylan hiányzott a fellépők közül, hiszen Woodstock valahogy csúcspontja volt annak a mozgalomnak, ami az ő dalaival indult. Mai szemmel és füllel talán nem mondható tökéletesnek a felvett anyag, de a lemez és a film is egy korszak történetének maradandó dokumentuma.
Göczey Zsuzsa rádiós zenei szerkesztő, a Lemezbörze helyett című műsora emlékezetes: Nem nagyon emlékszem, mikor hallottam először Woodstockról. 1969-ben inkább klasszikus zenével foglalkoztam. Az első zenét minden bizonnyal a hetvenes években akkor hallottam, amikor 10 évig külsős voltam a Magyar Rádióban, konkrét pillanatra nem emlékszem. Valójában a 80-as évek elején eszméltem rá, hogy "valami" történt Woodstockban, amikor meghívott voltam a tatai rocktáborban a Magyar Rádió friss és érdeklődő zenei szerkesztőjeként. Ott vetítették le egy csapnivaló minőségű kópiát a fesztiválról. Hiába ismertem korábban is például Jimi Hendrix, a Crosby Stills, Nash & Young nevét, akkor, sokkal később fogott meg igazán a fesztivál hangulata.
A virággyerekek, a kitartó sárdagasztás, az együttlét igénye, az akkor legjobb zenészek koncertjein. Akkor éreztem, hogy a zenéhez az előadó arca is hozzátartozik. Country Joe McDonald, a Crosby, Stills, Nash & Young, Joan Baez, Jimi Hendrix és Janis Joplin ragadott meg főleg. Biztos volt nagyobb fesztivál is későbbi, de úgy vagyok vele, hogy ez volt az első, ezért a legfontosabb, például az első Holdra lépés is csak egyszer történhetett meg. Nem vagyok ideológus, nem gondolkodtam azon, hogy mi lett volna ha, mert úgy volt, ahogy volt. Ha a fesztiválról készült filmet nem látom, nem lett volna mintám.
Sebők János újságíró, számos rocktörténeti könyv szerzője, a napokban jelent meg Woodstock népe című munkája: Hallgattam a Szabad Európa Rádiót és a Radio Luxembourgot, járt nekem a New Musical Express évi 576 forintért, naprakészen tudtam az eseményről. A fesztiválról kiadott tripla albumot közgázosként hallottam egy házibuliban pesti ismerősöknél. Az I’m Going Home-tól (Ten Years After) megőrültünk. A filmes dokumentációt megismerve Sly and the Family Stone, Santana, Joe Cocker, Jimi Hendrix, Country Joe, Crosby, Stills Nash and Young, Richie Havens tette rám a legnagyobb benyomást. Hasonló nagyságrendű és jelentőségű fesztivál szerintem nem volt a rocktörténelemben. Nem a jelenlévők száma a fontos, hanem az, hogy az amerikai középosztály tízen- és huszonévesei voltak a Bethel melletti domboldalon.
Többnyire nem hippik, hanem azok, akikhez a hippi-éra, a szeretetnyarak után elszivárogtak a korábbi underground-alternatív értékek és eszmék (szex, drog, rock and roll, békevágy, fogyasztói társadalom-ellenesség, új izlésvilág, kisebbségi jogok tiszteletben tartása, stb.) Ott voltak a Hairből ismert Bergerek is, de inkább a „megvilágosodott” Bukowskik és Sheilák élvezték a felfedezett szabadságot. Számukra ennek megélése, a közösségi érzés felfedezése (s az ebből születő új amerikai álom egy új világról) - fontosabb volt, mint maga a zene, hiszen akkor minden hétvégén rendeztek fesztiválokat. Woodstock egy új szellemiség, gondolkodásmód, értékrend és életforma demonstrációja, amely később mainstreammé vált. Woodstock népe később történelmi léptékkel is átalakította Amerikát, s ennek a folyamatnak lett a része, hogy Clinton, majd most Obama amerikai elnök lehetett. Woodstock nem a zenéről, hanem erről az új „feelingről”, egy kialakulóban lévő lelki-és tudatállapotról szólt. 1969-ben a rockzene már nagy biznisz is volt (Woodstockot is a „kaszálás” érdekében találták ki), ugyanakkor korszakváltás közepén jártunk.
A Beatles gyakorlatilag már nem működött (Lennon csak Yoko Onoval lépett volna fel, de a „mama” nem kellett), a Stones Brian Jones halála után amerikai turnéval készült visszatérni, s Woodstock rontotta volna a bizniszüket, Dylan Európába indult, a progresszív bandák (Jethro Tull, Frank Zappa, Iron Butterfly) egy része nem vállalta a fellépést. Mivel a fesztivál szervezői eredetileg „pénzes bulinak” képzelték el a fesztivált, túl drága sztárokat és zenekarokat, illetve fekete előadókat sem hívtak (kivéve Havens, Sly Stone, Hendrix). Az eseményeket hangban és képben is sikerült rögzíteni, s az évfordulók apropóján nagyon sok kalózfelvétel is előkerült, Woodstock népe című könyvemben igyekeztem dokumentálni. A 40. évfordulón elmondhatjuk: amit tudni érdemes Woodstockról, ma már tudjuk. Egyike volt a véres XX. század legfontosabb „békés” pillanatainak.
Hegedűs László koncertszervezőként otthonos a sztárok világában, hogyan látja ő az eseményt.
[2009.08.24.]
Hírek
