Mága Zoltán: "Életem vágya teljesült, sírtam a meghatódottságtól"

Elegáns irodájában fogad Mága Zoltán, a falakat elismerések sokasága díszíti. A milliő impozáns, a vendéglátás házias. Ízletes kávéval kínál, amit saját maga készít. Szerény és kedves, pedig igazi világsztár, akiről személyes találkozáskor azonnal sugárzik: imádja a zenét és szívesen is mesél róla.

– Mely oklevelére a legbüszkébb a rengeteg közül?
– Nehéz kiemelni, mert hála Istennek nagyon sokat kaptam itt Magyarországon és külföldön is. Például, nagyon büszke vagyok erre az Örökös Tagsági Elismerésre, mely szerint örökös tagja vagyok az Operett Színháznak. Nem volt rá precedens, hogy ilyen fiatal művész megkapja az elismerést. Persze az állami kitüntetésekre is nagyon büszke vagyok. Kezdjük a legfrissebbel, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével. Aztán nem is olyan régen Budapestért Díjat kaptam, ami azt jelenti, hogy hivatalosan is Budapest zenei nagykövete lettem. Príma Díjjal is jutalmaztak, amely a Primissima Díj előzetes nagydíja. Sorolhatnám még az elismeréseket, hiszen rengeteg van. Büszkén viselem a címet, hogy Máltai Lovag vagyok, méghozzá a lovagrend Jószolgálati Nagykövete. Nagy boldogság számomra, hogy itthon és külföldön is egyaránt elismerik a munkásságomat.

– Amikor Önnek adományoznak egy díjat, kimondják a nevét, végigvonul a vörös szőnyegen, kezet ráz állami méltóságokkal… azokban a percekben mi játszódik le Mága Zoltánban?
– Nem is mertem arról álmodozni gyermekkoromban, hogy valaha átvehetek bármilyen zenei, állami kitüntetést. Azt kell mondanom, hogy fantasztikus, felemelő érzés egy művész számára, ha elismerik, de ez egyben óriási kötelezettség is. Nem csak kirakom a vitrinbe a többi mellé és nem csak felrakom az iroda falára. Persze nagyon szépen mutat, az otthonomban legalább ugyanennyi található, de tenni is kell érte. A Máltai Lovagrend Nagykeresztje annak jár, aki méltó módon és folyamatosan karitatív tevékenységekről tesz tanúbizonyságot. Folyamatosan szervezek és adok jótékonysági koncerteket rászorulóknak. Most indítottam útjára 100 jótékonysági templomi koncertsorozatomat, melynek megnyitója a Szent István Bazilikában volt több mint háromezer ember előtt. Életem vágya teljesült, sírtam a meghatódottságtól és boldog vagyok, hogy milliókat adhattam át rászorulóknak, nagycsaládosoknak, beteg gyermekeknek, sérült fiataloknak, nyugdíjasoknak, kórházaknak.  A világzenei rendezvényeken és fesztiválokon mindig hazánkat képviselem a legmagasabb színvonalon. Teszek tehát azért, hogy a magyar zenei kultúrát terjesszem. A díjak és elismerések inspirálnak, arra sarkallnak, hogy mindig jobb és jobb legyek. Nem szabad egyetlen egy koncerten sem felkészületlenül megjelennem. Tehát inspiráló egy díjat átvenni, de bizony átadni is. Azért említem a díjátadást, mert az általam alapított Primarius Ösztöndíjat rendszerint adományozom tehetséges vagy hátrányos helyzetű és sérült fiataloknak, rászoruló gyermekeknek. Ez talán még hihetetlenebb, fantasztikusabb érzés és egyben megtiszteltetés.

– Más külföldön elismerésben részesülni, mint itthon, Magyarországon?
– Igazán akkor vagyok boldog, ha itthon, magyar emberektől, a magyar nagyközönség előtt vehetek át díjat. Számomra tényleg az a legnagyobb megtiszteltetés. Nagyon sok esetben volt rá példa, hogy egy díjam átvétele után gálát rendeztem. Többen jöttek oda könnyezve gratulálni hozzám. Felemelő és magasztos pillanatok ezek.

Kis kitérő: A királyoknak készített lemezt Mága Zoltán

– Őszintén meglep a szerénysége. Semmi nyoma az önteltségnek. Ez nevelés kérdése, vagy idő közben jött rá, mi a helyes művészi hozzáállás?
– Gyermekkorom óta ilyen nevelést kaptam és én is így nevelem a gyermekeimet. Nagyon egyszerű, boldog család sarja vagyok, de hozzáteszem, hogy szegény család sarja. A szüleim mindig az egyszerűségre neveltek. Az én szülővárosomban, közvetlen környezetemben az emberek hihetetlen toleranciával bántak egymással. Apám azt mondta, hogy soha ne felejtsük el honnan származunk, honnan jöttünk, mindig legyünk büszkék a gyökereinkre. Úgy gondolom, csak akkor lehet nagy az ember, ha megmarad ugyanannak, mint amilyen a kezdeteknél volt. Nem szabad szárnyalni. Megtehetnénk persze, ám én nem szeretem azt a miliőt, amelyben egyes emberek élnek és próbálnak élni. Azt szeretem, hogy ugyanolyan átlagembernek érzem magam, mint bárki más a földön. Egyszerű ember vagyok én is, ugyanúgy élem a mindennapjaimat és roppant jó érzés, hogy nagyon nagy szeretet vesz körül Magyarországon és külföldön egyaránt.

– Érdekes, hogy egy irodában találkozunk. Mi szüksége van Önnek egy irodára? Az interjút folytatjuk. Klikk IDE

[2009.12.18.]