LGT emlékzenekar: "...sok helyen szeretik az LGT zenéjét, ez pedig tök jó…"  

Érdekes színfoltja a honi zenészeknek a tribute társadalom. A zenerajongók egy része imádja őket, de ismerek olyanokat is, akik messze elutasítják ezt a fajta muzsikát. Ők azzal indokolják nemtetszésüket, hogy nem kihívás valami olyat eljátszani, amit már valaki kitalált, sőt sikerre vitt.

Ez persze nem igaz. Minden feldolgozás-zenekar valami sajátot visz abba, amit játszik. Van aki ezt észreveszi, és van aki nem.

Talán legtöbben a „rockistenek” hazai mását ismerik a tribute-ök világából, fesztiválokon vagy épp klubkoncerteken már mindenhol megfordulnak. Az AC/DC, a Guns N'Roses vagy éppen a Metallica magyar mutációja nem idegen a közönség előtt.

Az LGT-sek inkább emlékzenekarnak hívják magukat. A veszprémi együttes a Tokaj-hegyaljai borvidék szüreti napján adott koncertet, nem kis sikerrel. A közönség - akik között szemmel láthatóan „fanatikus rajongók” is voltak - szinte megőrült attól, amit a tíz srác a színpadon művelt. A zenekar énekes-gitárosával, Nyakas Krisztiánnal a koncert után beszélgettünk.

- A koncertet látva nem tudom eldönteni, hogy a közönség volt jobban megbolondulva, vagy ti. Szokványos az, hogy ekkora őrület van a színpad előtt? Mintha nem is „csak” az emlékzenekar játszana…
- Az a tapasztalat, hogy egyre jobban veszik ezt az emberek. Tizenhat éve játszunk együtt, ezóta „nyomjuk” az LGT-t. Egyrészt az emlékzenekaroknak divatja van mosatanában, másrészt egyre jobban veszi a lapot a közönség. Az eredeti LGT ugye már nem nagyon koncertezik, jobb esetben kétévente egyszer láthatjuk őket. Viszont megint mintha reneszánszát élné ez a történet.
De nem csak a közönség fogékony erre, mi is élvezettel játszunk. Annak idején a saját örömünkre kezdtünk el játszani, de egyre több a meghívás. Ennek persze nagyon örülünk, jó ezt látni, hogy sok helyen szeretik az LGT zenéjét, ez pedig tök jó…

- Azt mondtad, hogy reneszánszát éli ez az emlékzenekarosdi. LGT tributeról tudtok-e még?
- Nem. Olyan zenekarról tudunk, akik valóban játszanak LGT-t, de olyan zenekarról, akik csak LGT-t játszanának, nem tudok.

- És tizenhat éve miért pont a Lokomotívra esett a választásotok? Ezen nőttetek fel…?
- A kapcsolat valójában úgy jött, hogy többen többfelé játszottunk. És volt egy Ki-Mi-Tud a kilencvenes évek elején, ahol összefutottunk két zenekarral. Süle Zsolti - aki az énekesünk - az egyik formáció énekes-zongoristája volt, én pedig egy másik alakulatban voltam basszusgitáros. Hallottam a srác hangján, meg amilyen nótákat játszottak, hogy ez a fiú valószínűleg szereti az LGT-t. Én pedig ezen nőttem fel, gyerekkorom óta nagyon szeretem.

Klikk a képre több fotóért!

- Egy öltözőbe kerültünk, aztán amikor a zsűri visszavonult dönteni, mi elmentünk pizzázni. Az ebéd közben felvettetem neki, hogy valószínűleg szereti az LGT-t. Neki meg felcsillant a szeme, hogy persze, imádja. Elmondtam, hogy nekem lenne kedvem ezt játszani, de eddig még nem igazán találtam hozzá zenészeket. Ő is benne volt a dologban, bár akkor azt mondta, eléggé elfoglalt, nem tudja belefér-e.
Aztán nem sokkal később az én zenekarom megszűnt, és felhívtam a Zsoltit, hogy van egy dobos mellettem, nincs együttes, csináljunk valamit. Így kezdtünk el LGT-t játszani, teljesen a saját örömünkre. Nem volt vele igazán semmi cél, csak az örömzene.
’93 óta egyetlenegy poszton volt váltás. A jelenlegi gitárosunk 1995-ben csatlakozott a csapathoz, azóta ebben a felállásban játszunk.
Én azt gondolom, hogy az ember minél jobban érzi, hogy jó, sikeres az, amit csinál, annál jobban szereti. A zenekarral is valószínűleg ezért maradtunk együtt. De közben bővültünk is, jöttek a fúvósok, jött a ritmushangszeres Balázs.
Folyamatosan lépkedtünk előre. Ami igazán jól sikerült, az az elmúlt két nyarunk volt. De ’95 óta játszunk Somló Tamással évente egy bulit, illetve zenéltünk Karácsony Jánossal is, úgyhogy működik a történet, szeretjük.

- Hogyan lehet tíz embert koordinálni, próbákat, fellépéseket szervezni, időpontokat egyeztetni? Gondolom a tizenhat évnyi közös zene után is gyakoroltok még.
- Persze, próbálunk, pláne most, hogy játszunk a Pannon Várszínházban egy darabban, ahol LGT-dalokat adunk elő folyamatosan. Vándorfi László darabja egy táncjáték, ami a zenekar dalaira épül. Ehhez meg kellett tanulnunk sok új dalt, tehát mindig van inspiráció.
A fúvósaink katonazenészek, mondhatni profik, hivatásosak, ha odaadjuk nekik a kottát, akkor bármit megtanulnak. A másik öt-hat ember pedig néha-néha összejár próbálni. Az első hat-hét évben persze jóval többet gyakoroltunk, most már inkább random-szerűen.

- Mi alapján állítjátok össze a repertorárt? Ahogy hallgattam, nem feltétlen kronológikus sorrendben szóltak a dalok.
- Annak idején, amikor kitaláltuk hogy LGT-t játszunk, hoztunk dalokat, amiket szerettünk volna előadni. Zsolti és én is bemondtunk pár dalt, közben pedig folyamatosan ugrottak be azok a nóták, amik a „De jó lenne ezt is előadni” kategóriába tartoztak. De ez is teljesen véletlenszerű. Eszünkbe jut valami, megtanuljuk, előadjuk. Nincs erre sem szabály, sőt, azt is mondhatnám, hogy ebben a zenekarban semmire nincs szabály.

- Említettél egy darabot, amiben zenéltek. Ez egy LGT musical lenne?
- Nem teljesen. A darabnak az a címe, hogy Miénk ez a cirkusz. Ez egy cirkusz musical, zenész-táncos darab, prozódiája nincs. Vándorfi Laci, a Pannon Várszínház igazgatója rakta tulajdonképpen össze a dalokat egy olyan sztori alapján, amit ő maga talált ki. Ehhez a történethez pedig megkereste a megfelelő LGT-dalokat. Ő egyébként Zorán dalaira csinált egy darabot annak idején, de nagyon szereti az LGT-t is.
Ez a darab egy cirkusz életéről szól. A zenék kiválogatása mellett csinált rá egy táncjátékot is, amit a színészek adnak elő a dalokkal együtt. Gondolkodott rajta, hogy élőzenével csinálja-e meg, vagy gépről. Felhívta az LGT tagjait, Presser Gábor pedig azt javasolta neki, hogy dolgozzák át a dalokat, és akkor mehet élőben is. Megkereste Somló Tamást is, aki azt mondta, hogy ott van Veszprémben az LGT emlékzenekar, nézze meg velük milyen.
Találkoztunk, megkaptuk a betanulandó dalokat, ami között sok olyan volt, amit korábban nem játszottunk. A nyáron volt egy amolyan elő-bemutató, az jól sikerült, és szerintem ez jól fog működni. A közönségnek tetszett, a színészek nagyon jól éneklik a dalokat. Nemrég indult a színházi évad, bízunk a sikerben.

- Milyen az eredeti tagokkal a kapcsolatotok? Somló Tamásról és Karácsony Jánosról már meséltél, de nyilván a többiek is tudnak rólatok.
- Visszajelzésünk nem nagyon van. Presser Gáborral nem igazán találkoztunk még, a dobosunk egyszer beszélt vele. De legutóbb a Magyar Dal Napján Presser a menedzserirodáján keresztül meghívott bennünket, aminek nagyon örültünk. A buli nagyon jól sikerült, jó kis koncert volt.
Solti János ezerfelé zenél, vele én már beszélgettem, nagyon jó arc. Eleve imádom mint dobost, szerintem zseniális muzsikus. De Somlóval és Karácsonnyal nagyon jó a kapcsolatunk, mindketten rendkívül jó fejek.
2002-ben meghívtak minket az LGT fesztiválra, a Szigetre. Ott felléptünk mi is, emlékezetes buli volt. Tehát olyan értelemben van kapcsolatunk az LGT-vel, hogy ismernek bennünket, tudnak rólunk, és ha van olyan buli, amit valamelyik tag szervez, akkor azon ott vagyunk, ennek pedig nagyon örülünk.
Igaz direktben, vagyis hogy az LGT összejönne és meghívnák az emlékzenekart, arról egyelőre nincs szó, de reméljük egyszer erre is sor kerül. Bízunk benne, hogy nem is olyan sokára.

-ej-

[2009.10.31.]