Szűcs Gabriella énekesnő: "Nem haragban váltunk el"
- Kivált a Cotton Club Singersből Kozma Orsi is, vele és a fiúkkal megmaradt a jó kapcsolat?
- Igen, nem haragban váltunk el. Fehér Gáborral most megszakadt a kapcsolat, de Boldizsárral a mai napig dolgozunk együtt. Nagyon szerettük egymást, ez nem múlik el csak úgy, és nem is szabad. Orsi az egyik legjobb barátnőm lett, vele napi kapcsolatban vagyok és létrehoztunk egy közös produkciót is, a
JazzBabiez-t. Ezt nagyon szeretjük, élvezet Orsival együtt dolgozni.
- Már az eltelt idő ad számodra viszonyítási alapot arra, hogy fel tudd mérni, egyáltalán megérte - e számodra, hogy szólókarrierbe kezdjél?
- Hát igen. Ez nagyon nehéz kérdés. Számomra, amikor kiléptem, nem az volt a kérdés, hogy most itt az ideje a szólókarriernek. Egyszerűen besokalltam valamitől, amit már tizenhárom évig csináltam. Nem gondolkodtam, nem mérlegeltem, léptem. Kis idő telt el, amikor már szerettem volna a szólókarriert beindítani, és rájöttem, hogy milyen őrült nehéz dolog ez. Egy csapatban ismertek meg. A nagyközönség az arcomat ismerte, a nevemet nem, nem voltunk bulvárhősök sem. Teljesen ellőről kellett kezdeni mindent. Ráadásul egy olyan időben, amikor a piac amúgy is megtelt, mivel a közönség minden évben kapott tíz-tizenkét új „sztárénekest”... De az eltelt idő arra kellett, hogy letisztuljon, mit szeretnék szólóban énekelni, mi az én utam, mit tudok és mit nem. Ez egy nehéz és kétségekkel teli út, de igazi fejlődés volt. Minden pillanata megérte és biztosan tudom, hogy meglesz a gyümölcse.
- Mennyire vagy karrierista, hogyan éled meg a sikert és az esetleges kudarcot?
- Őszinte leszek veled. Annyiban biztos karrierista vagyok, hogy még mindig énekelek, nem adtam fel, küzdök. Vannak jó fellépéseim, koncertjeim, az feltölt, energiát ad. Nyilván szeretnék sokkal ismertebb és sikeresebb lenni a nagyközönség számára is láthatóvá válni. Sajnos annyira mégsem vagyok karrierista, hogy mindent megtegyek ennek érdekében, olyat is, ami az ízlésemtől, világomtól, eszemtől távol áll. A siker mindig feldob és megerősít, ezért van rá szüksége minden előadónak. A megerősítés nagyon fontos, azt hiszem, minden művész kételkedik néha magában.. A kudarcot pedig meg kell tanulni kezelni. Én megtanultam, már nem török össze, mert biztos vagyok abban mi az, amit csak én tudok, amit csak én adhatok.
- Milyen műfajt képviselsz legszívesebben, van zenész, vagy énekes példaképed?
- Mindenki azt gondolja rólam, hogy én jazz énekesnő vagyok. Én magamra nem így tekintek, hiába a Cotton Club Singersben eltöltött évek. Nyilván imádom, és a legtöbb példaképem is jazzénekesnő. Amikor azonban a saját anyagomat készítettem elő, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy én a jazz és a soul határán érzem magam a legjobban, abban teljesedem ki, az áll jól nekem. Sokkal inkább a könnyűzene felé hajlok, de úgy, hogy abban legyen valami a jazzből, legyen az hangvétel, felfogás. Ezért is nagyon nehéz a dolgom. Őszintén mondom neked, amit én szeretnék, azt itthon még nem képviseli senki. Olyan muzsikát szeretnék, mint amit Amy Winehouse, Adele, Laura Vane produkál, vagy a régiek közül Dusty Springfield.
- Milyen szöveg és dallamvilág illik leginkább a hangodhoz?
- A dallamos, retro ízű soul-t szeretem, amire lehet jazzesen énekelni. A vokális, gazdag hangszerelés az álmom, sok vonóssal, fúvósokkal, de ebben a műfajban a nagyon intim, kis zenekaros dalok is nagyon jók. A legnehezebb kérdés nekem a szöveg. Hiába van jó pár nagyszerű dalom, a szövegekkel sosem vagyok igazán kibékülve. Én is próbáltam szöveget írni, de persze pont olyan lett, mint amit nem akartam volna. A szövegírás igazi, komoly szakma, költészet. Szeretnék mély szöveget, de nem komolykodót, nem sablonos szerelmes dalokat. Az való nekem, ami sztorit mesél el, mindenki történetét. Ezt a legnehezebb. Dusán szövegei ilyenek voltak…
Az interjú a következő oldalon folytatódik...[2011.01.23.]
Hírek
