Nagy buli volt! "40 fokon izzott a Mobilmánia"

De ja vu…Valamikor a ’80-as években, a rock fénykorában éreztem hasonlót. Egy könyök az oldalamban, valaki szorosan a nyakamba lihegi malátaszagú, forró leheletét, a közvetlen mellettem szorongót meg alig bírom rábeszélni, hogy szálljon már le a lábamról…

Végre felhangzik a „Túl bolond” kezdőnóta; a klubba bezsúfolt, több mint 500 fős tömeg egy emberként felhördül. A hátsó sorok felől iszonyatos nyomás nehezedik az elöl állókra; a vaskorlát tart vissza, hogy ne a színpadon landoljunk. A teremben az átlaghőmérséklet, úgy 40 fok körüli – legalábbis én úgy érzem…

A faoszlopokkal dizájnozott pódiumon, hat zenész nyüvi a hangszerét. A fronton, kezében mikrofonnal Zeffer András; időnként hátraszalad a Hammondhoz, egy kicsit belekotor a billentyűkbe az instrumentális részeknél. Amúgy Zefi éneke alatt és mellett, Mészáros Péter áll helyt az orgona mögött. A két gitáros, a mindig komoly Vámos Zsolt és a mindig vidám Kozma Tomi, egymással versengve hozzák hol kemény, hol lágy riffjeiket, szólóikat. Fergetegesen.

Lőrincz Viktor öthúros basszusgitárja Borbély Zsolt kőkemény dob-soundjával egyetemben, feszes, kőkemény alapokat biztosít. Sorjáznak a TRB darabok, szépen egymás után: ”Öregesen, ahogy jól esik”; e paraméterekkel felszerelkezve nincs is mit csodálkoznunk, „Ha egy nő nem akar”…És persze a kiérdemesült, öreg rockereknek, mindez „De ja vu”.

Ekkorra már nemcsak a levegő hőmérséklete, de a hangulat is felforrósodik. „Kötéltánc”. Csiga Sándor költőien empatikus szövegére alkalmunk nyílik egy kis elmélkedésre, vajon mennyin is múlik egy emberi élet? A TRB rock-himnuszát (A tegnap itt hagyott) követően még felhangzik a legfrissebb RockBand opusz, a Deák Bill 60. születésnapjára megírt „½ 4 lesz 10 perc múlva” (3 óra 20 helyett), majd Zefi előadásában a „Metálmániából” szellemesen „Mobilmániává” kreált P.Mobil klasszikussal kezdetét veszi az este fő attrakciója. Innentől kezdve Zefi is „hazatér” elválaszthatatlan Hammond-orgonájához, hogy egész estét (és nótákat) betöltően, csodálatos hangszerével ide varázsolja az áhított harmóniákat.

Viktor és Péter átadják a helyüket; a „Simli show”-val és basszusgitárjával Kékesi „Bajnok” László érkezik a színpadra, majd Tunyó, azaz Tunyogi Péter hozza a ”Rocktóbert”, és a „Ha újra kezdenémet”. A „Kiveszőben vagyok”, valamint a ritkán játszott „Szamuráj” is az ő remekbe szabott produkciója. A legújabbkori ex-Mobil hang - Rudán Joe - robusztus torkából ezúttal „Babba Mária” lírai melódiája csendül fel, benne megidézve a „Székely himnusz” kezdő sorait. Nem is marad el a reakció a nagyérdemű részéről, mely ütemes „Ria-Ria-Hungária!” skandálással nyilvánítja ki tetszését.

Még meghallgatjuk a ’97-es „Visszajövököt” a „Kutyából szalonna” lemezről, majd a rock-történelemben először, egyszerre, egy színpadon áll Magyarország három legnagyobb torka: Tunyó és Rudán mellé fölsorakozik az ős-P.Mobil frontember – Vikidál Gyula is! A három dalnok önmagában is katartikus színpadi jelenség, hát még így egymás mellett…Mi más is következhetne, - a verzék és a refrének testvéries elosztásával - mint a Honfoglalás két legerősebb tétele, az „Őshaza” és az „Újhaza”. Vikidál itt, ma este alaposan rácáfolt az egyes sajtóorgánumokban megjelent „jóindulatú” nyilatkozatokra, miszerint elvesztette volna énekhangját. Ehhez képest akkora teljesítményt nyújtott, hogy a nem létező tapéta, vakolattal együtt szakadt volna le a falról! Erre bizonyíték a „Főnix” és „Maradsz aki voltál” – no meg a koncertturné soron következő állomásai.

Hosszú – és talán unalmas - lenne felsorolni, hogy a kiváló énekesek külön blokkban, és együtt, mely Mobil-nótákat vezették még elő a gazdag repertoárból; legyen elég annyi, hogy ezen az estén bebizonyosodott amit eddig is tudtunk: nem véletlen, hogy hosszú évekig, éppen ezek a nagyszerű arcok tolmácsolták Magyarország egyik legkarakteresebb hard-rock csapatának örökérvényű dalait.

Három hang, ami az avatatlan fülnek egyforma - és mégis különböző. Három hang, amely iskolát teremtett, és azóta kitűnő eredménnyel a felsőbb osztályba lépett. Ez a három hang osztozott a „Miskolc” egy-egy verssorán, a „Menj tovább” egy-egy versszakán, majd ráadásban a „Zöld a bíbor és a fekete” lírai emlékdalán.

Nagyon úgy tűnt, de mégsem ez volt a búcsú pillanata. Stílszerűen és hagyományosan, ma este utoljára, az „Utolsó cigarettával” – és persze a hozzáragasztott „Oh Carol” fergeteges rock and rolljával - tombolhatta ki magát a zenekar és a közönség egyaránt.

Jimi Hendrix a ’60-as években, a Mániákus depresszióról énekelt. Székesfehérváron, a Mobilmánia jókedvtől sugárzó két és fél órája alatt, messzire elkerült minket a depresszió.

- Old's Mobil -

[2008.05.27.]