1906-ban egy Thaddeus Cahill nevű úr megalkotta a Telharmonium nevű szerkezetet: kicsiny dinamók forogtak benne, és azok állították elő a különböző rezgésszámú hangokat. A gép több mint 200 tonnát nyomott, és arra tervezték, hogy hangot közvetítsen telefondrótokon. A generátorok különböző frekvenciájú és intenzitású tiszta hangokat állítottak elő; a hangerőszabályzás dinamikát adott.
Az első működő Telharmóniumot épp 100 éve, 1906 januárjában mutatták be a nagyközönségnek. A new yorki New England Electric Music Company (535 west 56th street New York City) alagsorában az úgynevezett „Telharmonic Hall”-ban még az 1930-as évek közepéig működött a szerkezet. A muzsikus egy a zongorához hasonló billentyűzeten játszott, és a telefonnal rendelkezők miután összeköttetésbe léptek a központtal akár a kagyló felemelése nélkül, a korabeli „hangos üzemmódban” hallgathatták a főként Bach, Chopin, Rossini zenéket játszó művészeket.
Komoly üzletággá nőtte ki magát a vállalkozás, hiszen elegáns szállodák halljaiban, jobb éttermekben és klubokban lehetett „koncertért telefonálni”.
1935-ben Laurens Hammond továbbfejlesztette Cahill kezdetleges ötletét: gyárában szinkronmotorokat gyártott, azok hajtották meg egy-egy áttételen át a kis dinamókat, s állították elő ezzel a különböző frekvenciájú elektromos rezgéseket. A régi zenéket kedvelők még jól emlékeznek a Telharmoniumból továbbfejlesztett „Hammond orgona” hangjára. Nálunk Rhoda Scott fekete jazzorgonista játszott először a hangszeren, de nyilván sokan emlékeznek vissza a magyar Syrius együttesre, ahol a banda billentyűse nyűtte a Hammondot.
Az elektronikus zene mint klasszikus vagy művészi kompozícióként kezdte hódító útját, néhány éven belül a populáris kultúra részévé vált, igaz ekkor még változó lendülettel. Az 1960-as években Wendy Carlos két számottevő albummal népszerűsítette a korai szintetizátoros zenét: a „The Well Tempered Synthesizer”-rel és a „Switched On Bach”-al, mely klasszikus barokk zenei részleteket dolgoz fel egy Moog szintetizátor segítségével.
Olyan zenészek és legendás zenekarok, mint a Tangerine Dream, Brian Eno, Vangelis, Jean Michel jarre, a japán komponistáktól Isao Tomita, Kitaro szintén terjesztették és popularizálták az elektronikus zenei hangzást

A 100 éves évforduló ihletett meg, amikor egy 21. századi Telharmónium koncertsorozatot képzeltem el. A korabeli instrumentum kulturális és társadalmi alapötlete és célja az volt, hogy a lakossághoz juttassanak el klasszikus és modern zenét úgy, hogy az személyesen csak az „övék” legyen, más lehetőleg ne is hallja. Sokakban felmerült, hogy a rádió is hasonló szerepet játszik, de a rádióadásokból és később a lemezjátszókból és magnetofonokból többnyire előre felvett zenéket lehetett hallgatni, így nem volt benne az a varázs, az hogy épp akkor és épp az ő fülébe játszik valaki, akit ismernek szeretnek sőt rajonganak érte.

A mi ötletünk részben a százéves évforduló de részben a „retro” hangulat miatt is született, hogy mi is rendezzünk élő telefonkoncertet, ahol ismert zongoristák és orgonisták játszanak meghatározott időpontokban. Fel lehet hívni egy (vagy több) számot, ahol felcsendül egy éppen akkor zajló élő koncert. Hallgathatják kihangosítóval a kocsiban, fülhallgatóval és mobilon bárhol követhetik az eseményt.

Nyilván egy ilyen speciális akciónak egyedi értéke lenne, hiszen senkinek se érdeke, hogy egy évszázadot ugorjon vissza az időben akkor, amikor a digitális kultúra ma szinte mindenre képes. Mégis, egy közös zenei játék a két ünnep között mindenkiben felkelti majd a múlt agyafúrt és sokszor zseniális technikai és kulturális törekvési iránt tanúsított tiszteletet.