Ősbemutatók, nagy visszatérők, karácsonyi meglepetések, műfajteremtő különlegességek érkeznek a Budapesti Operettszínház 2019/20-as évadában, és régi kedvencektől sem búcsúzunk. A következő szezonban olyan újdonságok lesznek láthatók, mint a Csárdáskirálynő, a János vitéz, a Mohács 1526, a Párizsi randevú, az Anne Frank naplója, a Tajtékos dalok, a Diótörő. Folytatódnak A Szépség és a Szörnyeteget európai turnéja, Menyasszonytánc című előadásunk pedig Tel Avivba utazik. A rendezők között több vendégalkotót is üdvözölhetünk, köztük Vidnyánszky Attilát, Bozsik Yvette-et, Kiss Csabát, Rátóti Zoltánt és Richter Józsefet. Az új arculattal jelentkező Budapesti Operettszínházban június 3-tól kezdődik a bérletvásárlás.»
Az Úton sikerét követve új videóval jelentkezett a győri Name Project. A Viszem magammal egy igazán cselekményes klip, amely hétköznapi történetet mesél el. Olyan küzdelmekről, amelyeket mindenki megvívott már egyszer vagy többször az élete során.
»
Június 1-jén kezdetét veszi a régió legszínesebb és leghosszabb összművészeti fesztiválja. Minden eddiginél tartalmasabb nyári színházi évadra készül a főváros két kivételes hangulatú szabadtéri játszóhelye, a Margitszigeti- és a Városmajori Szabadtéri Színpad, melyek az igényeknek megfelelően évről évre tovább emelik előadásaik számát, így idén 15 hét alatt már mintegy 120 színházi előadás és program közül válogathat a közönség. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad közel 3000-es, a Városmajori Szabadtéri Színpad pedig 800-as napi nézőszámával a tizenkét nyári hét alatt több mint 100 ezer nézőt lát vendégül.
»
A somorjai zenekar története egészen 1995 nyaráig nyúlik vissza, amikor is két testvér - Kova és Koppány - elkezdett dalokat írni, és azokat az év végén Rómeó Vérzik néven mutatták be… Azóta ezekből a trackekből aztán sok száz fergeteges buli lett, jövőre pedig negyedszázados a zenekar.. Van tehát mit ünnepelni a Rómeó Vérzik idei egyetlen önálló budapesti nagykoncertjén, május 10-én a Dürer Kertben. A buli apropóján beszélgettünk Kovács Koppány énekessel múltról és jelenről..»
Június 2-án indul a szezon a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban. A részletes programot április 26-án sajtótájékoztató keretében mutatták be Budapesten. Világsztárokkal és magyar kedvencekkel találkozhat a közönség: Incognito, Nik West, Tommy Campbell, Dennis Chambers, Amadinda, Budapest Bár, Csík Zenekar, ExperiDance, Mikó, Zorán, Badár és Aranyosi. Minden, mi szem szájnak ingere, a klasszikus zenétől, az operától a musicalen, népzenén és a táncszínházon át a slágerekig és a jazzig ível a gazdag programkínálat. Fiatal és idősebb, helyi lakos vagy itt kiránduló, bárki megtalálja a hozzá leginkább passzoló kikapcsolódási lehetőséget.
»
Holnap megnyitja kapuit a Budapest Park, és elkezdődik a főváros legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyének nyolcadik szezonja, mely a Planet8 nevet kapta. A szervezők rengeteg újdonsággal készülnek az idei nyárra. A koncertek mellett kulturális és gyermekprogramokkal is várják majd a szórakozni vágyó kicsiket és nagyokat. Idén nyáron többek között Iggy Pop, a Thirty Seconds to Mars, Ziggy Marley, a Thievery Corporation, Zaz, a Disturbed a Flogging Molly, a Neoton, a Follow the Flow, a Subscribe, Szabó Balázs bandája, a Tankcsapda, a Kowalsky meg a Vega és a Quimby is színpadra lép majd.
»
Jubileumi dömping a Trackben! Lord, Pokolgép, Tankcsapda, Dinamit, Ismerős Arcok, Karthago, P. Mobil, Tátrai Band, Junkies, Road és a Fish! is a legkedveltebb szabadtéri szórakozóhelyet választották jubileumi koncertjükre a nyáron. A Barba Negra Track idei szezonját izgalmas produkciók és különleges ünnepi koncertek övezik.
»