Új kulturális tér nyílik Budapest központjában - itt a Soul Stage 1
Új kulturális tér nyílik Budapest központjában, a Teréz körúton, Soul Stage 1 néven Szakács Barbara alapító vezetésével. A név, a brand már ismerős lehet azoknak, akik találkoztak vagy részt vettek azokon a programokon, amelyek színteret nyújtanak minden olyan tevékenységnek, amelyekkel az önismeretet mélyíthetik el.
A Soul Stage 1 egy olyan találkozási pont a főváros belsejében, ami színházzal, művészetekkel, önismerettel, kultúrával kapcsolatos programoknak ad otthont. Lakásszínházi előadások várják mindazokat, akik egy új kulturális közösség részévé szeretnének válni.
A Soul Stage egy négyfős magánbefektetői csoportnak köszönhetően jött létre Dr. Gyulai Márton, Czifranics László, Belovai Katalin és Szakács Barbara közreműködésével.
A Soul Stage 1 projekt célja, hogy minél több előadással, minél aktívabban vegye ki a részét a független színházak és előadások életéből. A közösségi hely támogatja a fiatalokat abban, hogy pályakezdők, szárnyukat bontogató ifjú művészek számára teret és lehetőséget biztosít a bemutatkozásra. Ezért a Soul Stage 1 Lakásszínház mentorprogramot is hirdet, melynek keretében ingyenesen nyújt termet próbákhoz, helyet ad előadásoknak, valamint segít a közönségszervezésben is.
A Szervezők várják azok jelentkezését, akik élni szeretnének a mentorprogram kínálta lehetőségekkel (Szakács Barbara 06 70 708 6699, szakbarbara@gmail.com).
A Lakásszínház tevékenységének célja a kultúra széleskörű népszerűsítése, különösen napjainkban, amikor a függetlenek helyzete ennyire nehéz és bizonytalan. Ezért a másik fontos célja az intézménynek, hogy befogadással támogassa azokat a független előadókat, társulatokat, akik nehéz helyzetbe kerültek, mert játszóhely nélkül maradtak. Nekik is szeretne a Soul Stage 1 segíteni azzal, hogy teret biztosít részükre, ahol alkothatnak, elgondolkodtathatnak és élményt nyújthatnak nézőiknek.
Előadás egyeztetés, szervezés, kapcsolatfelvétel: Varga Tímea művészeti titkár (06 30 948 5168, varga.mea1993@gmail.com)
A Soul Stage egy olyan közösségi hely, ahol a közös gondolkodással, a kulturális élmények együttes átélésével segít abban, hogy jobban kapcsolódjunk egymáshoz, így egy aktív-cselekvő közösség tagjai legyünk, és egy harmonikusabb életet éljünk.
A Teréz körúti lakásszínház ajtaja minden kultúrára éhes ember előtt nyitva áll. Hiszünk a fejlődésben. Hiszünk abban, hogy jobbá tehetjük társadalmunkat és ezért mindannyian tehetünk is valamit.
A Soul Stage 1 szeptemberi programjában olyan önálló estek kapnak helyet, amelyet korábban már láthatott a közönség, de itt és most a Soul Stage Lakásszínház színpadán lesz újra látható, továbbá egy premier darabbal is várjuk a nézőket.
A SOUL STAGE 1 A SZEPTEMBER 18-I ELŐADÁSSAL NYÍLIK MEG!
Szeptember 18. - 19:00
G-monodráma
Rendezte: Hidvégi Nóra
Előadja: Györgyi Anna
Szeptember 22. - 19:00
A védőbeszéd
Rendezte: Czeizel Gábor
Előadja: Makranczi Zalán
Szeptember 28. - 19:00
Nem, nem köszönöm
Írta és rendezte: Egressy Zoltán
Előadja: Gubik Ági
Szeptember 29. - 19:00
A Törpe – PREMIER ELŐADÁS!!!
Játsszák a Nézőművészeti Kft művészei: Katona László és Kovács Lehel
Jegyvásárlás
[2023.09.08.]