Rockmaraton 2024 : Újjászületett a legnagyobb rock és metál fesztivál

Mintha nem is telt volna el öt év az utolsó Rockmaraton néven megrendezett dunaújvárosi fesztivál óta.

Öt év elteltével a múlt hét során lehetőségem adódott ellátogatni az újjászülető Rockmaraton fesztiválra. Nem túlzás állítani, hogy a rock és metál szcénában mozgó emberek abszolút ki voltak éhezve a fesztiválra.

A nyitónapon érkeztem, és alapvetően már az odaúton be voltam zsongva, megemésztve, hogy ilyen melegben talán még egyetlen fesztiválon se voltam.  A dunaújvárosi Szalki-sziget, mint helyszín azonban azúttal is jelesre vizsgázott, az emlékeimből tudtam, hogy a terület árnyékos, ráadásul a Duna közvetlen közelsége segített a hőség könnyebb elviselésében.
Az öt évvel ezelőtti elrendezéshez képest némileg nagyobbnak tűnt a terület, a legtávolabbi ponton ezúttal elforgatva a legnagyobb színpad kapott helyet, nem pedig a sátorszínpad. A stage-ek nagyobbak lettek, a pihenésre szolgáló ülőalkalmatosságok száma is növekedett, jó kilátások elé néztem.

Számomra a nyitónap volt csúcs, ekkor szolgált a leginkább érdekfeszítő előadókkal a szervezősereg. Jómagam szinte végig a „legkisebb” színpadnál vertem gyökeret, hajnal 1.00-ig szinte el se mozdultam innen. Az amerikai Unearth-t vártam leges legjobban, hiszen őket még a COVID-hullám előtt láttam a régi Barba Negrában, és akkor is lenyűgöztek. Az intenzitásukra most sem lehetett panasz, azonban a hangmérnök profizmusa jócskán hagyott kivetnivalót. Érthetetlen volt, hogy a dob miért volt próbatermi színvonalú, ráadásul az ének és a vokálok sem lettek kellően élesítve, összességben az egész negyvenöt perc mély csalódást keltett bennem. Ezen érzés főleg akkor erősödött fel, amikor felelevenítettem az Unearth előtti Krisium (brazil death-metál), valamint a később esedékes Destruction (old-school német speed/trash metál) hangzását: mindkét banda tisztán és átütően szólt.

Ezen színpadot a német Caliban metalcore zenekar után hagytam el, akik éjfél után kezdtek, ami sosem hálás feladat, de ez nem érződött rajtuk. A modern metál irányzatai közül számomra a metalcore viszi a prímet, a Caliban azonban ritkán ütött akkorát, mint rengeteg verseny – és kortártársuk.  Náluk sok az értelmezhetetlen kiállás, az üresjárat, ami többször unalomba fullasztja a koncertjeiket.

A nap során fő előadói az Accept és a Alestorm volt, a tömeg javarészt rájuk volt kíváncsi.  A zenei ismeretemben mindkét zenekar része, de mivel nagyon távol állnak az ízlésemtől, így csak annyi időre tekintettem rájuk, hogy lássam, miként vizsgázik a fesztivál legméretesebb színpadja.

Sajnos idő hiányában nem volt lehetőségem több napból is kivenni a részem, eredetileg a vasárnapi zárónap volt még tervben, de mivel a New York-i Sick Of It All legenda betegség miatt lemondta az egész turnéját, így a Rockmaraton fellépést is – ráadásul a számomra még érdekes Uada (USA, Portland, black-metál banda) utazási problémák miatt szintén távol maradt -, így lemondtam a továbbiakról.     

Egy biztos, a látottak és olvasottak alapján a Rockmaraton jól vizsgázott, a visszatérése hangzatosra sikeredett, és mivel az utolsó napot követően arra is fény derült, hogy 2025-ben sem tághít, így folytatódik a hosszú története. Sokáig tartottam tőle, hogy csak a 30. jubileum bepótlása miatt került megrendezésre, de szerencsére felesleges volt a pesszimizmusom.

Öt év hosszú idő, egy ekkora fesztivál esetén a helyszíni legbonyolítás terén be lehet „rozsdásodni”, ki lehet jönni a rutinból. És ugyan Varga Zoltánék folyamatosan edzésben vannak, mert a Rockmaraton távolléte mellett éltre keltették a Toxic Weekend (Orfű, Panoráma-kemping) punk-hardcore minifesztet, de azért az jóval kisebb vállalás.    

Nem szeretek zúgolódni, főleg nem túlzottan kritikusnak lenni a Rockmaratonnal szemben, de azért az infrastruktúra terén a nyitónapon adódtak kisebb-nagyobb problémák: a kapuk kinyitása és késő délután között 0,5 literes vízhez nem lehetett hozzájutni, ami azért 38-40 fokban szarvashiba. A Rockmaratonon ritkán volt részem ilyen furcsaságban, de a hírek szerint a további napokon már minden flottul ment.

Ennyit a negatívumokról, a lényeg minden szempontból az, hogy újra van-lesz Rockmaraton, ami, mint egy falat kenyér annyira hiányzott a kemény zene rajongói számára. Ez a hazai – amúgy holtpontra kerülő – fesztiválpiac helyzetét elnézve üdítő információ, főleg, hogy metál terén a klubokon kívül amúgy sem voltunk elkényeztetve.  

[2024.07.24.]