Elképesztő siker kapujában a magyar sztárpár? Újra díjat hozhat a szerelem városa!
A hetekben debütált Kádár Mónika és Luigi legelső közös videoklipje, amely máris hatalmas nemzetközi visszhangot váltott ki. A Csak a nevedet suttogom című szerelmes duettjüket ugyanis jelölték a rangos Cannes-i Filmfesztivál egyik díjára. Ez nem lenne előzmény nélküli siker az énekesnő számára, hiszen tavaly már elhozta az első helyet mobil kategóriában a Koktél című dalával.
A friss klipet a romantika fellegvárában, Velencében forgatták még a nyáron, és a képsorokat valódi érzelmek járják át, hiszen a pár a való életben is jegyben jár. A TV2 Zenebutik csatornájának sztárjai idén nyárra tervezik az esküvőjüket, ám a munka addig sem áll meg.
A szerelmes duettek sora folytatódik: a pár nemrég tért haza Marokkóból, ahol már a második közös dalukhoz, az Elvarázsolt nyár című slágerhez forgattak. A dal különlegessége, hogy Kylie Minogue és Jason Donovan legendás duettjének feldolgozása.
A Molnár Adrienne operatőr és Erőss Imre vágó közreműködésével készült videó premierjét március 8-ra, nőnapra tűzték ki.
A rajongók ráadásul 2026-ban még több tartalomra számíthatnak, hiszen a páros közös televíziós műsorral és egy teljes duettalbummal is készül.
[2026.02.02.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.