A Mind1 zenekar Sóskönnyek, tengerek című albuma bizonyított

A Mind1 zenekar második nagylemeze – csakúgy, mint a Nászhaláltánc elnevezésű első album – egyedi, s különleges címmel látott napvilágot. Sóskönnyek, tengerek. Sok minden eszébe juthat ilyenkor az embernek; de mielőtt túlzottan belemélyednénk a szavak értelmezésébe, merüljünk alá a „sóskönnyek, tengerekben”…

Elgondolkodtató, szórakoztató, népies, zene: profi album, profi zenészekkel
„Discosan” kezdődik az album. Hosszúra nyúlt hétköznapok a címe az első dalnak, amelynek egészen érdekes a hangzása. A szövege ötletes, igaz, életszerű. A trombita egészen újfajta színezetet ad a nótának, a refrén lüktető. Bármely rádióban megszólalhatna, igazi populáris felvétel.
Sóskönnyek tengerek 1. Éles váltás az első dalhoz képest, valahogy megnyugtató. Az énekes, Rajczi-Juhász Miklós a capella énekli el, hangja tiszta, a hajlításokban nem lehet bizonytalanságot hallani. Akár egy népdal. Mind dallamvilágában, mint szövegében.

A harmadik dalból videoklip is született. Az egyik kedvencem az albumról. A gitár és a hegedű fantasztikus hatást ad a felvételének. Kicsit mintha egy időgépbe léptünk volna be: nekem a ’20-as éveket idézi a hangulat, amelyet azonban a dob kissé megcáfol. A refrénben elhangzott sort pedig gyakran emlegetjük mindennapjainkban.: „Én nem vagyok normális…” Az utolsó versszakban a dalszövegíró találóan játszik a szavakkal: „Nem tudom, hogy hős vagyok, vagy pedig hőtlen, esetleg nős; de aztán mégsem…”

Jönnek! Az biztos, csak éppen az nem derül ki, hogy kik is. A felvétel eleje misztikus, földöntúli, amelyet a dob egyenletes lüktetése zavar meg, miközben a háttérből hangokat hallhatunk: mintha valaki beszélne hozzánk. Azután a gitár is bekapcsolódik, hogy később társául hívja a hegedűt. Fokozatosan alakul ki a feszültség, amely aztán végigvonul az egész felvételen s a végére én is nyugtalan lettem, elhittem, hogy jönnek és hogy hamarosan ide is érnek…

Talán egy ósdi autó indul? Úgy bizony, egy rozzant Skodavál szállhatunk ismerős/ismeretlen vidékekre, élményekre, kinek mi tetszik. Ez az a felvétel az albumról, amelynek elsősorban a szövege fogott meg, de nem győzöm hangsúlyozni: egyéni az értelmezés. Számomra egy ferde tükör, egy hatalmas groteszk, amely azonban óriási emberi (társadalmi?) tragédiát rejt magában. Bevallom: ezen gondolatok után a zenére nem is tudtam figyelni…

Felcsillant a szemem: az egyik kedvenc Mind1 dalom a következő, az Énekelj!, amelyet annak idején szinte rongyosra hallgattam bemutatkozó kazettájukon. Most egy letisztultabb, egy líraibb hangzással adják elő, a hegedű ismét központi szerepet kapott. Rajczi-Juhász Miklós hangja is érettebben, tisztábban szól, bár kicsit úgy éreztem: visszafogta magát. Lehet, hogy elfogult vagyok ezzel a dallal, de ez a kedvencem az albumról.

Különös nóta a következő. „Alter-lakodalmas”, nem találok rá jobb kifejezést. Ezt éreztem. Ha a szövegre nem is figyelünk, akkor egy nagyon vidám kis nóta ez, de nekem nagyban hasonlít a hangulat az ötös daléra… A zene könnyed, vidám, az énekes s vokalistái remekül adják vissza a régi, kissé már „kapatos” cigányzenekarok hangulatát. Lehetséges, hogy majd meghívom őket az esküvőmre, játsszák el éjfél után ezt a dalt…

Dsida Jenő versét zenésítették meg a Psalmus Hungaricus VI. című dalban. Olyan szerzeményről van szó, amely mind szövegében, mind zenéjében nagy hatással van az emberre. Engem sokkal jobban megérintett, mint egy bizonyos hölgy „magyarság” dala. A vokál nagyszerűen egészíti ki az énekes karakteres, érett hangját. A hegedű pedig szívbemarkoló, szemekbe könnyet csaló játékkal hirdeti: bár szétszórva élünk, mégis egyek vagyunk… (?)

A következő felvétel gyönyörűen kezdődik: mintha egy templomban lennénk. Aztán Menyhei Balázs zongorajátéka madarak csicsergésével vegyül, szinte paradicsomi állapotokat idéz az instrumentális dal.

Hogy azután ez a paradicsomi derű csapjon át őrjítő állapotba. Feszült, ideges, vibráló, fájdalmas a dal, zenéjében és szövegében egyaránt. Ez a felvétel tetszett a legkevésbé, kissé nyersnek, „bőralábújósnak” éreztem. Az album rövid énekrésszel zárul: Sóskönnyek, tengerek 2. Lezárja, ívet ad, ugyanakkor üzenet értéke is van, feltéve, ha meg akarjuk hallani…

A borító: tetszik is, meg nem is
Nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e a borító, ezért választottam inkább az átmeneti megoldást: tetszik is, meg nem is. Egy biztos: komolyságot és „tengerséget” sugároz. Nem véletlen, hogy a tenger dominál az egész borítón, tényleg úgy érezhetjük, hogy a víz alá merültünk. Az első oldalon csak a zenekar neve és az album címe olvasható; ízléses, nem hivalkodó.

A hátsó oldal az, ahol elsőre egy kis problémám volt: bevallom, nem szeretek számolni. Ezért engem kicsit zavar, hogy a dalok felsorolásakor nem látták el őket sorszámmal. Az egyik felvételnek elírták a címét, de ez legyen a legnagyobb probléma… Itt láthatjuk még a kiadót és egyéb hasznos információkat is. A füzetecske hátoldalán semmi egyéb nincs,– csakúgy, mint a korong helyén – csak a már fentebb említett tenger-motívum, ami szintén komolyságot és mélységet sugároz.

A belső lapokon olvashatjuk minden egyes dalnak a szövegét, s oldalanként a tagok portréját is szemügyre vehetjük. A középső páros lapon az egész zenekar pózol, itt kissé zavaró, hogy az énekes arcát „kettészeli” a lapokat összetartó kapocs. Az utolsó két oldalon köszönetek, a Mind1 összetétele és a közreműködők névsora szerepel, néhány fontos információval, elérhetőséggel kiegészítve. Itt is volt egy kis problémám: a betűszín (fehér) jó választás, azonban amikor a dalszövegeket olvastam, néha elfáradt a szemem: a betűtípus számomra nehezen olvasható. Tetszett a borító, mert a komolysága illik a zenekarhoz, ugyanakkor a fent említett pár apróság szemet szúrt.

Nem csalódtam
Bevallom: nem volt számomra újdonság a Mind1 zenekar, ismerem őket szinte a kezdetektől. Minden hanghordozójukat hallottam, ám most mégis azt kell mondjam: rengeteg újat kaptam tőlük a dalok hallgatása közben. Ám mindvégig azt éreztem: egy folyamat részese lehetek. Első nagylemezükre szervesen épül a Sóskönnyek, tengerek című korong. Érezhető, hogy a zenekar mára már rátalált önmagára, ráéreztek arra az irányvonalra, amely igazán nekik való. Nagy utat jártak be a Jönnek! című demojuk óta, és azt hiszem bátran mondhatom: le a kalappal előttük. Zenét adnak, gitárral, billentyűssel, dobbal, és ami különösen szimpatikussá teszi őket: a népi hangszerekhez is bátran nyúlnak, nagyszerűen ötvözve azokat a modernekkel. Nem csalódtam bennük, azt kaptam, amit vártam. S a legújabb Mind1 lemezzel a birtokomban engem már az sem zavar, ha hosszúra nyúlnak a hétköznapok…

Havassy Anna Katalin

[2007.01.30.]