A Szegedi Szabadtéri Játékok keretein belül, ezúttal is a Budapesti Operettszínházzal közös produkcióban, és természetesen Kerényi Miklós Gábor rendezésében mutatták be a többek által kult-darabként aposztrofált, Elisabeth című musicalt. »
|
3011. |
A Szegedi Ifjúsági Napok mai programjában meglehetősen nagy változások történtek: számos koncertet 1-1,5 órával előrébb hoztak, így a Guano Apes az előre meghirdetett 22:45 helyett 21:15-kor kezdődik. »
|
3012. |
Ferihegyre magángép hozta az énekesnőt. Madonna a repülőtérről egyenesen a koncert helyszínére ment, ahol szinte azonnal próbálni kezdett. A fellépése jókora késéssel, tíz óra előtt kezdődött. »
|
3013. |
Lemezkészítéssel és koncertekkel telt a Megasztáros pár idei nyara. Szabó Eszter és Kontor Tamás gőzerővel dolgozott Eszti új lemezén. Érhető a sietség, hiszen augusztus 18-án Gyulán már bemutatót is tartanak. »
|
3014. |
A hét végén volt 40 éve, hogy a szeretet, a rock and roll, a béke, a szex és sok más jegyében százezrek gyűltek össze Woodstockban, s az akkori rock- és blueszene legjobbjai történelmet csináltak. Könyvek sokasága szól a történtekről. Néhány hazai zenész és rockkal foglalkozó szakember emléke sorakozzék itt. Hogyan érte el a hír az 1969. augusztus 15-17 között történtekről, mit emelne ki az évszázad bulijáról.
»
|
3015. |
Tizenegy napja zajlik a "Legnépszerűbb magyar énekesnő" szavazásunk és íme az újabb részeredmény. »
|
3016. |
Mi a közös Marót Vikiben és Madonnában? Csupán annyi, hogy mindketten rendőri felvezetéssel érkeznek az aktuális budapesti koncertjükre: a magyar énekesnő augusztus 20-án vette igénybe a rend őreinek a segítségét, addig a világsztár 22-én kapja meg a kiemelt figyelmet. Lehet megirigyelte Madonna Vikit? Hm... »
|
3017. |
Ma este Magyarországon koncertezik Madonna. A michigani származású énekesnő, eredeti nevén Louise Veronica Ciccone augusztus 22-én, szombaton lép fel hazánkban. Hangulatkeltésként összegyűjtöttük a világsztár öt legnépszerűbb klipjét. »
|
3018. |
Augusztus 22-én lenne nyolcvanegy éves a múlt század második felének egyik legjelentősebb zeneszerzője, a német Karlheinz Stockhausen. Megosztotta a kritikusokat és a közönséget, egyesek lángésznek kiáltották ki, mások szerint nem is értett a zenéhez - közömbösen azonban senkit sem hagyott. »
|
3019. |
Achille Claude Debussy életműve új színt hozott a muzsikának csaknem valamennyi műfajába. Az irodalmi és képzőművészeti inspiráció mellett az ő zenéjében különös jelentőséget kap a pillanat futó benyomása, egy napszak, egy illat megannyi gondolattársítása. »
|
3020. |