Végre Budapesten is bemutatták az Operettszínház legfrissebb darabját, a Notre Dame-i toronyőrt. Igaz, a musical nyáron, a Szegedi Szabadtéri Játékokon debütált, ahol hat alkalommal is láthatta a nagyérdemű, a kőszínházi premierre azonban csak most, Szeptember 22.-én, pénteken került sor. A darab várhatóan hatalmas siker lesz.
»
Egy ideje nem hallhattunk Kullai Timiről, a hallgatásnak persze nyomós oka van. Az énekesnő ugyanis párjával, egyben producerével (Mirko Milan Milosevits) együtt stúdióba vonult, ahol teljesen elmerültek az Eurodance világában.
»
Erős szezont zárt szeptember végén a Barba Negra Track. Idén április 18. és szeptember 22. között 70 alkalommal nyitotta ki kapuit a szabadtéri szórakozóhely, amelyből 68 estén élőzenés rendezvények voltak terítéken. Idén több, mint 100 zenekar lépett a Barba Negra Track két színpadára. A széles zenei spektrumon mozgó Trackben hazai nagyágyúk (Kowalsky meg a Vega, Road, Paddy and the Rats, Edda, stb.), erős nemzetközi produkciók (Gojira, Mastodon, Anthrax, Amon Amarth, DubFx) és feltörekvő előadók (Apey & The Pea, Leander Kills, Blahalouisana) is helyet kaptak.
»
A hétvégi győri Fröccsnapok remeknek ígérkezik, s nem csak azoknak, akik kedvelik a szőlő áldását. Zenei élményben is gazdag napok várnak ránk. Szombaton például a Szabó Leslie Band lép színpadra. A frontemberrel beszélgettünk.
»
Szeptember 26-án jelent meg a magyar zeneipar egyik legismertebb duója, a Bon-Bon legújabb dala. A zenekar rajongóinak nagy örömére a számmal együtt rögtön érkezik a klip is, méghozzá nem is akárhogyan.
»
A mikrofon előtt érzed magad igazán elemedben? Le tudod bilincselni a hallgatóságodat? Szenvedélyed a kultúra, a komolyzene, és vágyad, hogy munkáddal a társadalom számára fontos értékeket közvetíts? Vonz a rádiózás? Ha a fenti kérdésekre igen a válaszod, és szívesen kipróbálnád magad, itt a lehetőség, a Bartók Rádió ugyanis műsorvezetőket keres.
»