Meglepetés a javából - erre nem számitottunk Kullai Timitől
Egy ideje nem hallhattunk Kullai Timiről, a hallgatásnak persze nyomós oka van. Az énekesnő ugyanis párjával, egyben producerével (Mirko Milan Milosevits) együtt stúdióba vonult, ahol teljesen elmerültek az Eurodance világában.
Timi ugyanis tinédzser kora óta rajongója ennek a műfajnak, nagy örömére pedig producere, Mirko sincs ezzel másként. A páros 50 Eurodance dalt készített el az elmúlt az időszakban, amelyet hamarosan a közönséggel is megosztanak majd. A nagy munka közben azonban közös alkotásra kérte fel őket az amerikai Billboard No.1 helyezettje, Bernard Greene is, aki nagy visszatérést tervez. Így készült el a Never Give Up című nóta, amely megjelenése utána három nappal az Eurodance Encyclopaedia 50-es slágerlistájából a 22. lett.
„Mint egy bomba, ami felrobban melletted, benned, semelyik zenei stílus nem tudja ezt kiváltani belőlem.„ – mondta el Timi a műfajról, akit iszonyatosan boldoggá tesz, hogy álmai zenéjét párjával együtt alkothatja meg. „Hatalmas örömforrás számomra az, hogy a Never Give Uphoz Mirko is készített egy rettenetesen jó, igényes remix verziót, amely szintén rákerül a kislemezre és gyakorlatilag minden internetes zenei portálra. Elképesztő érzés, hogy életem első külföldi dalába is bekerülhetett Mirko tudása és energiája. Boldog és izgatott vagyok, hogy ezeket is együtt élhetjük át, teremthetjük meg.” – tette hozzá az énekesnő, akire Justin Timberlake menedzsere is ráharapott, ugyanis általa készülhet el Timi következő nagy dobása, amelyet télen publikálnak majd.
[2017.10.13.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.