Rudolf a Margitszigeten - Győr bátor vállalkozása

Az új színházi évad egyik újdonsága lesz a Győri Nemzeti Színházban Frank Wildhorn és Jack Murphy musicalje, a Rudolf. A színház három alkalommal már bemutatta a darabot a nyáron a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Július 3-án ott volt alkalmam megtekinteni az új előadást.

Wildhorn neve nem ismeretlen a magyar közönség számára: ő a Jekyll és Hyde zeneszerzője, amely a kilencvenes évek egyik nagy Broadway-sikere lett, és amelyet a Budapesti Operettszínház ma is játszik – változatlan sikerrel, hosszú évek óta. A magyar nézőknek tehát nem kell bemutatni a szerzőt, és a Rudolf című darabbal sem először találkozunk.

A mű ugyanis 2006-ban már műsoron volt az Operettszínházban, Kerényi Miklós Gábor emlékezetes rendezésében. Akkor is nagy erőkkel, látványosan és kifejezetten impozáns kiállításban került színre. Bár nem vált a színház állandó repertoárjának oszlopává, a musicalrajongók emlékezetében mindmáig ott él.

Wildhorn pályájáról is érdemes szólni: a kilencvenes évek musical robbanásában sorra alkotta a darabokat. A Jekyll és Hyde, a Scarlet Pimpernel, a Carmen vagy éppen a Dracula mind ugyanazt a szerzői kézjegyet hordozzák: szenvedélyes dallamok, szimfonikus hangszerelés, nagyívű érzelmi világ. Nem minden műve bizonyult piacképesnek – több Broadway-produkciója is megbukott –, ám különös tehetsége van a fülbemászó dallamokhoz, olyan számokhoz, amelyek koncerten is önállóan megállják a helyüket. A Rudolf is ebbe a sorba illeszkedik: a Mayerling-tragédiát feldolgozó szerelmi történetben minden adott a drámai zenés színházhoz – politika, feszültség, apai szigor és végzetes szerelem.

Mégis, számomra a darab egészében nem áll össze igazán minőségi formában. Legnagyobb problémája a hossza, különösen az első felvonásé, amelyből szívem szerint fél órát is kihúznék. Másfelől Rudolf alakja sem bizonyul igazán hálás főszerepnek: a történet színpadra állításához jelentős történelmi torzításokra és romantikus túlzásokra van szükség.

Rudolf musical képekben - klikk a fotóra

A történelmi háttér       

Az apa és fia közti szembenállás ugyanakkor valós alapokon nyugszik. Rudolf rendkívül értelmes, szellemileg érett, ám testileg gyenge és beteges gyermek volt. Neveltetését kíméletlen katonás szigor jellemezte, mígnem anyja, Sisi közbelépett, és humánusabb nevelőt szerzett mellé. Felnőve Rudolf liberális nézeteket vallott: elutasította az egyház túlzott befolyását, a vallásszabadság híve lett, és egy „Európai Egyesült Államok” gondolatában látta a kontinens jövőjét.

Élete kettős színpadon zajlott. Nappal a trónörökös szerepét játszotta, éjjel azonban könyvek fölé hajolt, tudományos cikkeket olvasott, írt, önképzéssel pallérozta magát. Hogy bírja a tempót, egyre több alkohollal tartotta magát ébren, míg végül közszereplésein is feltűnően ittas volt. Betegségei többnyire pszichoszomatikus eredetűek lehettek, ehhez társult az önpusztító életmód: ivás, függőségek, melyeket a kor orvostudománya csak tünetileg tudott kezelni.

Szerelmi élete is botrányoktól kísért volt. Az első morfiumkezelést nemi betegség miatt kapta, amelyet feleségére is átragasztott – ennek következménye meddőség lett, fiú örökösről tehát szó sem lehetett. Nemcsak Vetsera Mária, hanem annak édesanyja is szeretője volt, a darab azonban erről mélyen hallgat. Ahogyan arról is, hogy Rudolf 31 évesen halt meg a mindössze 17 éves Máriával – a törvény szemében fiatalkorú lánnyal.

Rudolfot hónapok óta kísértette az öngyilkosság gondolata. Előző szeretőjét, az úri prostituált Mizzi Kaspart is közös halálra hívta, de a nő visszautasította. Egyedül nem volt bátorsága véghez vinni a tettét; végül Vetsera Mária lett az, aki vak szerelemben és végletes odaadásban hajlandó volt mellette meghalni.

A haláleset körül azonban máig sok a kérdőjel. Mária exhumált holtteste dulakodás nyomait viselte, halálát valószínűleg nem is lövés okozta, hanem tompa tárggyal leütötték. A helyszínen talált revolver nem Rudolf tulajdona volt, ráadásul minden töltényét kilőtték. Egy nemrég előkerült dokumentum szerint a trónörökös testén is súlyos külsérelmi nyomokat azonosítottak. Könnyen lehet tehát, hogy nem szerelmi kettős öngyilkosság történt, hanem egészen más. A musical azonban mindebből semmit nem vesz át – a romantikus narratívát választja.

A margitszigeti bemutató

A mostani előadás szereposztásával alapvetően elégedett voltam. Sándor Péter hitelesen hozta a belső vívódásokkal teli Rudolfot, énekteljesítménye nagyszerű, Jenes Kitti pedig lendületes és szerethető Mária volt, különösen tetszett a hangszíne. A másik szereposztásban a mindig megbízható Kocsis Dénes alakította Rudolfot, remekül, mellette a még egyetemi hallgató Nagy Alma Virág Máriája kellemes meglepetésnek bizonyult. Nagy Balázs, Molnár Erik, Molnár Ágnes és a többiek is becsülettel tették a dolgukat, érződött a győri társulat ereje. Ha színészileg vagy hangilag nem is minden alakítás volt egyenrangúan erős, igazán gyenge teljesítményt nem láttam – ami önmagában örvendetes.

A díszlet jóval visszafogottabb képet mutatott annál, amit a bécsi udvar pompája indokolt volna. Árva Nóra munkája korrekt volt, de néhol szűkösnek hatott – több pénzből bizonyára látványosabb megoldások is születhettek volna. A praktikum és a jelzésszerűség dominált, amit egy vidéki színház költségvetésének fényében érteni lehet. A jelmezek viszont többnyire hatásosak voltak: Rudolf fekete egyenruhái, tengerésztiszti hangulatú szabásukkal, kifejezetten jól álltak a főszereplőnek.

Zeneileg nagy öröm volt újra találkozni Silló Istvánnal, aki korábban sokat dolgozott Budapesten az Operettszínházban. Remekül fogta össze a zenekart és az előadás egész ritmusát. Wildhorn sodró dallamait biztos kézzel irányította. Arról nem ő tehet, hogy az első felvonás szerintem túl hosszú és zeneileg jóval altatóbb, mint a második.

A rendezés, Bakos-Kiss Gábor munkája, szerencsére nem akart formabontó vagy erőszakolt lenni, amit értékelek: egy történelmi tragédiát nem kell mindenáron modernizálni. Ugyanakkor a színészvezetésen érződtek hiányosságok. A prózai megszólalások némelyike túljátszottnak hatott, és nem mindig sikerült a szöveg érzelmi intenzitását hitelesen megtartani. Néhány zenés szám pedig unalmassá vált, különösen az első felvonás dramaturgiai nyújtottsága miatt, ahol a nézői figyelem könnyen elapad.

Összegzés

A Rudolf győri bemutatója tisztességes vállalkozás volt, amelyben akadtak erények és gyengébb pontok egyaránt. A szereposztás és az énekteljesítmények többnyire jó színvonalat hoztak, a zenekart Silló István biztos kézzel tartotta össze, és a produkció nem akart többnek látszani, mint ami. Ugyanakkor a darab hosszúsága, dramaturgiai aránytalanságai és a prózai részek egyenetlensége miatt nem helyezném a hazai musicaljátszás legmagasabb polcára.

Mindezek mellett értékelendő, hogy egy vidéki színház belevágott egy ilyen nagyívű musical újrajátszásába. A Győri Nemzeti Színház ezzel fontos és bátor vállalást tett, amely a következő évadban méltán kelt majd érdeklődést a közönségben.

Jakab Szabolcs
Fotó: Szatmári Péter

[2025.09.11.]